Ezt olvasta már?

0

Több mint 10 százalékkal nőtt a kerékpáros utasok száma a vonatokon 2018-ban

A kerékpáros jegy- és bérleteladások száma 13,4 százalékkal nőtt egy év alatt, több mint 545 ezer biciklit szállítottak a vonatokon 2018-ban - közölte a MÁV-Start az MTI-vel kedden.


hirdetés

A vasúttársaság adatai szerint a legtöbb bringás Győr és Mosonmagyaróvár között, Budapest és a Velencei-tó menti állomások, illetve Siófok között utazik. A Dunakanyar felé a szobi és a köztes váci, dunakeszi és felsőgödi állomások is népszerű úti célok. Gyakran váltanak kerékpárjegyet a Budapest-Szeged, valamint az Alföldön a Kecskemét-Kiskunfélegyháza és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszokra is.

A MÁV csoport kiemelten kezeli a kerékpárszállítási szolgáltatás folyamatos javítását, már több ezer fedett, kamerával őrzött B+R parkoló fogadja a vonattal továbbutazókat.

Emellett számos újítást vezettek be: két éve már a kerékpárjegy és a kerékpáros túrajegy is megvásárolható e-vonatjegyként, és akár okostelefonon vagy tableten is be lehet mutatni a jegyvizsgálóknak. Az e-vonatjegyeket 10 százalékkal olcsóbban lehet megváltani, ez vonatkozik a kerékpárokra online váltott jegyekre is - írták.

A vasúttársaság további kedvező árú jegyeket is kínál a bringásoknak: kerékpáros túrajeggyel az ország bármely területéről - a megtett távolságtól függetlenül - egységesen 420 forintért szállítható bicikli a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. Így nemcsak a tavakhoz lehet eljutni, hanem az azok körül található állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A vasúti vagy Budapest-bérlettel rendelkező ingázóknak pedig érdemes kerékpár-havibérletet váltani. A havi, félhavi vagy 30 napos vasúti bérlettel közlekedők a hétvégi napokon díjmentes kerékpárjegy megváltásával utazhatnak biciklivel együtt, a bérleten feltüntetett viszonylaton - közölték.

A kerékpár-szállítási kapacitást is növelték: a bicikliszállítás minden budapesti elővárosi vasútvonalon biztosított. 2020 első negyedévétől a legforgalmasabb Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon pedig forgalomba állnak az emeletes motorvonatok, ezeken még több kerékpár fér majd el. Ezek a járművek hétvégenként megjelennek a Velencei-tó mentén is, nyaranta pedig a Balaton déli partján.

Gyorsvonati kocsik felújításával tavaly ősztől további 20 darab, kerékpárszállításra alkalmas előtérrel is rendelkező személykocsi állt forgalomba (kocsinként 3 kerékpár szállítható), és a 10 IC+ kocsi is közlekedik már próbaüzemben, ezekben 8 kerékpár szállítható. Az IC+ kocsik felhasználását a balatoni forgalomban is tervezi a MÁV-Start - közölték.







0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0
0
0

hírek innen, onnan

Így változik a görögdinnye ára - egy ábrán mutatjuk.

A görögdinnye piaci átlagára, 2000-2017

Geológus: súlyos vízválság fenyegeti a földet

A bolygó népességének negyede már most sem jut elegendő vagy megfelelő minőségű ivóvízhez.

Időjárás-előrejelzés vasárnapra és az augusztus 20-i ünnepi hosszú hétvégére

Mutatjuk az időjárási részleteket vasárnaptól kedd estig.

Az EB kötelezettségszegési eljárást indíthat Romániával szemben

Kötelezettségszegési eljárást helyezett kilátásba Romániával szemben az Európai Bizottság (EB), amennyiben a Kisebbségi Jogvédő...

Negyedszer adják át a Petőfi Zenei Díjat

Tizenkét kategóriában osztják ki kedden a Petőfi Zenei Díjat. A hazai könnyűzenei színtér legjobbjait immár negyedik alkalommal ismerik...

