Ezt olvasta már?


Szegeden koncertezik Plácido Domingo

Ma este lép színpadra Szegeden Plácido Domingo, a világhírű operaénekes. A koncert több szempontból is különleges, a rendkívüli fellépő vendégek mellett ezzel a nagyszabású rendezvénnyel nyílik meg a szegedi Szent Gellért Ifjúsági Centrum.

A spanyol tenor többször is szerepelt már Magyarországon, a Plácido Domingo Classics fesztivál keretén belül 2017 óta minden évben koncertet ad a magyar közönségnek. Szegeden most jár először, ezzel a rendezvénnyel nyílik meg hivatalosan a Szent Gellért központ. Az idei Plácido Domingo koncert egyik különlegessége, hogy az operaénekes fia, Ifj. Plácido Domingó is fellép, sőt duettet énekelnek majd. Az ifjabb Domingo elsősorban zeneszerzőként és zenei producerként szerzett elismerést, apja biztatására az éneklésbe is belekóstolt, ám őt sokkal inkább a spanyol könnyű­zene ragadta magával.

 

Az est folyamán azonban nemcsak ők ketten lépnek fel, itt lesz Ana María Martínez, Grammy-díjas énekesnő, aki az idősebb Domingo partnereként szerepel a koncerten. A Puerto Ricó-i származású díva a világ egyik legkeresettebb szopránénekesnője, ő is járt már Magyarországon, sőt 2008-ban még magyarul is énekeltek egy számot Plácido Domingóval együtt Pécsett. Így meglepetést ugyan kevésbé, de annál nagyobb örömet szereznének a szegedi közönségnek is, ha megismételnék ezt a produkciójukat. Az izgalmak sora itt még mindig nem ér véget, az est legfiatalabb előadója ugyan még nem világhírű, de egy ország kísérte figyelemmel a Virtuózok című műsorban való szereplését, így talán nem túlzás azt mondani, hogy a közönség hasonló vagy legalább akkora érdeklődéssel várja a tizenöt esztendős Balázs-Piri Soma fellépését is, aki zongorán kíséri Plácido Domingót. Rajtuk kívül fellépnek a Győri Balett szólistái és a MÁV Szimfonikus Ze­­nekar Eugene Kohn vezénylésével.

 

delmagyar.hu







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezért tértek vissza milliók a régi Bosszúállók filmhez

A 2012-es Bosszúállók ismét a toplisták élén, ahogy nő a várakozás a 2026-os Doomsday előtt.

Megosztotta a kritikusokat, mégis lecsapott rá a Netflix

A Netflix vásárolta meg az In The Hand Of Dante című történelmi bűnügyi film forgalmazási jogait.

Nyugdíjszakértő: hibás szám borzolja a kedélyeket a 2026-os nyugdíjaknál

Egy tizedszázaléknyi különbség sem tűnik nagynak, itt mégis sokat számíthat. A 2026-os nyugdíjmegállapításnál alkalmazandó...

Légiósok: Orbánék kiütötték ellenfelüket, Tóth Alex végig a kispadon maradt az MU ellen - videók

Az RB Leipzig Willi Orbánnal a kezdőcsapatban 5-0-ra nyert a vendég Hoffenheim ellen a német bajnokság 27. fordulójának nyitómérkőzésén.

Orvos figyelmeztet: ezt a húsfélét jobb elkerülni – sokszor alig van benne valódi hús

Sokan azt gondolják, hogy minden húsféle egyformán egészséges, pedig a szakértők szerint vannak olyan termékek, amelyekkel érdemes...

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is

A MÁV a balatoni vonalakon már készül a főszezonra, és a hétvégére is - írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója pénteken a...

Légiósok: A magyar gólzsák 8 perc alatt meghiúsította az ellenfél feljutását - videó

Kovács Bendegúz a 85. percben állt be, és mindössze nyolc perc alatt győztes gólt szerzett a Cambuur ellen, ezzel elnapolva a hazaiak...

Tóth Alex csak nézett, a Manchester United botlott Bournemouthban

A magyar válogatott középpályás a kispadon ült.

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Mégsem önkezével vetett véget az életének, hanem meggyilkolták a brit bokszlegendát?

A pénteki stockporti halottkém-vizsgálaton kiderült, lehet, hogy Ricky Hatton nem öngyilkos lett, hanem valaki megölte.

Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit

A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.

„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt

A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt

Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.

Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett

A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Bognár György egyik szeme sír, a másik nevet, a Paks a kiesés szélére lökte egykori csapatát

A találkozó elején két súlyos sérülés borzolta a kedélyeket.

0
0

Bulvár

Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta

A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban

A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.

A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester

Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.

Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”

Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne

DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.

0