Ezt olvasta már?


Szerdán van a színházi világnap

Szerdán ünneplik a színházi világnapot, amelyre számos teátrum készül programokkal. A színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Jon Fosse norvég író, drámaíró fogalmazott meg.

 

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják meg március 27-én, annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.

A 62. színházi világnapon a színházakban az előadások előtt Magyarországon is felolvassák a világnapi üzenetet. Az ITI minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a színház művészei és a közönség számára. Idén Jon Fosse norvég író, drámaírót kérték fel, aki üzenetében többek között azt írja: a a jó művészet a maga csodálatos eszközeivel képes vegyíteni az egyedit az egyetemessel. Engedi, hogy megértsük, mi az, ami különbözik tőlünk - mondhatni idegen - azzal, hogy univerzálisnak mutatja - fogalmaz.

Nem ismerek jobb módszert az ellentétek egymáshoz való közelítésére - írja, kiemelve, hogy ez a szemlélet teljességgel szembenáll a világban túlságosan is elterjedt erőszakos konfliktusok gyakorlatával.

Kiemeli: a háború és a művészet ellentétek, ahogy a háború és a béke is azok - ez ilyen egyszerű. "A művészet béke" - írja Jon Fosse üzenetében, amelyet az ITI Magyar Központja juttatott el az MTI-hez.

A világnap alkalmából számos színház készül programokkal, és több díjat is odaítélnek.

A Bajor Gizi Színészmúzeumban a világnapon beszélgetést tartanak Kubik Anna színművésszel, majd a Déryné hol van? című Maár Gyula-filmet vetítik le.

A színházi világnap alkalmából ítélik oda évente a Hevesi Sándor-díjat. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja által 1998-ban alapított elismerést minden évben három olyan művész, kultúraközvetítő kapja, aki sokat tett a magyar nyelvű színházi kultúra nemzetközi elismertetéséért. Az idén Bányai Tamás világítástervező, egyetemi oktató, Gyarmati Kata drámaíró, dramaturg, határokon átívelő színházi koprodukciók létrehozója és Szabó Réka táncos, koreográfus, a Tünet Együttes alapítója nyerte el a díjat.

A Gobbi Hilda életműdíjat Zsurzs Kati vehette át. Az elismerést a MASZK Országos Színészegyesület kezdeményezésére a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a MASZK alapította 2001-ben, a több évtizedes színpadi múlttal rendelkező színészek erkölcsi megbecsülése és társadalmi rangjának emelése céljából.

A Soós Imre pályakezdő díj annak a fiatal színművésznek adható, aki legfeljebb 5 éve kapott diplomát, illetve Színész I. minősítést, kiemelkedő művészi tevékenységet végez és még nem kapott állami művészeti díjat. A Soós Imre pályakezdő díjat Horváth Csengének, a József Attila Színház tagjának és Csákvári Krisztiánnak, a Szolnoki Szigligeti Színház tagjának ítélték oda.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Vitnyédi migránstábor: a Széchenyi Egyetem szerint semmi közük semmihez

Közleményt adott ki az intézmény, szerintük a kormány csupán az állagromlás megelőzésére hivatkozva végzett felújítási munkálatokat.

Russel indulhat a pole pozícióból Barcelonában, Leclerc falnak csapta a Ferrarit

A 28 éves pilótának ez az idei harmadik és pályafutása 11. pole pozíciója. Russell mellől hétszeres világbajnok honfitársa, a...

A Széchenyi István Egyetem szerint a vitnyédi ingatlant azért újították fel, hogy ott újra oktatni lehessen

A vitnyéd-csermajori ingatlan korábban egy élelmiszeripari iskolának adott otthont.

Budapest és Moszkva között alakzatban repülő UFO-k is találhatók a CIA legújabb feloldott dokumentumában

Egy nemrég nyilvánosságra hozott CIA-dokumentumban megemlítik a hidegháború egyik különös rejtélyét. Az irat szerint az 1950-es évek...

40 felett talált rájuk a szerelem: magyar sztárok, akik későn mondták ki az igent - bár az sosem késő

Sokan úgy gondolják, hogy a nagy szerelemnek és a házasságnak megvan a maga „ideális” időpontja, az élet azonban gyakran felülírja az...

A britek is növelik védelmi kiadásaikat

Keir Starmer brit miniszterelnök szombati telefonos egyeztetése során arról tájékoztatta Mark Rutte NATO-főtitkárt, hogy kormánya még az...

Így mentették ki a lelőtt amerikai harci helikopter pilótáit a Hormuzi-szorosban

Az Apache irányíthatatlanná vált, és a tengerbe zuhant.

Fidesz-kongresszus: Kövér László és a fejében élő "Ungarische Péter"

A NER "házmester" házelnöke abban a dimenzióban mozog ma is, amely jó ideje nem ereszti már Kövér Lászlót. Deutsch Tamás vagy nem...

Az uborka lisztharmatát emiatt nehéz megállítani - a korai felismerés mindent eldönthet

A lisztharmat az uborka egyik leggyakoribb betegsége, amely gyorsan károsíthatja az állományt. Cikkünkben bemutatjuk, hogyan ismerd fel...

Falat fogott a Ferrari, mégis majdnem mindenkit meglepett Barcelonában

George Russell indulhat az élről a Katalán Nagydíjon, de nem sokon múlt, hogy Lewis Hamilton megtréfálja őt.

Ez a fa magasabbra nőtt, mint a szolnoki toronyház

A rekorder fa több mint 84 méter magas. Hosszú évekig tartott, mire rábukkantak a kutatók.

Isten kezétől a FIFA-korrupcióig: a foci vb-k legnagyobb botrányai

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság még el sem kezdődött, máris botrányoktól hangos. Az egyik legnagyobb visszhangot az váltotta ki, hogy...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

Készen áll a vb-bevetésre a spanyolok csodagyereke, végleg elállt a Barcelona Rashford megszerzésétől - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0