Szombattól téli üzemmódra vált a Magyar Közút
Az országos, mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi-, fő- és mellékút üzemeltetéséért felelős Magyar Közút Nonprofit Zrt. november 10-től kezdődően az enyhe őszi idő ellenére, a jogszabályi előírások szerint az ország teljes területén téli üzemmódra vált.
Ez azt jelenti, hogy 93 mérnökségén keresztül, több mint 4100 fővel és 1000 munkagéppel, 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett látja majd el téli feladatait.
Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 93 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli ideiglenes kátyúzás. A következő hónapokban több mint 4100-an dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2018-2019-es téli szezonban az országos közúthálózaton 814 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet állít hadrendbe. Ezek mellett 143 rakodógép és 122 hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó lát el éjjel-nappal szolgálatot. A társaság kezdőkészleten mintegy 113699 tonna útszóró só, 339 tonna kálcium-klorid granulátum, 353321 liter kálcium-klorid oldat és 14431 tonna érdesítő anyag beszerzéséről gondoskodott. Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott a hófogórácsokat és hálókat helyeznek ki, ez összesen mintegy 520 kilométernyi útszakaszt érint. Emellett összesen 395 kilométernyi szakaszon hófogó erdősávok is találhatóak az országos közúthálózat mentén.
A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat idén is az egyes útszakaszok forgalmi rendje és az úthálózatban betöltött szerepe szerint látja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mivel közel 32 ezer kilométernyi útról van szó, a munkálatokat ezért nem egyszerre, hanem az előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el a szakemberek: ez azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. Folyamatos havazás vagy hófúvás esetén pedig szükség esetén többször is visszatérnek egy-egy útszakaszra. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon túl az úthálózati szerepük alapján fontos szakaszokon megelőző jellegű sózást is végeznek, ez a forgalmas autópályákat, autóutakat és főutakat érinti elsősorban. Ez azt jelenti, hogy a meteorológiai előrejelzések alapján még a havazás vagy síkosság kialakulása előtt szóróanyagot juttatnak ki a burkolatra. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a hóeltakarítást csak akkor tudják megkezdeni hatékonyan a társaság szakemberei, ha a lehullott hó eléri a technológia szerinti vastagságot, az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve, hogy a forgalom által tömörített hó a burkolatra fagyjon.
Mindent figyelembe véve a társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is, így egyes esetekben szükségük lesz a nyári időjárási viszonyok között megszokott utazási sebességük mérséklésére.
A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre akár 2-5 óra is lehet, ezen időszak alatt pedig időjárástól függően akár újabb 5–10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra, vagyis újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll, addig pedig télies útviszonyokra és lassabb haladásra kell a közlekedőknek felkészülnie.
A szakemberek mindenképpen arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijukat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. A téli gumik tapadása nagyságrendekkel jobb, mint a nyári vagy akár a négyévszakos gumiké, a téli időszakban ezzel a féktávok hossza is érdemben csökkenthető. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan nem váltanak téli gumira, ami téliesebb útviszonyok mellett jelentősen növelheti a balesetek kockázatát. Továbbá a közlekedőknek érdemes még utazás előtt tájékozódniuk az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre. Az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserközpontjai mellett a társaság útinformációs szolgálatánál is érdeklődhetnek a 06-1-366-2400-ás telefonszámon. A www.utinform.hu oldalon pedig számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, a téli időszakban néhány óránként országos összesítést publikálnak a szakembereke az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről is.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a téli üzemeltetési időszak kezdetétől indítja el teljes egészében megújított weboldalát is. Az új www.kozut.hu gyorsabb és felhasználóbarátabb lesz, reszponzív felülettel rendelkezik majd, így asztali számítógépen, mobiltelefonon és tableten is ugyanolyan formában érhető el. Fontos újdonságként a társaság megújítja ügyfélszolgálati bejelentő felületét, a közlekedők az országos közúthálózattal kapcsolatos észrevételeiket, kérdéseiket már új formában jelezhetik a következő napokban.
hírek innen, onnan
A válságálló cégek lettek a befektetők új kedvencei
A következő időszakban várhatóan tovább erősödik a jól előkészített tranzakciók szerepe.
Három év alatt harmadszor rongálták meg a dunavecsei Mária-szobrot
Harmadik alkalommal rongálták meg a dunavecsei településen található Mária-szobrot.
Az olaszok csak 35 fok felett kapcsolják be a klímát: ezt az egyszerű trükköt használják helyette
A nyár idén különösen kemény lehet.
Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez
A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Hét autós dolog, ami örökre eltűnhet: Önnek is hiányozni fognak?
Néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a hagyományos slusszkulcs, a kézifékkar vagy akár a sebességváltó kar...
Last minute Balaton - hajmeresztő manőver az autópályán
Az utolsó pillanatban gondolta meg magát a sofőr.
Óriási hazugságot terjesztenek Donald Trumpról, méghozzá a füle kapcsán
Hamisnak bizonyult az a közösségi médiában terjedő képernyőkép, amely szerint Donald Trump amerikai elnök azért szakította félbe...
Megszületett a döntés: eddig maradhat a védett üzemanyagár
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös benzin, a dízel és a fűtőolaj...
Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az Itaka elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról
Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az Itaka antalyai járata új fejezetet nyithat a...
Ha képesek csökkenteni a kiskorúakat online érő ártalmakat, akár meg is úszhatják a tiltást a kanadai közösségimédia-vállalatok
Ezúttal Kanadában nyújtottak be törvényjavaslatot, ami megtiltaná a 16 éven aluliak számára a közösségi média használatát. A...
A nyilvánosságra hozott információk szerint Észak-Korea nukleáris programjáról nem esett szó a kínai–észak-koreai találkozón
A kínai fél tájékoztatása szerint a megbeszéléseken szó esett egyebek mellett a kereskedelmi, mezőgazdasági és közlekedési...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


