Ezt olvasta már?

Elfogadták a szegedi önkormányzat költségvetését

Elfogadta a szegedi önkormányzat költségvetését 78,275 milliárd forintos főösszeggel pénteki ülésén a város közgyűlése.


Szlovákiában is megjelent a madárinfluenza

Szlovákiában is megjelent a szomszédos Lengyelországban már a tavaly év végétől terjedő madárinfluenza - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Regionális Állategészségügyi és Élelmiszeripari Felügyelet (RPVS) közlésére hivatkozva pénteken.


hirdetés

A beszámoló szerint a betegség egy nyitrai járásban lévő település kistenyésztőjének csirkeállományában bukkant fel. Az illetékes felügyelet szerint az elpusztult állatok valószínűleg vadon élő szárnyasoktól fertőződtek meg.

A betegséget azt követően azonosították, hogy egy kistenyésztő bejelentette: 22 darabos állományából 3 állat elpusztult. A kórokozó jelenlétét csütörtökön mutatta ki egy madárinfluenza vizsgálatra szakosodott zólyomi laboratórium, amelynek megállapítása szerint a madárinfluenza erősen fertőző H5N8 altípusáról van szó, ugyanarról, amit már Lengyelországban is kimutattak.

A madárinfluenzával fertőzött és elpusztult egyedeket megsemmisítették, a tenyészetet fertőtlenítették - közölte az RPVS. A fertőzés 3 kilométeres körzetében a betegség további terjedését megelőző intézkedéseket írtak elő, tízkilométeres körzetben pedig megfigyeléseket rendelt el.

Az esettel összefüggésben a szlovák agrártárca rendkívüli óvatosságra intette a tenyésztőket és felszólította őket: tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy a tenyészeteikben élő baromfik lehetőleg ne kerüljenek kontaktusba vadon élő szárnyasokkal.

Ugyancsak fokozott óvatosságra intett a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ), amely internetes oldalán arról tájékoztatott, hogy bár a madárinfluenza ezen altípusa esetében nagyon alacsony az esély arra, hogy az emberre is átterjedjen, ennek lehetőségét teljesen nem lehet kizárni.







0
0

hírek innen, onnan

Nemcsak növelni kell a gyermekek számát esztelenül, hanem vigyázni is rájuk.

A XV. Kerület Önkormányzata külön hangsúlyt fektet a gyermekvédelem területén működő szervezetek együttműködésének még...

Koronavírus ? Az egész világ gazdasága megérzi a kínai koronavírus hatását

Az egész világ gazdasága megérzi a kínai koronavírus hatását; elsősorban a turizmus csökkent, de a termelés is visszaesett ? mondta...

Az egész világgazdaságra érezteti hatását a koronavírus

Salát Gergely szerint már az idei kínai gazdasági kilátások is romlottak: a tervezett 5-6 százalék helyett csak 4,5 százalékos...

Gólt szerzett Ronaldo az 1000. mérkőzésén

Sorozatban tizenegyszer talált be.

Franciaország bezárja a legrégibb atomerőművét

Fukusima óta akarják leállítani, de a franciák így is atomnagyhatalom maradnak.

Filmről és szocializmusról

A Partizán Filmklub második alkalmával Jean-Luc Godard Film-szocializmus (Filme Socialisme, 2010, 100 perc) című filmjét vetítjük, magyar...

Sport

Gulácsi Péter a szenzációs BL-meccse után új speciális kártyát kapott FIFA 20-ban

A virtuális fociban is értékelték Gulácsi Péter Tottenham elleni teljesítményét.

Verekedés miatt percekig állt a játék a Fradi BL-meccsén - videó

Az Eb-győztes magyar pólós, Jansik Szilárd idézte fel az eseményeket.

Óriási szenzáció kapujában a madridiak

Ilyen még sohasem fordult elő.

Teljesen tarthatatlan a Dortmund norvég tinicsatára

Haaland a kilencedik gólját szerezte a hatodik Bundesliga-meccsén, megdöntötte ismét a Bundesliga-rekordot. Amit ő tart.

Meghalt a Diósgyőr fiatal focistája

Takács Márton még szeptemberben szenvedett autóbalesetet.

A Bayern-meccsen meghalt az egyik játékos unokahúga

A 14 hónapos kislány összeesett és nem tudták megmenteni az életét.

Elhunyt a DVTK 17 éves labdarúgója

Elhunyt a DVTK 17 éves labdarúgója, Takács Márton.

Nagy verést kapott Mezőkövesden a Fradi

A Mezőkövesd nagyon dinamikus és eredményes első félidei játékkal szombaton hazai pályán legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában.

A kapus, aki benézte, hol van a kapuja

Követte a játékot, arra nem lehet panasz. De hol állt?!

Megalázó vereséget szenvedett hazai pályán a Hertha

Erling Haaland újra gólt lőtt a Dortmundban, tovább írja a rekordot.

Messi mesternégyesével hengerelt a Barcelona

A címvédő a négy gólt szerző Lionel Messi vezérletével 5-0-ra legyőzte az Eibar csapatát a spanyol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján.

