Szeptemberben indul a honvéd kadétképzés
Honvéd kadétképzés indul szeptemberben egy budapesti és egy szekszárdi iskolában. A Honvédelmi Minisztérium (HM) közlése szerint az új képzési forma bevezetése "a haza védelmére kész felnövő generáció kinevelését" szolgálja. - Pécsi Napilap -
"A fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk" - írta a HM az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójában. Az újfajta képzés elindítását azzal indokolták, hogy szükség van egy kifejezetten a honvédség számára hasznos előképzettséget jelentő, középiskolai, érettségit adó képzési formára, a katonai pálya iránt érdeklődők és ezáltal a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelésére.
Az új ágazati szakképzést a 2017/2018-as tanévben két helyen indítják el: a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiumában, valamint a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. A képzésre február 15-ig várják a jelentkezést.
Azok jelentkezését várják, akik a katonai pálya iránt érdeklődnek, az altiszti, tiszti képzésre felkészülten szeretnének jelentkezni, valamint azokat is, akiket az önkéntes tartalékos szolgálat érdekel - írta a HM, hozzátéve: azoknak, akik a katonai pályát választják, hosszú távon biztos munkahelyet és megélhetést kínálnak.
Aki szeretne honvéd kadét lenni, annak azt javasolják, írja meg a központi felvételiket, hogy egy esetleges sikertelen felvételi miatt ne essen el a továbbtanulás lehetőségétől. Az idén ugyan nem lesz "speciális felvételi követelménytámasztás", de a gyerekek egészségét mindenképpen megvizsgálják, tekintettel az emelt szintű testnevelésre és a kollégiumi elhelyezés lehetőségére. Emellett - beszélgetés keretében - a szaktanácsadók felmérik a gyerekek motivációját és szellemi felkészültségét is.
A kadétképzésen emelt szintű fizikai felkészítést, önvédelmi képzést, lövészetet ígérnek, továbbá azt, hogy a gyakorlati, illetve szakkör jellegű foglalkozások keretében érdekes, a mindennapi életben is hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el a fiatalok.
A HM az oktatásban részt vevő tanárok számára - térítésmentesen - tavasszal és nyáron tanári továbbképzéseket is szervez. A képző intézmények részére a speciális foglalkozásokhoz a technikai és egyéb eszközöket a honvédség biztosítja. A szaktantárgyakhoz szükséges jegyzeteket, segédleteket szintén ingyen kapják meg a tanárok és a diákok.
Kitértek arra is, hogy az iskolai formaruhát az intézmény adja a tanulóknak, illetve - igény esetén - kollégiumi elhelyezésről és ellátásról is gondoskodnak az iskola vonzáskörzetében. Mindemellett továbbtanulási lehetőséget kínálnak a honvédség által fenntartott szakképző és felsőfokú oktatási intézményekben, továbbá a végzést követően elhelyezkedési lehetőséget a Magyar Honvédség alakulatainál.
Akik sikeresen elvégezik a honvéd kadétképzést, azok számára nyitott az út a katonai pályára: továbbtanulhatnak az ország egyetlen középfokú katonai szakképzést folytató iskolájában, a szentendrei altiszti akadémián, ahol a felvételinél pluszpontot jelent a végzettség. A jó vagy kiváló tanulmányi eredménnyel végzettek továbbtanulhatnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is, ahol szintén előnyt jelent a végzettség.
hírek innen, onnan
Most jött az ATM-eknél a változás: januártól ennyit vonnak le a 65 év felettiektől
Változnak az ATM-díjak: kedvezmények a 65 év felettieknek.
Az afrikai horoszkóp mindig igazat mond. Te hányadikán születtél?
Mit árul el rólad a születési dátumod?
Váratlanul újabb országba vonulnak be az amerikai katonák – a Pentagon elismerte az afrikai műveletet
Az Egyesült Államok kis létszámú katonai egységet vezényelt Nigériába, ami az első hivatalos megerősítés az amerikai csapatok...
Milliárdok a levegőben: Magyarország lemaradhat az EU védelmi hiteléről
Az Európai Unió tagállamainak többsége hamarosan hozzáférhet a katonai célokra létrehozott, több milliárd eurós hitelprogram első...
Saját hókotrót vesz a II. kerület, nem várnak tovább a fővárosra
A polgármester szerint nem jó kiszolgáltatott helyzetben lenni a fővárosi cégek miatt. Az új járművel már akkor takaríthatják a...
Gyilkossággal vádolják az egykori first lady, Jill Biden volt férjét
Feleségét decemberben találták meg holtan otthonukban.
Szép a konyhád, mégsem szereted? Ezek a tervezési hibák állhatnak mögötte
Van, amikor minden rendben van egy konyhában – mégsem jó benne lenni. Szép, új, átgondoltnak tűnik, de használat közben valahogy mindig...
Zelenszkij színjátéka: rátámadt a kényszersorozókra
Ukrajnában egyszerűen csak „buszifikációnak” nevezik a kényszersorozás ama válfaját, amikor valakit erővel, akarata ellenére...
Kárász Róbert harmadik lánya születése után: "Különleges élmény, hogy 56 évesen újra apuka lettem"
56 évesen újra élvezi az apaságot.
Ifjú budapesti földműves veheti meg a Ganz népszigeti telephelyét
Nagyértékű ingatlan-adásvételt függesztettek ki a napokban, amely a Népsziget XIII. kerületi részén lévő több mint 8 hektáros, ipari...
A Universal engedélyezte, hogy a spanyol műkorcsolyázó a Minyonok zenéjére lépjen fel az olimpián
Először úgy tűnt, hogy Tomás Guarinónak szerzői jogi problémák miatt változtatni kell a rövid programján.
Hidrogénszivárgás miatt elhalasztották a NASA emberes holdmisszióját
Az Artemis-1 már biztos nem indul februárban. Ez a küldetés fogja előkészíteni azt, hogy az Apollo-program után újra ember léphessen a...
Sport
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.
Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője
Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések
Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Bulvár
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.
Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett
Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok
Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli
Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt
A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Jöhet a szigorítás a kávénál, csak így lehet kapni a jövőben
Jelentősen szigorodhat a kávék és a pótkávék szabályozása Magyarországon.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


