Ezt olvasta már?

Az utóbbi évek legerősebb karácsonyi szezonjára számít a szállodaszövetség

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint idén az elmúlt évek egyik legerősebb karácsonyi szezonja várható a magyarországi szállodá...

0

Termelői nap Miskolcon az ébredő természet jegyében

Ébredő természet címmel rendeztek tavaszköszöntő termelői napot az Erzsébet téren, ahol színes programokkal várta az érdeklőket a Miskolci Balett is.


hirdetés

Az április termelői piacon Ébredő természet címmel, a kertészkedők napját szervezte meg az Ökológiai Intézet Alapítvány, az Öko Kertész Klub tagjai pedig városi mag, palánta és dugvány börzével várták a kertbarátokat.

A magfogás tudományára és a tájfajták fontosságára a Magház Hálózat hívta fel a figyelmet annak érdekében is, hogy jövőre minél szélesebb választékot kínálhassanak a kertbarátok a börzéken. A Diósgyőri Kocsis Pál Kertbarát Kör pedig ültetési és magvetési tanácsokkal látta el a kertészkedőket. Magfogási praktikum című kiadványuk is elérhető volt a helyszínen.

A házi komposztálás ismeretébe és gyakorlatába a Zöld Kapcsolat Egyesület vezette be a kertbarátokat. Gilisztákkal a jobb komposztokért, Komposztálj a természettel! Ismeretterjesztő játékokat rendezett családoknak az Ökológiai Intézet Alapítvány.

Óriás társas, puzzle, magteszt, memori várta a kicsiket és nagyokat egyaránt. Mi több, ezúttal szelfizhettünk is egyet, a lillafüredi Pele lakjában oly’ sokat kertészkedő szalmakalapos polihisztorunkkal, „Herman Ottóval”. A legaktívabb látogatók, akik legalább 3 féle tevékenységbe aktívan bekapcsolódtak, pontgyűjtő lapjaikkal óránként sorsoláson vettek részt. Kerti eszközöket, magvakat nyerhettek a legszerencsésebbek.

Délelőtt 10 és 11 óra között színes programokkal várta az érdeklőket a Miskolci Balett is az Erzsébet téren. A színpadon részleteket láthatott a nagyérdemű a Horizont Fesztiválra készülő új bemutatóból, a Julie kisasszonyból, amit Velkei László rendez a miskolci táncosokkal.

A produkció után tavaszi sárkányröptetésre hívták a bátor jelentkezőket. A legügyesebb próbálkozó ajándék páros belépővel gazdagodott a fesztivál egyik előadására.

forrás: minap.hu








hírek innen, onnan

15 millióból utazott az Országgyűlési Őrség, Las Vegasban is voltak

A testület 2013-as megalakulása óta külföldi szakkiállításokra látogattak el, részt vettek különböző sportversenyeken, illetve...

Megtartják a Brexit-szavazást

London - Kedd este szavaznak a képviselők a kérdésről.

A Nemzetközi Sakkszövetség tiszteletbeli alelnöke lett Polgár Judit

Budapest - A nemzetközi nagymester feladatai a játék iskolai népszerűsítésétől kezdve a versenyszervezés korszerűsítéséig terjednek...

Obstrukcióval akadályoznák ellenzékiek a túlóratörvényt

2800 módosító indítványt nyújtanak be közösen.

Őrizetbe vettek egy tizenéves fiút, aki felelős lehet az olasz klubban kitört halálos tömegpánikért

A hatóságok azonosították azt a 16 éves fiút, aki paprikaspray-t fújt szét egy koncerten szombatra virradó éjjel, és ezzel hat ember...

Konszolidálódik a régiós bankszektor

Növekvő jövedelmezőség, stabil tőkemegfelelés és az eszközállomány minőségének javulása jellemzi a közép- és kelet-európai...

Orbán Viktor: stratégiai jelentőséget tulajdonítunk a Fidesz és a CDU kapcsolatainak

Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök a németországi Kereszténydemokrata Unió (CDU) új elnökének, Annegret Kramp-Karrenbauernek...

A BÉT naponta közzéteszi a jelzáloglevél indexeket

A Budapesti Értéktőzsde december 3-ától hivatalos indexként és napi gyakorisággal teszi közzé a jelzáloglevél index család tagjait,...

Reggeli elemzés: RC - Hol van már az OTP mindenkori csúcson járása? - 2018.12.10

Hol van már az OTP mindenkori csúcson járása? 11850 forintról gyorsan elértük a 11270 forintos árfolyamot és ezzel a 11000 forint...

