Ezt olvasta már?


Teljes nagyvasúti vágányzár mellett folytatódnak a munkálatok

Megkezdődnek a jelentősebb forgalmi zavart okozó, a nagyvasúti közlekedés szüneteltetését igénylő munkálatok a Szeged - Hódmezővásárhely állomások közötti vonalszakaszon.

A következő hetekben megkezdődik a kivitelezés, melynek keretén belül először a Hódmezővásárhelyi Népkert és Algyő állomások közötti vágányszakaszt, majd az Algyő állomás és Szeged-Rókus állomások közötti vágányszakaszt érinti munkavégzés.

A tárgyi kivitelezéshez kapcsolódó teljes vágányzár időtartama a 135-ös vasúti vonalon 2018. április 4-től 2019. április 25-ig Szeged – Hódmezővásárhely állomások között, míg a Hódmezővásárhelyi Népkert állomás átépítése miatt érintett 130-as vasúti vonalon 2018. április 4-től július 31-ig Hódmezővásárhely és Szentes között esedékes.

A projekt keretében megújul a 135-ös vasútvonal mintegy 22 kilométeres szakasza. A tervezett menetrend biztosíthatósága érdekében új, második vágányépítés is megvalósul Szeged-Rókus elágazás – Baktó elágazás, valamint Sártó elágazás – Kopáncs állomások között, továbbá az Algyői Tisza-híd részleges felújítására, megerősítésére is sor kerül.

A projekt kivitelezése kapcsán Algyő állomás környezetének korszerűsítése (új perontetős utasperon, P+R parkló), Hódmezővásárhely állomáson új perontetős utasperon, valamint Algyő állomásépület-, és Hódmezővásárhelyi Népkert állomásépület részleges átépítése szintén megtörténik.

Végbemegy a biztosítóberendezési rendszer rekonstrukciója, és a központi forgalomirányítás kiépítése a Szeged-Rókus elágazás és Hódmezővásárhelyi Népkert közötti szakaszon.

Az április 4-től életbe lépő menetrend-módosítások június 15-ig, a nyári menetrendig érvényesek, de a munkafázisokhoz igazodva további változások is lesznek a felújítás befejezéséig. További részleteket a MÁV-csoport honlapján olvashatnak.

Kérjük, hogy utazás előtt a vágányzárakról és a pontos menetrendről tájékozódjanak az ELVIRA menetrendi keresőben, a MÁV-csoport honlapján a vágányzári hírekben, az állomási hirdetményekből vagy a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál.

A fejlesztésnek köszönhetően 2020. év közepétől 100 km/h sebességgel közlekedhetnek majd a vonatok a Szeged-Rókus – Hódmezővásárhelyi Népkert közötti vonalszakaszon. A biztosítóberendezési rendszer rekonstrukciójának és a központi forgalomirányítás kiépítésének köszönhetően Szeged-Rókus Elágazás és Hódmezővásárhelyi Népkert közötti szakaszon tovább javul a forgalombiztonság.

Projekt eredményeként a Szeged – Hódmezővásárhely térség vasúti személyszállítása az egyéni közlekedésnél is kedvezőbb alternatívát fog biztosítani az erre közlekedők számára.

A vasúti pálya korszerűsítésének kivitelezési munkálatait a Swietelsky Vasúttechnika Kft. végzi. A beruházás hazai forrás felhasználásával, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg.

A Szeged – Hódmezővásárhely tram-train létesítése: nagyvasúti munkák kivitelezéséről az alábbi linken tájékozódhat.

A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában nettó 25.113.288.032 milliárd forint hazai költségvetési forrás felhasználásával valósul meg. A kivitelezés nyertese a Swietelsky Vasúttechnika Kft.

 







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Lábápolás nyáron: pedikűröstől hoztunk profi tippeket

Nyáron, a szandálszezonban kiemelten fontos, hogy a lábaink ápoltak legyenek. Pedikűrös mondja el a profi tippeket a babatalpak érdekében.

Öt forgatókönyvből ötször elverték a NATO-t – így válik hadiipari exportőrré a háborúban edződő Ukrajna

Az oroszok ellen védekező Ukrajna olyan háborús tapasztalatokra tett szert az évek során, hogy azokat a NATO, illetve a nyugati hadiipar is...

„Hergelni és Facebookozni könnyű, de a munkahelyeket megőrizni és esetleg újakat teremteni sokkal nehezebb” - Németh Balázs szerint a Tisza-kormány elüldözi a kínai beruházásokat

A fideszes képviselő a közösségi oldalán sorolta fel, szerinte miben rombol az új kormány a gazdaságpolitika terén. A politikus konkrét...

Megszólalt a TV2: ezért nem látható még Jáksó László új műsora

A nagy várakozással beharangozott Jáksó László műsor, A szemfényvesztő továbbra sem került képernyőre, a nézők pedig egyre...

Váratlan bejelentés: napokon belül bezár az Okaïdi három magyarországi boltja

Várhatóan június 17-ig lesznek nyitva az Okaïdi francia gyermekruhamárka magyarországi üzletei a budapesti Mamut és Árkád...

Hadházy Ákos két „állatorvosi” megjegyzést fűzött a szombati Fidesz-kongresszushoz

A választás után újra állatorvosként dolgozó egykori politikus Orbán Viktort is értékelte bejegyzésében.

Nem kis meglepetésre Ausztrália két góllal legyőzte Törökországot

Hiába próbálkoztak a törökök közel harmincszor, nem tudtak kifogni az ausztrál védelmen és bravúrosan védő Patrick Beach kapuson.

Orosz árnyékflottát fogtak el a britek a La Manche csatornánál

Oroszország így próbálja kijátszani az olajszankciókat.

Telex: Feldarabolják a TEK-et

A lap forrásai szerint ha meg is marad a hivatal, nem így fogják hívni.

Azonnali átalakításokról döntött a kormány

Hétköznapokat idézően izgalmas napja volt a kormányzati híreket figyelőknek szombaton: Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót...

Az Integritás Hatóság elnöke szerint 1230 milliárd forint tűnhetett el Orbán Viktor haverjai zsebében

Biró Ferenc kommunikációs cégeket említett, köztük a Balásyhoz tartozó Lounge-csoportot is.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

0