Szegedi dal is küzd az eurovíziós szereplésért
Szegedi résztvevője is lesz az idei A Dal című műsornak. Egy fiatal testvérpár a Bye The Way egykori tagjával kiegészülve nevezett a versenyre, melynek győztese hazánkat képviselheti majd az Eurovíziós Dalfesztiválon.
Több mint 350 zeneszámot neveztek magyar szerzők az idei A Dal című versenyre, melyen eldől, ki képviselheti Magyarországot a Portugáliában megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztiválon. A szakmai zsűri ezek közül harmincat választott ki, melyek a televíziós műsorban bemutatkozhatnak, a versenyzők közé pedig egy szegedi formáció is bekerült. A Maya ’n’ Peti Nekem te című számát a szegedi Szalma Edvárd írta és hangszerelte közösen a Bye the Way együttessel ismertté vált Szikszai Péterrel. Az együttesével az X-Faktorban és A Dalban is egyszer már bizonyított énekes az egyik előadó, a másik pedig párja, Szalma Annamária, aki Edvárd húga, és szintén Szegeden nőtt fel. A lány egyébként szintén próbálkozott zenei tehetségkutatóval, ott ismerte meg Pétert.
– A közelmúltban mindkettőnk együttese felbomlott. Közös az érdeklődésünk, sokat járunk együtt teniszezni is, valahogy így indult el a közös gondolkodás – mesélte Edvárd. – Mivel a dal a vágyakozásról szól, kézenfekvő volt, hogy legyen benne egy női szólam is, mivel pedig a húgom már két éve együtt zenél Petivel, kézenfekvő volt, hogy ezt ő énekelje.
Hogy szerzeményüket nevezzék A Dal című műsorba, az Péter ötlete volt. – Született egy szám, ami csak úgy kiszakadt belőlünk. Úgy voltam vele, miért ne sikerülne – mesélte az énekes, aki ezzel együtt meglepődött, amikor kiderült, hogy a szakmai zsűri beválogatta szerzeményüket a legjobb 30 dal közé.
Produkciójukat először január végén láthatja majd a közönség a három válogató valamelyikében, ahol 9 másik szerzeménnyel versenyeznek majd. Ezek közül a zsűri 5 dalt juttat az elődöntőbe, egyet pedig a nézői szavazatok. A középdöntőben már csak kétszer 9 produkció küzd a továbbjutásért, a február 24-ei döntőbe pedig 7 dal kerülhet be. A mezőny nagyon erős: többek között Király Viktor, Tolvai Reni, Vastag Tamás, Singh Viki, a Ham ko Ham és Gulyás Roland is ellenfele lehet a szegedi csapatnak.
– Nem elsősorban az Eurovíziós Dalfesztiválban gondolkodunk. Egyszerűen csak azt szeretnénk, ha megismernék és megszeretnék ezt a dalt – mondta Edvárd. – A szerzemény célja az értékközlés, és jó lenne, ha ez lehetne az első állomás, ami után valami nagyobb kaliberű dolog is elindulhat.
forrás: delmagyar.hu
hírek innen, onnan
„Be volt pakolva a bőröndöm, hogy ha újra a Fidesz nyer, elhagyom az országot” – Tzumo Árpád jazz-zenész a kultúraváltásról
Minden embernek van egy veleszületett adottsága, és azt kell az életében megtalálnia, kibontakoztatnia, mondja a több díjjal büszkélkedő...
Kitálalt egy villanyszerelő: „A ventilátor tízszer kevesebbet fogyaszt”
Manuel Amate spanyol villanyszerelő szerint a legnagyobb megtakarítás az egyszerű döntéseken múlik. A ventilátor preferálása mellett a...
„Már bárki kaphat csillagot?” – özönlenek a dühös kommentek David Beckham hollywoodi kitüntetése után
David Beckham lett az első labdarúgó, aki csillagot kapott a híres hollywoodi sétányon. Szerinted megérdemelte?
Súrlódás, kölcsönhatás és törvény köthető a nevéhez, amit az SI mértékrendszer is őriz
Kétszázkilencven éve, 1736. június 14-én született Charles-Augustin de Coulomb francia fizikus, az elektrosztatika megalapozója.
10 tipp ha a törökországi Mardinba utaznál: a város hangulata azonnal magával ragad
Ha te is egy nap alatt daráltad le a misztikus hangulatú török sorozat, a The Gift – azaz Atiye ajándéka – minden részét, akkor a...
Több száz éves feliratot találtak a Kínai Nagy Fal egyik kövén, a gyötrelmekről tanúskodik
Különleges mondat állt a Kínai Nagy Falon, egy munkás hagyta ott az építés alatt.
Babonából kezdték hordani a magyarok ezt a kiegészítőt: úgy tartották, javítja a látást
A fülbevaló ma már a mindennapi ruhatárunk alapvető darabja, ám a régi magyar paraszti világban viselését komoly történelmi babonák...
Feldarabolhatják a TEK-et
A Nemzeti Nyomozó Iroda pedig kikerülhet a Készenléti Rendőrség alól.
Feldarabolják a Terrorelhárítási Központot – a neve is megváltozhat
Komoly strukturális átalakítások előtt állhat a hazai rendvédelmi szervezetrendszer, ugyanis a legfrissebb értesülések szerint a...
Johnny Depp, a nagy visszatérő: a 63 éves sztár túlélte az anyagi és magánéleti mélyrepülést - luxuskiadások és Dior-szerződés és a nagy feltámadás
Johnny Depp az utóbbi években megjárta a poklot Amber Heard-del való pereskedése miatt: számos filmszereptől esett el, és egy időre a...
Gazdagréttől a valóságig: Hol tart ma Szomszédokból ismert Vágási és Mágenheim család?
A hazai televíziózás történetének egyik legmeghatározóbb alkotása, a Szomszédok teleregény generációk életét kísérte végig,...
Háborog a Színházi Dolgozók Szakszervezete Pécsett: "Nem tűrjük a megfélemlítést"
A Színházi Dolgozók Szakszervezetének (SzíDoSz) országos elnöksége csütörtökön szolidaritási megmozdulást tartott a Pécsi Nemzeti...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
Lenyelte édesanyja műkörmét az egy éves kisfiú – már nem tudták megmenteni az életét
Az argentin kisfiú légzése rövid időn belül leállt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


