Ezt olvasta már?

Moliere-komédiával folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok előadássorozata

Moliere komédiájával, az Úrhatnám polgárral folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok előadássorozata, a darabot pénteken és szombaton láthatja a közönség a fes...

0

Szeviép-ügy - Új eljárásról döntött a Pécsi Ítélőtábla

A Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a Szegedi Törvényszék másodfokú döntését és új eljárásra utasította a törvényszéket a Szeviép-ügyben csütörtökön.


hirdetés

Az ügyészség csődbűncselekmény elkövetésével vádolta meg az út- és magasépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével foglalkozó, felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét, akik a cselekményt azzal követhették el, hogy a társaság vagyonának másfél milliárd forintos csökkentésével meghiúsították a hitelezők kielégítését.

A vád szerint a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaság legkésőbb 2009 elejére fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe került, majd fizetésképtelenné vált és csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárásban elrendelte a cég felszámolását, amelynek során hozzávetőlegesen 6,5 milliárd forint hitelezői igényt vettek nyilvántartásba.

Az ügyészség úgy látja: a jelentős vagyonvesztést az okozta, hogy a vádlottak igazgatósági tagként egyhangú döntéseikkel 2007-től rendszeresen és nagy összegben nyújtottak kölcsönöket az ésszerű gazdálkodás követelményeivel ellentétes módon a teljes egészben vagy részben a zrt. tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, illetve magánszemélyeknek - köztük az egyik vádlottnak -, sportszervezeteknek.

Az ügyben első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat, közülük kettőt öt év két hónap, társukat hat év szabadságvesztéssel sújtotta, a másodfokon ítélkező Szegedi Törvényszék azonban bizonyítottság hiányában felmentette őket.

A harmadfokú eljárás lefolytatására a Kúria által kijelölt Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa a csütörtöki végzésében kimondta, hogy a törvényszék megalapozatlan döntést hozott, mert bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül állapított meg a járásbíróságtól eltérő tényállást, egyes tényállási pontok esetén nem oldotta fel az első és a másodfokú eljárásban tetten érhető, köztük a szakértői véleményt érintő ellentmondásokat. Ezek tisztázása azonban a döntés szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy törvényesen állást lehessen foglalni abban a kérdésben, hogy a vádlottak bűnösök vagy sem.

Az ügy elsőrendű vádlottja a közelmúltban elhunyt, ezért az eljárás ellene megszűnt. A hatályon kívül helyező határozat ellen az ügyész és az ítélethirdetésen megjelent vádlott fellebbezett, erre nyolc napon belül a távol maradó vádlottnak is lehetősége van. A fellebbezés miatt a végső szót abban a kérdésben, hogy meg kell-e ismételni a másodfokú eljárást, a Kúria mondja ki.

A legfelsőbb bírói fórum dönti el, hogy megalapozott-e a Pécsi Ítélőtábla hatályon kívül helyezésről szóló döntése, vagy az ügyet harmadfokon érdemben el lehetett volna bírálni. Ha megalapozottnak találja a fellebbezéseket, az eljárás lefolytatására utasítja a Pécsi Ítélőtáblát.

A Szeviép-ügy másodfokú felmentő ítéletét követően Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke elrendelte a Szegedi Törvényszéki igazgatási tevékenységének büntető ügyszakot érintő vizsgálatát. Három ember ellen fegyelmi eljárás indult, az OBH-elnök visszavonta Tárkány-Szűcs Babettnek a törvényszék elnöki feladatainak ellátására vonatkozó megbízatását.







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0

hírek innen, onnan

Röszkénél megakadályozzák, hogy alagutat ássanak a határsértők

A rendőrségi felvételeken látható, ahogyan augusztus ötödikén éjjel körülbelül száz menekült gyűlt össze Röszkénél a szerb...

Kihallgattak egy orosz férfit a bejrúti robbantással kapcsolatban

Köze volt a hajóhoz, ami Libanonba szállította az ammónium-nitrátot.

Különleges hétvége a budapesti állatkertben: 154 éve nyitott az intézmény

Ez az esztendő különösen nehéz, hiszen a pandémiás helyzet miatt több mint 60 napra be kellett zárni az intézményt.

Gyötrelmes időszak: 2017 után játszhat ismét bajnokit a Vidi játékosa

Mentálisan megerősödött az utóbbi években.

Pedersen először nyert világbajnokként

Újabb mezőnyhajrá a Lengyel körön, de most szerencsére elmaradt a dráma. Mads Pedersen nyerte a sprintet, Ackermann és Ballerini előtt.

Csizmadia Csaba értékelte a Budafoki MTE edzőmeccsét

A vezetőedző úgy érzi jó úton járnak.

Több mint két hétig volt lélegeztetőgépen: megszólalt a magyar férfi, aki napokig volt élet-halál között a koronavírus miatt - videó

Súlyos volt az állapota, majd lélegeztetőgépre kötötték, most elmesélte élményeit az a férfi, aki napokig élet-halál között volt a...

Koronavírus: újabb színkódváltoztatást kértek a kormánytól

Szerda este derült ki, hogy Spanyolországot a magyar szabályozás átsorolja a sárga kategóriába. A Muisz - más országok gyakorlatához...

Nyugtalanító a koronavírus-helyzet a szomszédunkban

Százharmincan fertőződtek meg koronavírussal az elmúlt egy napban.

Schobert Norbi szerint nem szabadna hagyni, hogy 18 éven aluliak felmenjenek a Facebookra

Schobert Norbert a Blikk kérdéseire válaszolt a közösségi médiával kapcsolatban. Ma már elképzelhetetlen a világ mobiltelefonok,...

