Szász Endre tette tönkre fia életét
Szász Endre végrendeletében tagadta ki rosszéletű fiát, ezt semmisítette meg most a Pécsi Ítélőtábla, ugyanis az, hogy a fiú rossz útra tért kizárólag a művésznek köszönhető. A fiúnak így jár az örökség, ami a Somogy megyei Várdán lévő családi ház rá eső része vagyis 3 millió 650 ezer forint.
A 2003-ban elhunyt híres művész még végrendeletében tagadta ki egyetlen jogos örökösét romlott életmódja miatt. Szász Endre Áron (51), a művész egyetlen gyermeke, második feleségétől, Horváth Juli színésznőtől született, kinek egy ismert filmszerepe a Dollárpapa, Darvas Iván oldalán.
| Szász Endre és Hajdú Katalin az utolsó feleség (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!) |
Szász Endre alig beszélt fiáról, nagy csalódás volt számára. A skizofrén fiú 15 éves kora óta ivott, apja szerint: "Bandikával az volt a baj, hogy nem lehetett munkára fogni". A Pécsi Ítélőtábla úgy fogalmaz: "a fiú deviáns viselkedése annak köszönhető, hogy apja elhagyta, és negyedik feleségével Lula asszonnyal Amerikába költözött". Ezt Lula asszony is megerősítette a Pécsi Napilapnak. - Endre soha nem lett volna ilyen elismert művész, ha Amerika helyett fiával törődik. Bandika rossz életű volt, amiről szerintem Endre tehet, mert eljött velem Amerikába. Választania kellett a világhír és a fia között - mondta a Pécsi Napilapnak Lula asszony, aki szerint Bandikának jár az örökség. Az, hogy Szász Endre a művészetnek szentelte életét, még nem mentesíti első rendű szülői kötelessége alól. A bíró szerint Szász Endre teljes egészében magára hagyta fiát, aki tehetséges gyermek volt, ez tükröződik képzőművészetében és verseskötetében is. Ha apja foglakozott volna vele, akkor nagy művész lett volna fiából.
Szász Endre fia jelenleg gondnokság alatt áll, nincs beszámítható állapotban, egy budapesti otthonban kezelik. A pert a gyámhatóság indította, amely először 100 millió forintra taksálta az örökséget, de a nyolc év alatt, amióta tart a per kiderült, hogy nem ér ennyit Szász Endre öröksége.
A művésznek egy vérszerinti és két örökbefogadott gyermeke volt. Jó pár szívinfarktus után érezte, hogy Szászné Hajdú Katalinnal kötött házassága az ő halálával megszűnik. Katalin alkotó társnak is bizonyult, így neki ajándékozta a várdai házat, és vagyonjogi szerződést kötöttek annak elismerésére, hogy az együtt szerzett vagyon kizárólag Katalin asszonyt illeti.
A megítélt összeg kifizetésére 15 napja van Szász Endre özvegyének, aki az ötödik felesége volt. - Sajnálom, hogy a bíróság nem vette figyelembe azokat a tanúvallomásokat, ahol megerősítették: Bandi mindent megtett, hogy fiát jó útra térítse, törődött vele, de ő folyamatos munkavégzésre nem volt alkalmas. Nem tudom kifizetni ilyen rövid idő alatt a pénzt, mert a per miatt még minden vagyonom zár alatt van - mondta a Pécsi Napilapnak Szászné Hajdú Katalin, a végrendeleti örökös, aki a művész jogainak tulajdonosa is egyben.
– Csak az zavar az ítéletben, hogy a bíróság nem tartotta tiszteletben Szász Endre végakaratát – tette még hozzá Szászné Hajdú Katalin.
PNL
hírek innen, onnan
Trump bejelentésére gyengülni kezdett a forint
A keddi, vártnál jóval kedvezőbb inflációs adat után ma arra figyel a piac, hogy a forint képes lesz-e végre kitörni a 355 körüli...
Egy új kutatás szerint genetikai hiba miatt nem hat az Ozempic minden tizedik embernél
A Stanford Medicine kutatói azonosítottak egy genetikai variánst, ami gátolja a GLP-1-típusú gyógyszerek hatékonyságát. A jelenség a...
Sebestyén Balázs élő adásban üzent a leváltott Győrfi Pálnak
Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában reagált arra, hogy húsz év után leváltották Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat...
Rendkívüli közlemény – rendőröknek hajtott egy menekülő autós a Budai Várnegyedben
Rendőri intézkedés elől menekülő autós okozott veszélyes helyzetet kedden délelőtt Budapesten.
Három amerikai és egy olasz űrhajós teszteli jövőre, hogy van-e használható eszköz a Holdra szálláshoz
Amerikai asztronauták mellett egy olasz űrhajós is helyet kap a NASA Hold-program keretében tervezett újabb űrrepülés, az Artemis III...
Takács Péter megfejtése szerint az egészségügyi miniszter elismerte, hogy politikai okokból mentették fel Győrfi Pált
A volt egészségügyi államtitkár szerint nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak az elbocsátás hátterében.
Milliárdos mínuszokat termel a visszaváltási rendszer: többet kell majd fizetnünk a jövőben?
A MOHU a 2025-öt is jelentős, csaknem 48 milliárd forintos veszteséggel zárta, a vállalat szinte minden fő tevékenysége veszteséges.
Takács Péter politikai bosszúhadjáratot emleget Győrfi Pál leváltása után
A volt egészségügyi államtitkár szerint az Országos Mentőszolgálat eddigi szóvivője egy ikon volt, aki az előző kormányok idején is...
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Kiemelte, miközben a környező uniós tagállamokban szinte mindenhol óránként 160 kilométeresnél magasabb sebességű vonalakat építenek,...
Csak a módszerek finomodnak, az online csalások egyre hétköznapibbak
Egy kézbesítésre váró csomag, egy gyors ügyintézést ígérő üzenet vagy egy ismerős szolgáltató nevében érkező megkeresés – az...
Ukrán rakéták csapódtak be egy orosz hadiipari üzembe és egy olajfinomítóba 900 kilométerrel a frontvonal mögött
Lecsaptak az ukrán Flamingók: nagyszabású támadás volt szerdára virradó éjszaka orosz katonai és energetikai célpontok ellen.
Üres volt a lakása, mégis brutális gázszámlakat kapott az idős nő, a szolgáltató milliós kárt okozott hanyagságból
De legalább a hiba kiderülte után kárpótolták az idős nőt.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?
A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.
Bulvár
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok
Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
Az ÁSZ elnöke pert kezdeményezhet ebben a helyzetben.
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog
A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
blogmorzsák
A ripsdorfi Keresztelő János templom
Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


