Szegények pénzét sikkasztotta az egyháznál önkénteskedő nő
Vádat emelt a Szegedi Ügyészség azzal a helybéli nővel szemben, aki az egyik magyarországi egyház keretében végzett tevékenysége közben 11 millió forintot tulajdonított el a rászorulóktól.
hirdetés
A 11 millió forint elsikkasztásával gyanúsított nő 2012 elejétől 2015 végéig önkéntesként dolgozott az egyik egyház kisebbségekkel foglalkozó missziójánál - számolt be a Bors.
A szegedi kirendeltség vezetőjeként az volt a feladata, hogy a rászoruló embereknek házi segítségnyújtást és szociális étkeztetést biztosítson.
A vádirat szerint azt kérte a szociális gondozóktól, hogy az étkezési térítési díjakat személyesen neki adják át, azokat azonban nem fizette be a szervezet bankszámlájára.
A nő összesen 11 millió 400 ezer forintot tulajdonított el, így üzletszerűen elkövetett sikkasztás miatt kell felelnie
hírek innen, onnan
Tiltakoznak Dolly fellépése ellen az állatvédők, nem csitul a botrány
Az énekesnő maga is megpróbált segíteni kilenc szerencsétlen kutyán, de az állatvédőkre bízza inkább a munkát.
Orosz külügyminiszter: a Nyugat a tűzzel játszik
Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nyugati országoknak azt a tervét, hogy...
A Deák téri késelés titkos részletei - ez szerepel az elkészült jegyzőkönyvben
A jegyzőkönyvben sok, eddig nem ismert részlet szerepel.
Az ukránok ismét legyőzték női röpiseinket
A magyar női röplabda-válogatott négy játszmában kikapott Ukrajnától az Európa-liga arany divíziójának vasárnapi találkozóján, a...
Gyászol a népszerű műsorvezető: hetek alatt elvitte a rák a férjét
A férfi hetekkel ezelőtt kínzó gyomorfájdalmakra panaszkodott.
Megint nem nyert Chelsea, harmadik lett az United, egy nagy név is kiesett
Végül a Manchester United zárta a harmadik helyen a Premier League legutóbbi bajnoki szezonját, de a Newcastle így is ott lesz a Bajnokok...
Halálba zuhant egy tetőfedő Kőszegen, két lánya maradt félárván
A férfi évekig dolgozott Ausztriában mint tetőfedő.
Nyílt utcán szúrtak le Csehországban egy kisfiút
A gyerek apja karjaiban tartotta fiát, amikor a másik férfi rátámadt.
Zelenszkij 50 évre szankciókkal sújtaná Iránt
Volodomir Zelenszkij ukrán elnök 50 évre szóló szankciós törvény tervezetét nyújtotta be Irán ellen a kijevi parlamentben - jelentette...
A korábbi meglepetés bajnokcsapat is kiesett a Premier League-ből
Búcsúzott a Leicester City és a Leeds United az angol labdarúgó-bajnokságtól. (Sport)
Kiesett a Premier League-ből a 2016-os szezon bajnoka
A Manchester Unitedé lett a bronzérem, a Tottenham lemaradt a nemzetközi kupaindulásról.
Moszkva "nem fogadja el" az ukránoknak adott ajándék F-16-osokat
Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugati országoknak azt a...
Sport
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó
Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.
Kisgyerekek rémültek halálra a kudarcra ítélt Honvéd üvöltve tajtékzó edzőjétől
Nem magának köszönheti a Fehérvár, hogy megmenekült az NB II-től: a Vidi-szurkolók nem is fogták vissza magukat.
Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét
A család döntött így.
Bajnok lett a Bayern, majd azzal a lendülettel kirúgták a sportigazgatót és az ügyvezető igazgatót
A Bayern München két korábbi játékosát, mostani vezetőjét a bajnoki cím sem mentette meg.
Magyar csatárt igazol a Fradi?
Nem gyakori, hogy magyar játékost tud leigazolni a Fradi, pláne csatárt.
Messi a búcsúmeccsére is hagyott két rekordot
Megelőzte Ronaldót és utolérte Dani Alvest.
Messi megdöntötte Ronaldo gólrekordját, bajnok a PSG
A párizsi csapatnak csak egy kaput eltaláló lövése volt a Strasbourg elleni meccsen, de ez is elég volt.
Nem használhatja többé az „El Clasico” kifejezést a Barcelona és a Real Madrid
A Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal döntött.
Mégis van visszaút a sírból, hétfőn beteljesülhet a csoda
Már csak egyetlen lépésre a történelmi bravúr.
Bulvár
Végignéztük a férjemmel, ahogy mindketten mással kamatyolunk, ennél azonban többet akartunk - Swinger klub bes...
Ami a swinger klubban történik, az ott is marad. Azonban én most mégis szeretnék neked mesélni erről a titkos világról.
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Tudtad, hogy lehet rosszul pisilni? Inkontinenciát okoz, ha erre nem figyelsz oda
Nőként különösen fontos, hogy odafigyelj a helyes vizeletürítésre.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Melyik ország fővárosa Nicosia? 8 kérdés földrajzból, amire illik tudni a választ
A földrajzi kérdések sokakat zavarba ejtenek. Mérd fel a tudásod egy villámgyors teszttel!
Egy másodperc alatt lerendezte a fegyveres rablót az ex-tengerészgyalogos
Íme egy örökérvényű tanmese arról, miért nem érdemes kötekedni ismeretlenekkel.
Kivannak a magyarok a Madame Tussaud áraira, Orbán és Karácsony is előkerült
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílt a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával. A belépő ára sokaknak nem tetszik, a közösségi médiáb
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Indul a szezonja ennek az isteni gyümölcsnek, amely csökkenti a vércukorszintet és a gyulladást
Apró mérete ellenére ez a gyümölcs elképesztő tápanyagtartalommal bír, így meglepően sokat tehet az egészségedért.
Ősszel annyi gázunk lesz, hogy nem tudjuk majd hova tenni, az árak bezuhanhatnak
Ha ilyen ütemben folytatódik a betárolás, szeptember elejére elérhetjük a szinte teljes töltöttséget. Tavaly emiatt egy hónap alatt nyolcadára esett a gázár.
Menekültek az emberek éjszaka Győr-Moson-Sopron vármegyében, nagy baj történt
A tűzoltók megfékezték a lángokat.
Alig akar valaki Magyarországon maradni
A menekültek kevesebb mint egy százaléka kért tartózkodási engedélyt.
blogmorzsák
A megújult Lánchíd mint a közlekedés zöldítésének szimbóluma
A tömeges autózás napjai meg vannak számlálva.
Kémnő luxuskocsival
A szaringázzal lemészárolt szíriai polgári lakosság meg hallgat, hiszen halott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten