Szijjártó: szóba sem került az útdíj a kormányülésen
Nem merült fel a kormány ülésén a budapesti útdíj témája a miniszterelnök szóvivőjének tájékoztatása szerint.
Szijjártó Péter kedden az m1 Az Este című műsorában arra a kérdésre, lesz-e útdíj, azt közölte: "nem merült fel a kormányülésen". Furcsának vette, amikor hétfőn olvasta az erről szóló híreket - fogalmazott, majd megerősítette: "kormányülésen ez szóba sem került eddig". Arra a felvetésre, hogy ezek szerint nem volt arról szó, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter esetleg támogatná az útdíj ötletét, kijelentette: ilyen nem hangzott el.
A szóvivő kifejtette: a BKV-val kapcsolatos, "nagyon rövid távú" feladatokról zajlanak az egyeztetések, kormányzati döntés még nem született. Kitért ugyanakkor arra is, hogy minél hamarabb szükséges egy hosszú távú stratégia, azt ugyanis senki sem akarja, hogy "megint egy feneketlen zsákba öntsünk pénzt".
Arra a kérdésre, hogy lesz-e 32 milliárd forint a BKV-nak, Szijjártó Péter azt válaszolta: ilyen kormányzati döntés még nem született, "úgyhogy erről majd később tudunk beszámolni".
A kormány kedd délelőtt egyeztetett a BKV helyzetéről Tarlós István részvételével. A főpolgármester délutáni sajtótájékoztatóján azt mondta, semmilyen körülmények között nem támogatja az útdíj bevezetését Budapesten, és biztos abban, hogy ezt Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány sem teszi. Szatmáry Kristóf, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára az MTI kérdésére kijelentette: sem a kormány, sem a nemzetgazdasági tárca nem javasolt sem útdíjat, sem dugódíjat; mint mondta, "ha nincs aki felvállalja, akkor nem lesz ilyen díj".
Az Index hétfőn azt írta, hogy a főpolgármester a BKV finanszírozásának megoldására nyolc lehetőséget tárt a kormány elé, amelyből a gazdasági tárca csak egyet támogat: a havi tízezer forintos úthasználati díjat. Ezt a portál szerint a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kellene váltani, papíralapú matrica formájában.
Az Este című műsorban téma volt az uniós pénzügyi paktum is. Arra a felvetésre, miszerint "decemberben szó nem volt arról, hogy csatlakozunk ehhez a paktumhoz", most pedig teljes "pálfordulás" tapasztalható, Szijjártó Péter úgy reagált: pálfordulásról a legkevésbé sem lehet beszélni, Orbán Viktor ugyanis tavaly decemberben világossá tette, hogy Magyarország akkor fog csatlakozni az új európai szerződéshez, ha ahhoz majd a parlament ad felhatalmazást. "Ez természetesen továbbra is így van, tehát mielőtt a miniszterelnök az Európai Tanács ülésére elutazott volna, egyeztetést folytatott az európai uniós nagybizottságban, a parlamentben" - fejtette ki, hozzátéve, hogy Orbán Viktor azon a tanácskozáson világossá tette, ha két fontos pontban sikerül érvényesíteni a magyar álláspontot, "jó szívvel" javasolja majd a parlamentnek, hogy hatalmazza fel őt az aláírásra. E két pont teljesült - emlékeztetett a szóvivő.
mti
hírek innen, onnan
10 Netflix-film, amik hatalmas nézettséget értek el, mégsem beszéltek róluk sokan
Ezek a Netflix-filmek több százmillió órányi nézettséget hoztak, mégsem kaptak akkora figyelmet.
Ennyit hozott az első estén Steven Spielberg várva várt új sci-fije
A leleplezés napja 6,5 millió dollárt hozott a csütörtöki elővetítéseken.
Nyugdíjváltozásról döntöttek, július 1-től
2026-tól sok özvegyet hidegzuhany érhet: ezekre az új nyugdíjszabályokra nagyon figyelni kell július 1-jétől fontos változások jönnek...
Egy hátborzongató képregényes szál térhet vissza a mozivásznon
Peter Parker testi átalakulása a képregények korábbi, drasztikus mutációit idézheti.
Benzin és dízel ára: bejelentették, meddig marad az ár
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...
Fontos hírt kaptak a magyar nők!
Döbbenetes számok láttak napvilágot!
19 százalékos ugrással zárta az első tőzsdei napját a SpaceX
Egy nap alatt több mint 500 millió részvény cserélt gazdát.
Hantavírus Magyarországon: erre kell figyelni
A szakértők szerint nincs ok pánikra, de figyelni kell.
Itt a nagy bejelentés, ez a színész kelti majd életre a fiatal Hercule Poirot-t a filmvásznon
Hatalmas feladat előtt áll a fiatal tehetség
200 felett zúzott az autópályán, elvették az autóját
Egy 28 éves férfit kapcsoltak le az osztrák A2-es autópályán, miután 214 km/h-val hajtott egy kölcsönkapott olasz sportkocsival.
Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első...
Hát ezért menekül mindenki hanyatt-homlok Budapestről: meglepő oka van a tömeges költözésnek
Ezt a kerületet viszont egyenesen imádják!
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Kisebb vita alakult ki a felvezetőműsorban, furcsán indította a vb-t Dragóner Attila, az M4 szakértője
Berkesi Juditnak többször is közbe kellett szólnia a szexista megjegyzések miatt.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el
A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A Barátok közt sztárja volt, ma ennyire luxusban él: pedig nem szerepel már a tévében
Tihanyi-Tóth Csaba négy éve szerepelt utoljára tévéműsorban, megteheti, hogy nemet mondjon a felkérésekre.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


