Teljes a SopronFest programja
Mintegy 75 helyszínen csaknem háromszáz programmal várja a látogatókat a 2. SopronFest május 10. és 19. között. A pünkösdi hétvégére a Lővér kempingbe szervezett koncertek mellett a város számos pontján már napokkal korábban lesznek zenei, irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai események - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Sopronban.
Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója kiemelte, hogy a hosszú távú terv az, hogy a programsorozat fenntartható méretű legyen, a város büszke legyen rá és a megvalósítás során a helyiekre támaszkodjanak.
Fülöp Zoltán, az esemény másik alapítója hangsúlyozta, hogy a Sopron Fest egy "urbán fesztivál", a helyi értékeket mutatja be.
Hozzátette: nagyságában és kínálatában az előző évhez képest ugrásszerű fejlődés figyelhető meg, mert míg 2023-ban tíz kiállítást láthattak a látogatók a város különböző pontjain, addig idén már több mint harmincat. Tavaly két színpadon voltak koncertek a kempingben, idén a fellépők 5-6 színpadon osztoznak.
Fülöp Zoltán elmondta, hogy az ugrásszerű fejlődés nem cél minden évben, mert a rendezvény családias hangulatát szeretnék megőrizni.
Váncza Panna szervező a zenei programokat sorolva elmondta, hogy május 17. és 19. között a Lővér kempingben fellép mások mellett Azahriah, a Halott Pénz, Korda György és Balázs Klári, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, a Follow the Flow, a Quimby, a Kruder & Dorfmeister páros, Sigma és Alle Farben, akinek a koncertjén tűzijáték is lesz.
Napközben Sopron Fő terén, a Soproni Sörnapok színpadán mások mellett Demjén Ferenc, a Csík zenekar, a Punnany Massif és a Kraak & Smaak is színpadra lép. A nulladik napon, vagyis május 16-án a Kispál és a Borz ad koncertet, amit Necc Party követ.
A Lővérekben a három nap alatt a Poncichter negyedben a magyar bort népszerűsítve soproni borászatok és termelők kínálják termékeiket.
A Telekom PodcastFesten komoly és szórakoztató beszélgetések lesznek hét helyszínen. A programelem részeként Áder János Steigervald Krisztiánnal, Puzsér Róbert Sebestyén Balázzsal, Kadarkai Endre Ördög Nórával, Tóth Gabival és ByeAlexel beszélget, de megszólal mások mellett az idén 70 éves Eperjes Károly, Tari Annamária, Nánási Pál, Szabó Béla és Weiler Péter is.
A Dumadélután elnevezésű programban Fábry Sándor, Dombóvári István, Szabó Balázs Máté, Hajós András és Linczényi Márk lépnek fel.
SopronFest ART program részként harminc kiállítás tekinthető majd meg egy időben, szerte a városban. A Hűség Városa elnevezésű csoportos tárlaton például Bukta Imre, Bereczki Kata, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter a kiállított alkotásaik mellett a Várkerületen szívalakú kompozíciókat készítenek.
A SopronFest Gourmet program során május 11. és 17. között a város 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program lesz, a kempingben pedig a Street Kitchen meghívására Food Truck konyhák kínáltaiból lehet válogatni.
A programsorozat irodalmi elemeket is tartalmaz, mások mellett a városba látogat Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián és Erdős Virág. Az irodalmi beszélgetések után dzsesszkoncerteket tartanak.
Elhangzott: a Soproni Egyetem idén is támogatója és stratégiai partnere a SopronFestnek.
A fenntarthatóság jegyében több helyszínen is lesznek kiállítások, workshopok vagy edukációs programok. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és Sopron önkormányzata egy városi minierdőt hoz létre. Az úgynevezett Miyawaki-erdő ültetésén Áder János volt köztársasági elnök, az alapítvány kuratóriumi elnöke is részt vesz.
Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy minden soproni büszke lehet a fesztiválra, amelynek a megszervezését közös sikerként értékelte.
