Ezt olvasta már?


Szeviép-ügy - Feljelentést tett az egyik leányvállalat ügyében az alvállalkozók képviselője

Feljelentést tett a Szeviép Zrt. egyik leányvállalata, a Biztonsági Üzem Kft.-nél történtek ügyében csődbűntett gyanúja miatt az építőipari cégcsoport egykori alvállalkozóinak egy részét képviselő Szabó Bálint, aki ezt hétfőn közölte Szegeden, a repülőtérnél tartott sajtótájékoztatóján.

A Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, a Szeviép-ügyben mintegy 429 millió forintot "talicskáztak ki" a Biztonsági Üzem Kft. révén, úgy, hogy azzal az összeggel a kisvállalkozókat megkárosították.

Hozzátette: a kft.-t - amely szintén csődbe ment és két tucat kisvállalkozást hagyott kifizetetlenül - Ujhelyi István korábbi szocialista országgyűlési képviselő sofőrje irányította, aki jelenleg a szegedi repülőtér vezetője.

Szabó Bálint kijelentette, egyértelmű személyi összefonódás van a szegedi szocialisták és a Szeviép között. Az ügyvezető szerint Botka László polgármester a szegedi szocialistákkal együtt "nyakig benne van a Szeviép-ügyben".

A cégvezető azt követelte, Botka László állítson föl önkormányzati vizsgálóbizottságot a Szeviép-ügyben és "ne falazzon tovább" szocialista párttársainak.

A Szeviép Zrt. három egykori vezetője ellen csődbűntett minősített esete miatt indult eljárás a Szegedi Járásbíróságon. A vádirat szerint a cégvezetők döntése alapján rendszeresen és nagy összegben adtak kölcsönöket az észszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek, sportszervezeteknek. A vádlottak tagadják bűnösségüket.

Az ügyben készült vádirat szerint a Szeviép Zrt. 2008 májusa és 2010 áprilisa - a végül eredménytelenül zárult csődeljárás kezdete között - heti-havi rendszerességgel folyósított kölcsönöket a 100 százalékban a tulajdonában álló Biztonsági Üzem Kft.-nek. A veszteségesen működő cég e hiteleket nem tudta visszafizetni - a vádlottak a kölcsönök folyósításával a Szeviép Zrt. vagyonát mintegy 429 millió forinttal csökkentették -, 2010 júniusában a kft. felszámolását is elrendelték.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lélektani szint közelében a forint

A nap első óráiban a dollárral és az euróval szemben is megindulni látszott a forint, azonban gyorsan visszarendeződött a kedden...

Kimondták végre a rettegett Nipah-vírusról: tényleg itt lehet a következő világjárvány?

Magyarországon és az Európai Unióban nem azonosítottak Nipah-vírusfertőzést, és a szakértők szerint rendkívül valószínűtlen, hogy a...

„Orbán Viktor hibáiból könyvet tudnék írni” – mondta Lázár János, aki azt sem szégyelli, hogy „buditakarító miniszter”

A miniszter szerint a kormányfő erényei ellensúlyozzák a hibáit. Erről a pusztaszabolcsi Lázárinfóján beszélt, ahol ismét elnézést...

Orbán Viktor: Szintlépés történt Gyöngyösön

A miniszterelnök szerint a Tisza Párt „bűnözőknek adott pénzt, hogy egy fideszes rendezvényen megfélemlítsék a hallgatóságot és az...

Megérkeztek az első eprek: az ár mindenkit elképesztett – és egy tradicionális alapanyag szinte utoléri őket

Bár még tél van, a piacokon feltűntek az eprek, de az áruk sok vásárlót szóhoz sem juttatott. Sokan kételkednek abban, hogy ilyen időben...

Rohantak a tűzoltók: leomlott a szilágycsehi református templom tornya

A romok több parkoló autót is maguk alá temettek.

Ne használd, ha ilyen poharat vásároltál: mérgező lehet

Nehézfémek oldódhatnak ki ebből az üvegpohárból.

Súlyosbodik az Epstein-botrány – Az éjszaka kellős közepén hajították ki Andrást a windsori kastélyból a friss fejlemények miatt

III. Károly király öccse, a címeitől megfosztott András kénytelen volt elhagyni a windsori Royal Lodge-ot. Az egykori herceggel szemben...

Ónos eső miatt adtak ki riasztást két több járásra is

Szerdán is ónos eső nehezítheti a közlekedést az ország egyes részein, különösen a magasabban fekvő területeken. A HungaroMet a...

Kormányrendelettel húzta keresztül a kormány Budapest harcát a szolidaritási hozzájárulással szemben

Visszamenőleges hatályú rendeletet hoztak, nem lehet perelni a szolidaritási hozzájárulás miatt.

1200 milliárd dollár sorsáról döntöttek Amerikában

Az amerikai képviselőház republikánus többsége kedden megszavazta a kormányzati intézmények finanszírozásáról szóló törvényt,...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe

Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Riasztás: megbénulhat a közlekedés a következő órákban

Veszélyes csapadékzóna érkezett, ónos eső és havazás miatt fokozott óvatosságra van szükség.

0