Gyöngyösi Leventétől azt várják, hogy újat és zseniálisat írjon

Azt is mondja, van, aki úgy gondolja, csak a halott zeneszerző a jó zeneszerző.

Tarlós István elárulta, kit javasol a BKK élére

Lapértesülés szerint megvan Tarlós István jelöltje a BKK élére.

Elképesztő lánykérés. Gergő a Bazilikára vetítette ki a nagy kérdést.

Ilyen aligha történt meg eddig az Advent Bazilika vásáron, mint most szombaton. A győri Gergő egy világraszóló, romantikus lánykérést...

0

Sport

Kovacsics: "Ambros Martín biztosan nagyon alaposan elemezni fog minket, de mi is őket"

A németek után a románok várnak a kézis lányokra az Eb-n

Izzasztó meccsen vertük a németeket az Eb-n

Továbbra is él a remény a továbbjutásra a csoportból.

Mi történt? Most jelentették be: elmarad Curtisék nagykoncertje

Curtis nemrég jelentette be, hogy Emilióval nem csak új dalokat gyártanak, de egy nagy koncertet is adnak a Sportarénában.

Így értékelte a kapitány a magyar kézis lányok szenzációs győzelmét

Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott jól teljesített és szerencséje is volt, ennek köszönheti, hogy 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, vasárnap Nancyban.

Nézni is félelmetes, ahogy ez a bringás leigázza a világ leghosszabb utcai downhill-pályáját

Félelmetes, és ugyanakkor roppantul szórakoztató, hiszen a pálya készítői nagyon kreatívan használták fel a kolumbiai Medellin adottságait, hogy a legizgalmasabb pályát dobják össze a versenyzőknek.

Ronaldo elárulta, mi a különbség a Juventus és a Real között

Elégedett, hogy a Juventushoz igazolt, családként tekint új csapatára Cristiano Ronaldo.

Módosítaná a kormány a sporttörvényt: a pénzükért harcolnak az edzőlegendák

Budapest Módosítaná a kormány a sporttörvényt: ezentúl a sportolók és trénereik minden ötkarikás érmük után megkapnák az olimpiai járadékot. Az edzőlegendák mégsem boldogok. A sporttörvény módosítása szerint ugyanis csak a versenyzők járadéka örökölhető. Laurencz László (84) kézilabda-mesteredző és számos elismert kollégája meglepődve értesült arról, hogy a felkészítők más elbírálás alá esnek. A trénerek nem is hagyták mindezt szó nélkül.

OSullivan továbbra is szenzációs, újra történelmet írt

Ronnie OSullivan nyerte UK Championshipet, a hetedik győzelmével pedig abszolút rekorder lett.

Ronnie újabb rekordja

Ronnie O'Sullivan hetedszer szerezte meg a UK Championship trófeáját.

Füstbe ment a Vidi-főpróba

Budapest - A szezon talán legfontosabb hete vár a Mol Vidi futballcsapatára, ennek főpróbája azonban borzalmasra sikeredett. Az angol Chelsea elleni sorsdöntő, csütörtöki Európa-liga-összecsapás és a Ferencvárossal szembeni, vasárnapi NB I-es "aranyrangadó" előtti utolsó fellépésükön a székesfehérváriak ötlettelenül és gyengén játszottak. Ennek megfelelően sima, 2-0-s vereséget szenvedtek az Újpest elleni bajnokin. A Vidi vezetőedzője, Marko Nikolics (39) egyáltalán nem kímélte saját csapatát a találkozót követően.

Őrület és 122. perces gól a River - Boca döntőn

A River Plate nyerte a 2018-as Libertadores-kupát, miután a döntő visszavágóján hosszabbításban 31-re legyőzte a Boca Juniorst.

0

Bulvár

Leszedi az úszógumit, serkenti az agyat: ez a savanyúság a legjobb a plusz kilók ellen

Miért érdemes céklát fogyasztani, ha fogyókúrázol? Itt a válasz.

Meghalt a fiatal fiú, miután barátnője kiszívta a nyakát

Tragikusan fiatalon hunyt el a srác, aki túl hevesen szeretkezett barátnőjével: a lány úgy kiszívta a nyakát, hogy belehalt.