Senki sem vitte el a főnyereményt az ötös lottón ezekkel a számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Százmilliós fejlesztés a pécsi hajléktalan-ellátásban

Közel százmillió forintból valósított meg fejlesztéseket a pécsi hajléktalan-ellátó rendszert működtető Támasz Alapítvány a...

Tömegesen pusztulnak az alaszkai lazacok, mert túl meleg a víz

Rekord meleg volt a július, 850 tetemet találtak.

Mindig ugyanazokat a számokat látod mindenhol? Az univerzum ezzel üzen

Veled is előfordult már, hogy folyton ugyanazokat a számokat pillantottad meg mindenhol? Például éjszakánként felriadtál, és az órán...

Halálra gázoltak egy biciklist

A férfi épp az udvarról hajtott ki, amikor egy arra haladó autó elgázolta.

0

Sport

Szédületes, amit ezek a lányok hét másodperc alatt művelnek

Aleksandra Miroslaw lett a női gyorsmászás világbajnoka.

Nagy Ádám győztes gólt szerzett, a szurkolók szerint jobb, mint Puskás

A Bolognából Bristolba igazoló fiatal magyar középpályás a második meccsén győztes gólt szerzett, a drukkerek oda meg vissza vannak érte. Jobb, mint Puskás.

Kiszivárgott, ki lesz az UEFA Év játékosa?

Úgy látszik, nem telik el év kiszivárogtatás és baki nélkül az UEFA-nál. Már, ha igazi ez a fotó. Általában az szokott lenni.

Azt hitte ő nyert, de egy körrel hamarabb ünnepelt - videó

Hayden McCormick egészen szürreális jeleneteket szolgáltatott a Tour of Utah 4. szakaszán.

Óriási góllal kapott ki a Barcelona - videó

A spanyol bajnokság tegnap kezdődött el és óriási meglepetésre az Athletic Bilbao letudta győzni a Barcelona együttesét, méghozzá nem is akármilyen góllal.

A váratlan visszatérés: Katinka riválisát edzi Shane Tusup

Budapest Visszatér az úszóedzői pályára Shane Tusup (31)! Az amerikai szakember a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes olasz Ilaria Cusinato (19) és Bujdosó Zsombor (15) felkészítését veszi át.

Borzalmasan néz ki a Barcelona Messi nélküli statisztikája

A Barcelona visszafogott játékkal, kapufákig jutva az utolsó pillanatban kikapott Bilbaóban a nyitómeccsen. De persze cseppet sem volt meglepő, mivel Messi nem léphetett pályára.

Ilyen nincs. Megint korán ünnepelt egy bringás a utahi körön

Valami lehet a levegőben a nyugat-amerikai államban.

Újabb sztárfocistára csapott le a Bayern München

A Barcelona csapatánál létszámfölöttivé vált Philippe Coutinho, akire így rögtön lecsapott a Bayern München.

Nagy Ádám gólt szerzett Angliában, majd megsérült

A Bristol City 2-0-ra győzött a Queens Park ellen.

Újraértelmezte a vízibicikli fogalmát a norvég szurkoló - videó

Hogy mennyire praktikus, az erősen kérdéses, ellenben az tagadhatatlan, hogy állati jól néz ki.

0

Bulvár

Melltartó nélkül, szétnyílt a felsője a tangás nagykövetasszonynak

Valentina Fradegrada éveken át balettozott, és jókora sikereket aratott. Legalább olyan nagyokat, mint mostanság a közösségi oldalain.

Döntöttek Magyarországról - várható volt az eredmény

Megerősítette Magyarország BBB szintű, befektetési ajánlású államadós-besorolását változatlan stabil kilátással a Fitch Ratings.

Az autós megállt kinyitni a kaput, ami ezután történt, az vérlázítóan aljas

Az biztos, hogy örök életre szóló lecke volt. Mindenkinek.

