Tiszta helyzetet teremthetnek az intézményvezetői pályázatok

A fenntartóváltás indokolja és a megyék konszolidációjáról szóló törvény szabályozza a megyei intézményfenntartó központok által átvett iskolák esetén az intézményvezetői pályázatok kiírását. Csongrád megyében ez hét középiskolát és egy alapfokú gyógypedagógiai intézményt érint.


Januártól a korábbi megyei önkormányzati intézményeknek új fenntartója lett. A megyei intézményfenntartó központ, mint közigazgatási szerv újfajta fenntartói megközelítést, szemléletet képvisel a korábbi önkormányzati döntéshozatalhoz képest.

A pályázatokon a korábbi vezetők természetesen indulhatnak, s mint az intézményüket jól ismerő szakemberek esélyesként vállalhatják a versenyt. Önmagában a tény, miszerint az intézményvezetőknek újra meg kell mérettetniük magukat, nem tekinthető olyan jelenségnek, ami alkalmas arra, hogy megzavarja az intézmények napi működését vagy sértse az intézményrendszer hosszú távú érdekeit.

A pályázatokat a jogszabályban megfogalmazott szempontok és elvek alapján írta ki a Csongrád Megyei Intézményfenntartó Központ. A pályázatok elbírálásáról - a véleménynyilvánításra jogosultak álláspontjának ismeretében - az Intézményfenntartó Központ vezetőjének javaslata alapján az oktatásáért felelős miniszter március 31-ig dönt.

Az iskolák zavartalan működése érdekében leghamarabb augusztus 1-től kerül új vezető az intézmények élére, amennyiben persze változás történik az igazgató személyét illetően. A pályázatok kiírásával a jogalkotó szándéka az volt, hogy tiszta helyzetet teremtsen - minden intézménynél megtörténik a pályáztatás.

Csongrád Megyei Kormányhivatal











Mire számít, milyen év vár Önre 2012-ben?