Meghátrált a Fidesz Márki-Zay Péterrel szemben Hódmezővásárhelyen

Hónapok óta akadályozzák a költségvetés módosítását a vásárhelyi Fideszes képviselők, Márki-Zay Péter szerint ezzel mind közelebb kerül a város a csődhöz. A legutóbbi viharos ülés után most mégis megállapodtak abban, hogy egy hét múlva, rendkívüli közgyűlésen újragombolják a kabátot.

Meglepően könnyen csökkenthető a magas vérnyomás?

Fejfájás kínozza, kiújult a migrénje, vagy a legutóbbi alkalommal magasabb vérnyomást mért az orvosa? Mielőtt a gyógyszerekhez fordulna, gondolja végig: eleget mozog? A helyesen adagolt sportolással ugyanis sokat tehet egészségi állapota helyreállításáért. Nézzük, hogyan működik!

5+1 ismerős, akit azonnal törölj a Facebook-ról

A közösségi média alighanem a mindennapjaid szerves részét képezi. Ennek megfelelően hajlamos lehetsz elfogadni, hogy ott is találkozhatsz idegesítő emberekkel éppúgy, mint a való életben. Most emlékeztetünk rá: ne feledd, hogy ez az a hely, ahol tényleg eldöntheted, kinek az ábrázatát és a megnyilvánulásaid kell nézned!

Sokkoló bejelentés: megtalálhatták az eltűnt maláj gépet

Egy szakember jelentette be, hogy nagy valószínűséggel megtalálták a maláj gép hullámsírját.

Ítélt a bíróság: durva fordulat Bálint Antónia ügyében

Az egykori szépségkirálynő hosszú évek óta háborúskodik kislánya édesapjával.

Heti horoszkóp december 10-től 16-ig: a Vízöntő kellemesen csalódik, a Halak a szerelemben sikeres

A heti horoszkóp pozitív fordulatokkal kecsegtet, a szerelemben is!

Hatalmas fizetésemelést adott a kecskeméti Mercedes - ez történt az 49. héten

Véget értek a bértárgyalások az autógyártónál, a dolgozókat képviselők elégedetten álltak fel a tárgyalóasztal mellől. Összefoglaltuk, mi történt az elmúlt héten a magyar járműiparban. Két perc alatt képet kaphat a 49. hét legfontosabb eseményeiről.

A felsővezetők tőlük már egyre jobban tartanak

A felsővezetők nem az új belépőkben, hanem a pozícióban levő, digitalizációban jártassá váló szereplőkben látják a nagyobb piaci erőt.

blogmorzsák

Mapplethorpe akt- és divatfotói a legelső női testépítőről

Lisa Lyon és a fotográfus kapcsolata egy partin kezdődött.

Amikor az autista kissrác apja rendet tesz a suliban

Az állandó zaklatások miatt miatt folyton iskolát kellett váltani az autista kisfiúnak.

Orbánék Párizsban ezt nem nyomnák le a nép torkán!

Egy országos összefogásnak, egy igazi és határokat feszegető erődemonstrációnak meglehet az eredménye.

Réti néger Londonban!

Ha egy értelmiségi így gondolkodik, miért is csodálkozunk a falusi parasztasszony félelmein?

Újszülött mikulások Karcagon, avagy a cukiság rettenete

Emberi méltóságról, közízlésről és a kis magyar valóságról egy ártatlan télapós tréfa kapcsán.

Elfajult az X-Faktor

„Ámulok - bámulok, milyen groteszk önbecsapássá fajult ez a műsor.“

Kimaxolták a trollkodást a Burger Kingnél

Kis túlzással december közepéig minden Meki Burger King az Egyesült Államokban!

A magyar kormány mégsem törődik a demográfiával

Így vesztünk el 100.000 magyart két éven belül.

Vidám ősz a Magas-Tátrában

Október elején kissé összekeveredtek az évszakok a Magas-Tátrában. Mindez egy vidám egyveleget alkotott.

Férfikorba lépett a Gripen

A szokatlanul kisméretű vadász­bombázó 2006 óta hazánk lég­védelmének alapvető eszköze.

Karácsonyi ajándék­ötletek fiatal pároknak

Tudod már, honnan, mennyiért és mit fogsz ajándékozni a családi, baráti pároknak?

Mennyei, házi trüffelgolyók, amiket nem lehet abbahagyni

A recept sikerét az adja, hogy végtelenül egyszerű elkészíteni, sokféleképp variálható, és igazi, őszinte boldogságot adunk vele.

0