MTI
hírek innen, onnan
Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó ezen a szakaszon: itt vannak a részletek
Egyre több az ilyen eset.
Epstein-szál a brit elitben: Starmer épphogy megúszta
Leszavazták a brit képviselők annak kivizsgálását, hogy a kormányfő félrevezette-e a parlamentet a Mandelson-botrány ügyben. A volt...
Újabb fontos ígéretet tett Magyar Péter: „bizottság vizsgálja majd az 1998 és 2000 közötti privatizációt”
Magyar Péter bejelentette, hogy bizottság vizsgálja majd az 1998 és 2000 közötti privatizációt, valamint feltárják annak haszonélvezőit...
Medián: A választás után máris egyre többen tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra
A kutatócég friss adataiból az is kiderül, hogy a magyarok elsöprő többsége reménykedve tekint a jövőbe a választás után, még a...
„Nehéz elképzelni, hogy Orbán Viktor a jelenlegi Fidesszel képes lenne megszólítani új választókat”
Schultz Nórát és Mikecz Dánielt kérdeztük Orbán Viktor felajánlott és el nem fogadott lemondásáról, valamint a parlamenti...
Hogyan használjuk a napfényt a gyomok és a kerti kártevők természetes irtására?
Nem mindig kell gyomirtó ahhoz, hogy rendbe tedd a kert egy problémás részét. Van egy egyszerű, vegyszermentes módszer, amellyel a nap...
Hajón szállítanak egy bálnát a Balti-tengeren
Mentőakció indult egy hosszúszárnyú bálna megmentésére.
„Elfogy az erő és elfogy az ember, ha nem változtatunk” – interjú Meglécz Katalinnal, a MOK alelnökével arról, mik a legsürgősebb teendők az egészségügyben
Dr. Meglécz Katalin, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke elárulta, mit remél a magyar egészségügy a Tisza-kormánytól.
Feljelentést tett a FESZ az NKA támogatási döntései miatt
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Független Előadó-művészeti Szövetség a Nemzeti Kulturális Alap támogatási gyakorlatával...
Szerdán még megerősödik a szél, vasárnap már 25 fok is lehet
Szerdán többórás napsütésre, 12 és 18 fok közötti maximumokra lehet számítani.
Retro szedánként tér vissza a Nissan Skyline
Jelenleg a csapból is a Nissan Vision prezentációja folyik, annyi váratlan érdekességet mutattak be egyszerre a nagyvilág számára....
Till Tamás feltételezett gyilkosa kártérítésre játszik?
Abszurd fordulatot vehet a Till-ügy?
Sport
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox
Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...
Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája
Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába
A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után
Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.
BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó
Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.
Mint két nehézsúlyú bokszoló, úgy püfölte egymást a PSG és a Bayern a Bajnokok Ligájában
Kilencgólos első meccs, de semmi nem dőlt el.
Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó
A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.
BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó
5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.
Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle
Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.
Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett
Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.
Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant
A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.
Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet
Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.
Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek
A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.
Bulvár
Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg
Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör
Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső
Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.
Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek
Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.
Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón
Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.
Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan
A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.
Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet
Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.
Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol
Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.
Ez a tenyérnyi gyümölcs a hosszú élet titka. Magyarország bővelkedik benne.
Az egészség megőrzése a mindennapok sűrűjében gyakran a háttérbe szorul, pedig egyetlen apró változtatás is óriási hatással lehet testi-lelki jóllétünkre. Az alma, egyszerű és hétköznapi gyümölcsként, val
Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták
Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző
Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá
Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.
Halálos motorbaleset történt – ismert tornatár az elhunyt
Egy halálos kimenetelű közúti baleset történt az Erdőszentgyörgy térségében, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Elképesztő fordulat az olajpiacon. Az egyik olajhatalom döntése sokkalta az OPEC-et
Mi történt? A Reuters azt írja, hogy az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetéből (OPEC). A hírt az ország energiaügyi minisztere, Suhail Mohamed al-Mazrouei jelentette be. Részletek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


