Szent Gellért Fesztivál Szegeden
A Szeged-Csanádi Egyházmegye első püspöke, Szent Gellért ünnepéhez kapcsolódva komolyzenei fesztivál rendeznek péntektől a csongrádi megyeszékhelyen - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Az október 1-ig tartó hangversenysorozaton olyan komolyzenei ritkaságnak számító művek csendülnek fel, amelyek Szeged gazdag zenei életét tovább színesítik. A koncertek különleges hangulatát a szegedi székesegyház egyedülálló akusztikája biztosítja.
Az egy évtizedes múltú fesztivál különleges művészi, kulturális és zenei élményt ígér a zeneszerető közönség új generációjának is. A rendezvény alaptói missziójuknak tekintik a fiatal tehetségek támogatását, ezért az ifjú művészek szólóban is bemutatkozhatnak, de fellépnek a Szent Gellért Akadémia zenekarának tagjaként is.
A fesztivál nyitányaként a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kara oktatóinak közreműködésével rendeznek kamarakoncertet, másnap Johann Sebastian Bach barokk csellóra írt művei csendülnek föl ugyanitt, vasárnap pedig német műdalokat hallhat a közönség a salzburgi Mozarteum Egyetem öt énekművészének tolmácsolásában.
Szeptember 24-én a székesegyházban a Szent Gellért Akadémia zenekara ad szimfonikus koncertet Robert Christian Bachmann és Yoon Kuk Lee dirigálásával. A fesztiválon két tudományos előadásra is várják az érdeklődőket: szeptember 25-én Párducz Árpád és Janka Zoltán professzorok komplex módon mutatják be a zene és a tudomány összefüggéseit.
Szeptember 26-án a Dómban újabb szimfonikus koncert következik, melyen a Szent Gellért Akadémia zenekara mellett föllépnek a salzburgi Mozarteum Egyetem szólistái, valamint a Brnói Filharmonikus Zenekar Kórusa.
Immár hagyomány, hogy a fesztivál vendégkoncertjeivel Szegeden kívül is találkozhatnak a komolyzene kedvelői. Szeptember 27-én Budapesten a Mátyás-templomban ad hangversenyt a fesztivál zenekara a Mozarteum szólistáival és a brnói kórussal, 29-én pedig Csehországban, a lednicei kastély kápolnájában lépnek föl.
A fesztiválhoz minden évben kapcsolódik jótékonysági rendezvény. Szeptember 30-án a Szegedi Nemzeti Színházban a Korábban Érkeztem Alapítvány javára szerveznek gálakoncertet. A hangversenyen fellép Miklósa Erika és Horváth István operaénekes, Szarka Tamás énekes, zeneszerző, valamint Érdi Tamás zongoraművész, közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar Gyüdi Sándor vezényletével.
A fesztivál október 1-jén a zene világnapján Az orgona mesterei című koncerttel zárul. A székesegyház orgonáját Szamosi Szabolcs szólaltatja meg, a koncerten partnere a hegedűn játszó Pál István Szalonna lesz.
hírek innen, onnan
Különös időzítéssel találkozik az Európai Bizottság az uniós pénzeket felügyelő magyar hatóság elnökével
Piotr Serafin uniós költségvetési biztos Biró Ferenccel, az Integritás Hatóság elnökével egyeztet a héten, miközben a felálló...
Tóth Ildikó is támogatja a vagyonadót: a Cápák között befektetője szerint kell, de nem mindegy, hogyan vezetik be
Az üzletasszony szerint a gazdasági stabilitás eléréséhez fontos eszköz lehet a vagyonadó, de nem mindegy, hogyan vezetik be.
Kemény lépésre szánta el magát az unió: hatalmas árat fizethet Oroszország az ukrajnai háborúért
Az Európai Unió elkötelezett az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűncselekmények kivizsgálása és az elkövetők felelősségre...
Shane Tusup kislánya fitneszversenyző lesz? – "Már most látszik, hogy nagyon atletikus és erős"
Shane Tusup 2024 májusában vált édesapává, amikor megszületett kislánya, Aurora Ann Tusup. Az edző és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé...
Nem mindennapi lehetőség: száz forintért lehet NB I-es mérkőzésre menni
A búcsúzó újonc különleges gesztussal készül a szurkolóknak az utolsó hazai mérkőzésre.
Ez a 4 csillagjegy most könnyen rossz pénzügyi döntést hozhat
A következő időszak különösen izgalmas kihívásokat tartogat négy csillagjegy számára, akik könnyen hozhatnak rossz pénzügyi...
Zelenszkij: Ukrajna már annyi fegyvert gyárt, hogy exportra is van kapacitás
A felesleget eladnák, a bevételből pedig a védelmi kiadásokat fogják finanszírozni.
Már csak napok vannak hátra: hamarosan kiderül, hogyan faraghatják le az energiaszámlákat a hazai vállalatok
Már csak egy hét maradt a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment konferenciáig. A program átfogó betekintést nyújt a várható...
Elesett az M51-es, forgalomkorlátozás van érvényben
Karambol történt az M51-esen.
Ez a valódi oka Andrei Mangra döbbenetes átalakulásának: rá sem ismersz a táncosra.
Intenzív edzésbe kezdett, miután másfél éve két férfi bántalmazta V. kerületi otthonában.
Kifulladsz a lépcsőn? Ez a hétköznapi jel egy észrevétlenül pusztító betegség első tünete lehet
A betegség lassan alakul ki, ezért sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a kór már előrehaladott állapotban van.
Ilyen nagyok már Rúzsa Magdi hármasikrei, Lujzi egy hercegnő - Édes fotó
Fagyizni volt Rúzsa Magdi és kislánya.
Sport
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox
Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant
A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek
A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.
Bulvár
Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg
Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör
Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső
Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.
Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek
Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol
Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.
Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá
Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.
Halálos motorbaleset történt – ismert tornatár az elhunyt
Egy halálos kimenetelű közúti baleset történt az Erdőszentgyörgy térségében, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Felrobban a sztáranyuka: 35 milliós plasztika után csúszott el az arca
Úgy tűnik, hiába a csillagászati összegek és a világ legnevesebb plasztikai sebészei, az idő kerekét még a Kardashian-birodalom feje sem tudja büntetlenül megállítani. A 70 éves Kris Jenner dühösebb, mint valaha:
blogmorzsák
Nagy hagymás kenyérchips teszt
Friss tesztünkön a hagymás ízű kenyérchipseket kóstoltuk meg és értékeltük.
Három tanulságos történet a vashiányról
Mi állhat a hátterében?
A heinsbergi Szent Gangolf templom
Téglából épült gótikus templom a várhegyen.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


