Ezt olvasta már?


Szaharai por érheti el az országot

A hétvégén, különösen vasárnap jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezhet Magyarország fölé - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken Facebook-oldalán.

Mint megjegyezték: ez a por az esővel összekoszolhatja az autók karosszériáját, ablakokat.

Az előrejelzés szerint pénteken délután az északkeleti, keleti tájakon is megszűnik a csapadék, majd késő délutántól, estétől elsősorban az északi országrészben elszórtan eső, zápor valószínű. Szombaton napközben már csak helyenként, késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon viszont ismét egyre több helyen várható eső, zápor. Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte északkeleten még kisüt nap. Majd nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, de a Tiszántúlon csak délután, és csak néhol lehet csapadék.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ez lenne az év sci-fije? – A Hail Mary küldetés-kritika

Andy Weir még azelőtt eladta A Hail Mary küldetés című regényének megfilmesítési jogait, hogy a könyv megjelent volna. Ez nem véletlen,...

Engedély nélkül ment el otthonról a 13 éves kislány – semmit sem tudni róla

Egy 13 éves komáromi lányt keresnek a hatóságok, miután nyoma veszett otthonról való távozása után. A rendőrség a lakosság...

Négyes karambol történt Solymáron, mentő is a helyszínen van

Négy személyautó ütközött össze Solymáron, a Rózsika utcában, a Kápolna utca és a Füves utca közötti szakaszon. A baleset...

Felbolydult üzemanyagpiac: már több mint száz forint a különbség a piaci és a védett ár között

Szombaton újabb nagy drágulás jön. Mi történt? „Szombaton sem áll meg az üzemanyagok nagykereskedelmi árának növekedése” –...

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a bűnszervezet, másodfokon folytatódik az eljárás

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség nem tartja indokoltnak a büntetések enyhítését abban az ügyben, amelyben egy bűnszervezet a...

Lehallgat a saját telefonod? Ezzel a beállítással kerülheted el, hogy kényes dolgokat vegyen fel

A Google hangalapú szolgáltatásai a működésükhöz folyamatosan figyelik a környezeti hangokat - ez akaratlanul is a magánbeszélgetések...

Kitalálja, ki tud a legügyesebben állampapírt eladni?

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) „Állampapírpiaci LEG" díját immár negyedik alkalommal a Magyar Államkincstár kapta meg....

A nyíregyházi sportigazgató: "Figyelj csak, öcsi!" - Bódog, a marhapörkölt és a két ellenőrző

Fekete Tivadar, a Nyíregyháza sportigazgatója nem mindennapi történeteket osztott meg egy interjúban - Révész Bálint és Bódog Tamás is...

Nagy bejelentést tett egy uniós ország a közel-keleti válság miatt

A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági...

Lefelé bővíti kis SUV-ja kínálatát a FIAT

Belépő benzinmotorral erősíti a 600-as portfólióját a FIAT. A kézi váltós modell új lendületet adhat a városi SUV-nak a piacon.

Nagyot ütöttek a forinton, de este próbál szépíteni

Elmozdultak a globális kamatvárakozások, óriásit erősödött a dollár. A forintot nagyon rángatják az elmúlt napokban. Reggel óta veszik...

Milyen elváltozásokat okozhat a HPV-fertőzés a szájüregben?

A humán papillomavírus által okozott szájüregi elváltozások többnyire jóindulatúak, azonban a HPV-fertőzés a felelős a rosszindulatú...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

0
0

Bulvár

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

0