Több mint ezer sertés pusztult el tűzben Városföldön
Kigyulladt egy állattartó telep egyik épülete a Bács-Kiskun megyei Városföld határában vasárnap, a tűzben több mint ezer sertés pusztult el - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság a honlapján.
Azt írták, a tűz egy ezer négyzetméter alapterületű épületben keletkezett, amely később teljes terjedelmében lángolt.
A lángokat a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával a kecskeméti, a kiskunfélegyházi, a ceglédi és a csongrádi hivatásos tűzoltók oltották el, megakadályozva, hogy a tűz továbbterjedjen a közeli négy, szintén ezer négyzetméteres épületre.
A nagy füst miatt a katasztrófavédelem mobil laborja Lakitelek felől Nyárlőrinc felé haladva, a levegő minőségét vizsgálva, folyamatosan méréseket végez - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Ugrásszerűen megnő az ingatlanod ára: az igazán okos tulajok legalább egyet bevállalnak
Amikor az otthonunk felújításáról van szó, könnyen azt érezhetjük, hogy a látványos, nagyobb átalakításokkal járhatunk a legjobban....
Így trükközött az 500-zal suhanó kínai sportkocsi
Ragasztószalag és különlegesen kezelt levegő is kellett, hogy a világ leggyorsabb autója legyen a Yangwang U9X. Infók első kézből a...
Könnyek között búcsúzott a TV2 műsorvezetője: szívszorító videóval köszönt el
Érzelmes búcsút vett a TV2 egyik ismert műsorvezetője, aki az utolsó közös pillanatokat is megmutatta a követőinek. A döntés egy...
Rubint Réka megmutatta, mit csináltatott meg magán
Rubint Réka új videóval jelentkezett, amelyen egy látványos változást mutatott meg a követőinek. A fitneszedző döntése mögött egy...
Eltűnt két fiatal lány Budapest XVII. kerületéből
A rendőrség a lakosság segítségét kéri 17 éves Botos Bianka Beáta és a 16 éves Tótika Mirabella megtalálásában.
Egyedülálló fegyverrel sokkolják a Nyugatot, támaszpontok nélkül vehetik át az irányítást a nyílt vízi folyosókon
Vízre bocsátotta második, robottengeralattjárók üzemeltetésére tervezett óriási felszíni hadihajóját Kína, amelyekkel tengerentúli...
Sokan rosszkor váltanak téli gumira: a 7 fokos szabálynál ez fontosabb.
Minden évben feladja a leckét az autósoknak a hideg időjárás. Sokan csak a naptárat figyelik, pedig egészen másra kellene koncentrálni az...
Mentális túlterhelés: nem egyik napról a másikra alakul ki – Ezeket a jeleket könnyű figyelmen kívül hagyni
Sajnos sokszor csak akkor értékeljük igazán az egészségünket, amikor már romlani kezd. A mindennapi rohanásban a felelősségre, a...
Brutális éjszakai fagy csap le az országra: kőkemény mínuszok érkeznek!
A HungaroMet előrejelzése szerint térségünk fölé helyeződött egy kiterjedt anticiklon középpontja, amely meghatározza az aktuális...
Mi történik, ha az első állásinterjún nem egy ember kérdez?
Egyre több vállalat bízza a felvételi első lépéseit a mesterséges intelligenciára. A Deutsche Welle riportja.
Meglepő, amit közöltek a Jéger rendszerről, miniszteri kérésre derítették ki
Minisztériumi kérésre vizsgálták a Jéger rendszert, hogy van-e bármilyen hatása a felszínre hulló csapadék mennyiségére.
Durva fordulat készül a TV2-nél: minden kiderül a Keselyű szombati fináléjában
Szombat este véget ér a TV2 Keselyű című thriller-minisorozata. A négyrészes produkció fináléja váratlan fordulatokat és súlyos titkok...
Sport
Ódákat zengenek az olasz lapok a Ferencváros sztárjáról az AC Milan legyőzése után
Szenzációsan játszott.
Borbély Balázs a Milan legyőzése után: Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket
A Ferencváros idegenben, a San Siróban győzte le az AC Milant. A csapat edzője, Borbély Balázs elmondta többek között, hogy mit kért a játékosaitól az első félidőben.
Vlagyimir Putyin: Ez a nemzetközi gyakorlat súlyos megsértése
A botrányra a Nemzetközi Sportdöntőbíróság is reagált.