Légzuhatag csapott le a Balatonra - elképesztő videó

A látványos természeti jelenség még szivárványt is produkált.

Családi titokról rántotta le a leplet Frenreisz Károly, Bujtor István testvére

Családi titkot árult el Frenreisz Károly, Bujtor István testvére.

Olyat manőverezett ez az orosz vadászbombázó, hogy a fejünket fogjuk tőle

A MAKS nemzetközi légi- és űrszalonról amelyet az oroszországi Zsukovszkijban rendeztek meg  ezúttal sem maradhatott el a várva várt légi parádé, amelyen az oroszok egyik nagy büszkesége, a Szu35 vadászbombázó ismét megmutatta, hogy mire is képes.

Pánik tört ki az Eötvös Cirkusz előadásán

Félbe kellett szakítani az előadást egy oroszlán miatt.

Furcsa képekre bukkant egy tudós a Google Térképen: sokan nem sejtik, hogy ott vannak

A különös felvételek egyszer absztrakt festményekre, máskor pedig földön kívüli dolgokra emlékeztetnek.

Nyaralónak mondják, de mi kivennénk egy egész életre

Szantorini hullámainak cirógató hangjára szenderülhetünk álomba itt.

Megfizettem a kutyám árát, és pár hónappal később az életét is - szaporított kutyák történetei 2. rész

Tudod kik azok a szaporítók? Ismered a kegyetlen igazságot a munkájuk mögött? A Brit Pásztorkutya Fajtamentésen keresztül most pórul járt gazdik mesélik el a valódi történeteiket. Jöjjön a második rész: Borisz.

Az új ideál: Sokak szerint ő most a világ legszebb nője - fotók.

Letaszította trónjukról a legnagyobb dívákat.

blogmorzsák

Robert De Niro 10 legjobb alakítása

A színész ma 76 éves, ennek apropóján néz­zétek meg a 10 legkiválóbb alakítását!

Nem működik a kémia

Szeretnék gyereket, nyitott és elfogadó vagyok. De... nem erre a gyerekre gondoltam. Valahogy nem működik a kémia.

Hongkong üzenete

A hongkongi tüntetések kezelése rámutat a kínai vezetés frusztrációjára és egy kínai érdekszféra működési elveire.

Csodatej: négy év alatt 27 -sze­res árfolyam

Egy fehérje mínusz a tőzsdén hatalmas plusz – már a Nestlé is gyártani kezdte az új-zélandi A2 Milk sikertejét.

Nem tudsz lefogyni? Amikor a tested eteted, de a lelked éhezi

Hogyan jutunk a gyerekként jó magaviseletért kapott édességtől a felnőttkori elhízásig? Mi a lelki háttere?

15 Tipp hogy elkerüld az extra kiadásokat az utazá­sod során

Így kell a felesleges kiadásokat visszaszorítani az utazás során.

Autista zseni a színpadon

Az Esőember története. A darabot most szerdán a Városmajori Szabadtéri Szín­padon játsszák.

Hogyan váltak gyil­koló­géppé a Manson család lányai?

Emma Cline egy kamaszlány történetén keresztül ered a Manson-gyilkosságok nyomába.

Kiderült, mégiscsak érde­mes nyújtani a sorozatok között!

Az izomagyak mindig is tudták. De most már tudományosan is alátámasztott, hogy érdemes nyújtani.

Hidegháborús biofegyver?

A hidegháború idején a krump­libogárban is egy új ameri­kai, biológiai csodafegyvert láttak.

Inspirációk az elegáns tükrökhöz

A jól megválasztott tükör a természetes fényt megtöbbsz­örözi, felerősíti és a helyiségnek eleganciát ad.

Jól figyelj, ott egy mell!

A rapper nyár elején kiadott, Save Me című EP-jének, immár negyedik számához jött ki klip.

0