Sport

Idegenlégiós hurcolta be Kisvárdára a koronavírust

A játékos tünetmentes, de mindenkit leteszteltek a klubnál.

A Tatabánya legyőzte a Telekom Veszprém kézicsapatát

Habár csak felkészülési mérkőzésen, de nagy győzelmet aratott idegenben Vladan Matic együttese.

VAR, büntetők, kezezés és köhögés ? életbe léptek az új szabályok

A labdarúgás játékszabályainak számos módosítását elfogadták februárban, s ezeket már a héten újraindult sorozatokban bevezették.

Jakobsen mesterséges kómában, Lefevere börtönt kért Groenewegenre

Hatalmasat esett Fabio Jakobsen a Lengyel kör nyitószakaszán, a holland versenyzőt mesterséges kómában tartják.

Négy BL-t nyert, de még mindig izgul, ha Zidane-nal kell beszélnie

Ezt állítja a Real Madrid alapembere, a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes Casemiro.

Összehozta a tökéletes játékot a négyszeres sznúker-világbajnok

John Higgins a világbajnokság második körében 147-es, vagyis maximum breaket lökött Kurt Maflin ellen.

Szűcs Csaba könnyek között mesélt az édesapjáról: ?Apu az égben is a Fradi legnagyobb szurkolója lesz?

A fia mellett csapattársak, riválisok, barátok, szurkolók vettek részt a július 12-én elhunyt korábbi labdarúgó búcsúztatásán.

Eladták az AS Roma csapatát

Egy amerikai milliárdos üzletember lett az új tulajdonos.

Női labdarúgó játszhat egy holland férficsapatban

Ellen Fokkema lett Hollandiában az első női labdarúgó, aki felnőtt férficsapatban játszhat.

Valóra váltotta gyerekkori álmát a Svájcban játszó magyar focista

Nagyon szeretne bemutatkozni a válogatottban is.

Kispest: pozitív koronavírus teszt

Hivatalos bejelentés.

A Kiel magyar ügyvezetője szerint lehetetlen, hogy elinduljon a kézi-BL

A játékosok, stábtagok és a nemzeti bajnokságok is veszélybe kerülhetnek.

0

Bulvár

Nem akárkivel fogott új vállalkozásba Mészáros Lőrinc

Újabb társasággal gyarapodott júliusban Mészáros Lőrinc céghálója - vettük észre a cégkivonatokban.

Fordulat Hévízen: átalakult a vendégkör

Jelenleg tízből kilenc vendég belföldről érkezik Hévízre. A korábbi esztendőkben a külföldi turisták domináltak a Tófürdőjéről ismert üdülőhelyen.

Nem várt fordulat: Meghan és Harry visszatérnek a királyi családba?

Kiderült, mit gondol Erzsébet királynő a visszatérésről!

Megvalósult Orbán Viktor nagy álma, eljött a szabadság pillanata!

Uniós irányelv lett az otthoni pálinkafőzés engedélyezéséből, de 2022-ig kell várni a mámoros boldogság eléréséhez.

Új országot tettek a sárga-listára - rosszul járnak a kint tartózkodó magyarok

Az országos tisztifőorvos határozata alapján Spanyolországot a zöldből átsorolták a sárga zónába a járványügyi skálán.

Fecsó 16 évvel fiatalabb párja szexi ruhában debütált - A TV2 új műsorában szerepelnek

Szegedi Fecsó és új párja, Vivi is szerepel a TV2 Love Bistro című gasztro-reality műsorában.

Messzire elűzi a legyeket, ráadásul vegyszermentes: a 8 legjobb, kipróbált házi praktika

A kellemetlenkedő legyek ellen nemcsak vegyszerek vethetők be, hanem házi praktikák is.

Agydaganat gyanújával kórházba került Agárdi Szilvi

Rossz híreket kapott az orvosoktól.

blogmorzsák

59 éve zuhant Zuglóra egy Malév gép

Sem a légvédelem, sem műszaki hiba nem bírt a repülőgéppel, de végül egy felelőtlen pilóta is elég volt a pusztulásához.

Itt az újabb állatkerti "édesség": Guba

A Budapesti Állatkert legújabb cukisága a Guba névre keresztelt sörényes hangyász bébi.

Támad a természet!

Katasztrófafilmnek álcázott természetpropaganda, ami egyébként az egyik legjobb, viccesen rossz film valaha.

Szerbia gasztronómiája

A szerb konyhaművészet sokban hasonlít a magyarra, ám a mediterrán és más balkáni országok ízei is megtalálhatóak benne.

Hogyan hajlítsunk meg egy darab fát, hogy ne törjünk el?

Íves elemek kialakítása már nem kezdő feladat.

Miről és hogyan álmodik a kutya? Soha ne ébreszd fel rémálmából!

Tudtad, hogy az ebek is álmodnak? Eláruljuk, hogy viselkednek ilyenkor, és miért veszélyes megszakítani egy rémálmot.

Xiaomi IMILAB EC2 - biztonsági kamera teljesen vezeték nélkül

Nem kell neki kettőhúsz, nem kell vezetékes hálózat, csak felcsavarozod és működik!

Köd van Gödön

Furcsa helyzet alakult ki Gödön és nagyon nagy a csönd körülötte.

A legjobban teljesítő egészségügy

Tényleg erre olyan büszke a kormány?

A Városligetben áll egy fütykös

Most akkor pénisz vagy pálinkásüveg van a tegnap felállított szobor lábai között?

Mihez kezdjünk az ellenzéki nyilvánossággal?

Ilyen kristálytisztán és közérthetően senki sem vázolta fel a hazai média szorongató helyzetét, mint Haraszti Miklós.

0