Európa-liga: 100 ezer szimulációt futtattak le, ez alapján a Ferencváros nagyon nagy eséllyel a top 8-ban fog végezni
Az eddig hibátlan Ferencvárosnak kiválóak az esélyei.
Levelet kapott a kapus, aki ellen gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indult eljárás
A szurkolók üzentek neki a tragédia után.
Beárazta csillagát a Liverpool, 70 millió euróról indul az alku a Real Madriddal
Egyre több jel utal az eladására.
Durva jelenetek játszódtak le a pályán: teljesen elborult az agya a csatárnak, többször is megtaposta az ellenfelét - Videó
A bíró habozás nélkül kiállította őt.
Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
Plusz anyagi teher szakadt a szülők nyakába.
Ha Hansi Flick nem hosszabbít, ez a szakember veszi át a Barcelonát
Olaszországból jöhet Lamine Yamalék új edzője.
Nem gondolta volna a magyar válogatott kapitánya, hogy ennyire jól sikerül a debütálása
Nem mondaná, hogy nagy kő esett le a szívéről.
Kőkeményen kritizált a Milan edzője a Fradi elleni meccs után: Nincsenek szavak arra, amit a pályán mutattunk, senkit sem tudok felmenteni
Rúben Amorim szinte sokkolva kereste a miérteket a Fradi elleni vereség után.
Borbély Balázs: „Őszintén szólva nem tudom, miben múltuk felül az ellenfelünket”
Nem gondolta volna a magyar rekordbajnok edzője, hogy valaha megéli ezt a pillanatot.
Bulvár
Nagy Attila Tibor: Magyar Péter példátlan lépést tett, megbosszulta magát a sietség
A történelmi igazságtétel politikai küzdelemmé változott.
Ebben a pillanatban jött a rendőrség bejelentése
Küzdelem, acélos felkészültség és kőkemény bajtársiasság – a rendvédelmi hivatás legfontosabb értékei ezúttal nem a hivatali szobákban vagy az utcákon, hanem a tatamin és a ringben mutatkoznak meg! A Magyar Ren
Halálba vitte a feleségét egy férfi Vácnál, két gyerek is ült a kocsiban
Vádat emeltek a gyorshajtásával tragédiát okozó sofőr ellen.
Kellemetlen dologgal támadta le Zacher Gábor Orbán Viktort, de szó sem esett a politikáról
Zacher Gábor szerint a politikusok egészségi állapota is példát mutat: a toxikológus úgy látja, Orbán Viktor nyilvános testképe elszalasztott népegészségügyi lehetőséget jelentett Magyarország számára, és sz
Ismert jogász mondta el: Szintet lépett Matolcsy Ádám üldözése, Dubajban sincs biztonságban
Matolcsy Ádám továbbra sem jelentkezett a hatóságoknál, miközben már külön erre szakosodott nyomozói egység keresi. Egy büntetőjogász szerint a külföldi tartózkodás sem jelent feltétlenül védelmet.
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Előbb érkezik a decemberi nyugdíj, de van egy komoly bökkenő, akár 41 napot is várni kell a következő utalásra
Már december elején megérkezik a nyugdíj a bankszámlákra, de a korai utalás miatt a januári kifizetésig akár 41 nap is eltelhet. Mutatjuk a 2026-os változás részleteit és a buktatókat.
Fának csapódott reggel a diákokat szállító busz – két gyerek meghalt
Súlyos buszbaleset történt péntek reggel. A diákokat szállító jármű letért az útról, árokba zuhant, majd egy fának ütközött a francia Lent közelében. Hetven ember sérült meg. Két gyermek életét vesztette,
Magyar Péter reagált a lemondására irányuló követelésre
Álszentség, farizeusság, Fidesz a neved – reagált pénteki Facebook-bejegyzésében Magyar Péter arra, hogy a Fidesz és a KDNP csütörtökön a távozását követelte, mert több, egykoron megfigyelt személy neve is nyi
Balog Zoltán volt protokollfőnöke: Volt bőven jelzés arra, hogy Vásárhelyi János nem érdemes a kitüntetésre
Ülést tartott a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság.
Mindenhol veszik, mint a cukrot: brutális bevételekről számolt be a divatóriás
Kiugró eladások a luxuspiacon, valósággal szárnyal a Ralph Lauren.
Gajdos László bejelentette, leállították a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét
Elszíneződött a közelben lévő patak vize.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