Kiütéssel nyert a Barcelona, nagyszerűen mutatkozott be az új szerzemény

Messi-mesternégyes, Braithwaite-gólpassz, fölényes katalán-siker.

0

Bulvár

Felnézett az orvosnál a poszterre, és nem hitt a szemének: saját magát látta viszont

Elvileg mindenkinek létezik a világban egy hasonmása, ezek az emberek meg is találták a sajátjukat.

Szigorú fizetési határidő jön az autósoknak

Egy hét van még befizetni a kötelezőt, és a határidő ráadásul hétvégére esik.

- heteken belül ezrek esnek ki a közfoglalkoztatásból

Március elején élesedik az új évad a közfoglalkoztatásban, napokon belül kell eldönteniük a polgármestereknek, kit menesztenek és ki maradhat. Nem mindenhol fáj majd egyformán, a jobban teljesítő járásoknak kell kiszórniuk több közmunkást. Az biztos, hogy a speciális közmunkát nem tervezik elindítani.

Saját autója gázolta halálra a magyar fiatalt Ausztriában

Döbbenetes tragédia történt kedden este Ausztriában, a B 54-es úton Aspangberg-St. Peter település közelében, amelynek során egy 23 éves magyar sofőr életét vesztette írja az orf.at

JP Morgan: egészen komoly bajban van az emberiség

Az emberi életet fenyegeti a klímaváltozás. Ezt nem a Greenpeace vagy Greta Thunberg közölte - bár ők sem hallgatják el - hanem a JP Morgan elemzői. JP Morgan: egészen komoly bajban van az emberiség | FinTechRadar.

Apa-fia párosnak hiszik őket, pedig boldog szerelmespár

Két férfi, egy eset - és 30 év korkülönbség.

Ezt gondolják a nők orális szex közben

Van okunk ilyenkor szégyenkezni?

Ha ezt látja a lábán, rögtön menjen orvoshoz

Nem is hinnénk, hogy a lábfejünk állapota milyen sokat elárul a szervezetünkben zajló folyamatokról.

Megzsarolta Vajna Timit az ordítozó stewardess

Rendőrökkel fenyegette az özvegyet az utaskísérő, nehogy kivegye a cicáját a hordozóból. Vajna Timi macskájával utazott haza Amerikába, ám a menetrendszerinti járaton a kis állatot nem lehet csak úgy az ülésre tenni. Repülés közben szigorúan csak a hordozójában tartózkodhat. Timi cicája nehezen viselte a 18 órás utat, ezért és hogy ne jelentsék fel, a mosdóban [...]

Már kapható az énekesnő vaginájának illatmintája

Hiánycikk lett Erykah Badu vaginájának illatmintája alapján készített tömjénfüstölő.

Ezt javasolják a nőgyógyászok, ha intenzívebb orgazmust akarsz

A szex minősége persze nem csak a testen, a lelki kötődésen, illetve az aktuális érzelmi állapotodon is múlik, de azért a fizikai tényezők sem elhanyagolhatóak. És ha valaki, akkor egy nőgyógyász ismeri a női intim részek titkait a Womens Health magazinnal nőgyógyászok osztották meg azokat a tanácsokat, amivel a jobb szexuális életre vágyó pácienseiket is el szokták látni.

blogmorzsák

Mennyibe kerül Svédországba utazni?

Mennyibe kerül, mire kell költeni és miről érdemes lemondani azért, hogy eljussunk északra.

Ízesített ínyencségek

Egy falatnyi egzotikum igazán díszes dobozokban.

Az eladó véleménye még nem bizonyíték

A doboz sértetlen, a csomagolás sértetlen, mégis mi történt a merevlemezzel és mikor?

„A monogámia nincs minden emberbe kötelezően beleépítve”

Egy poliamor (többszerelmű) ember mesél az érzéseiről.

Szegény vagyok, szegénynek születtem

"Nem tudom még egyelőre hol a kiút, hol a vége. Ráadásul nagyon szégyenlem, hogy nekem ezt kell csinálnom"

Nem árt az egyháznak az önkritika

Hodász András szerint fontos lenne jókor csendben maradnia és jókor utat mutatnia az egyházi vezetésnek.

Bűncselekmény-e a hálapénz?

Mit lehet tenni, ha visszaélést tapasztalunk?

EU a vidék jövőjéért – országjáráson az Európai Bizottság

A busóknál kezd az Európai Bizottság: vidéki tájékoztató kampány indul az uniós lehetőségekről.

Lehet-e főorvos vagy iskolaigazgató a polgár­mester?

"Tegnapi fejlemény, hogy né­hány Fidesz-politikus módo­sítaná az önkormányzati törvényt"

Hová tűnt a magyar elektro­nikai ipar a rendszerváltás után?

Magyar elektroni­kai ipar: meghalt vagy megölték?

A régi az új Dragonforce?

Van ebben a speedmetalban bármi, ami újdonságot hozhat még?

Szervkereskedelem egy felhőkarcoló tövében

Vidám esti házaspáros megcsa­lással, odaadással, hagyom­ányos szereposztásban.

0