Több mint hatszáz álláskereső elhelyezkedését támogatták uniós forrásból Szegeden
A Szegedi Foglalkoztatási Paktum első ütemében több mint 660 álláskereső jutott munkához, és csaknem 100-an saját vállalkozás beindításához kaptak anyagi segítséget; a programot 1 milliárd forinttal támogatta az Európai Unió - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
A Szegedi Foglalkoztatási Paktumot 2016-ban hozták létre a szegedi önkormányzat, a megyei kormányhivatal, munkáltatók, civil szervezetek és képző intézmények együttműködésével.
A projekt során a kormányhivatal kezelte az elhelyezkedést segítő támogatásokat, szervezte a képzéseket, valamint biztosította a munkaerőpiaci szolgáltatásokat. A kezdeményezés célja a munkaerőpiac releváns szereplőinek összefogásával a helyi vállalkozások munkaerőigényeinek kielégítése, a hátrányos helyzetű munkavállalók elhelyezkedésének segítése, hosszú távon pedig Szeged gazdasági fejlődésének és a lakosság életszínvonalának növelése.
Augusztus végéig a program keretében 666 álláskereső helyezkedett el, 97-en pedig saját kaptak vállalkozás beindításához támogatást. Legtöbben, 199-en közülük 25 év alatti fiatalok vagy 30 évnél fiatalabb álláskeresők, 141-en pedig 50 évnél idősebbek.
A kezdeményezés részeként a szegedi önkormányzat fejlesztette befektetés-ösztönzési tevékenységét. Ennek legnagyobb eredménye, hogy közreműködtek a BP szegedi üzleti szolgáltató központjának megnyitásában, amely már ötszáz alkalmazottat foglalkoztat.
A program 1,826 milliárd forintos támogatást élvező második üteme 2021-ig tart - áll a közleményben.
hírek innen, onnan
Kétszer is gondold meg, mielőtt a ChatGPT-re hallgatsz egészségtémában: erre figyelmeztetnek a szakértők
Szakértők figyelmeztetnek a chatbotok kockázataira.
Megrendítő jel kislánya születésnapján: így üzent Dudás Miki?
Egy apró tárgy újra felszakította a gyász sebeit a családban.
Vénusz a Bikában: Március 30-tól mindent visz a szerelem, de csak ennek a 3 csillagjegynek
A hónap végére a csillagos égbolt üzenete egyértelmű: ideje lelassítani, nagy levegőt venni és átadni magunkat az élvezeteknek. Amikor...
Ezek most a legolcsóbban fenntartható autók: itt a Top20
Az ADAC német autóklub összegyűjtötte, hogy a belső égésű motoros autók közül mely modellek terhelik legkevésbé a tulajdonosok...
„Reszkettem a félelemtől. Nem tudtam enni, inni, aludni” – hétköznapi szörnyűségek a megszállt területeken
Szvetlána a családjával évekig élt egy oroszok által megszállt településen. Tavaly három gyermekével Ukrajnába menekült, de a háború...
Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók?
A munkahelyi egészségromlás ritkán látványos. Általában apró jelekkel kezdődik: estére feszülő nyak és hát, visszatérő fej- és...
Egyre súlyosabb az üzemanyaghiány Szlovéniában: szigorú korlátozások lépnek életbe
A szlovén kormány vasárnaptól korlátozza a benzinkutakon tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - jelentette be...
Megújul a jólét egyik jelképe
Öt év után frissül a VW luxusbusza, amelynél minden a kényelemről szól.
Oroszország és Ukrajna is támadta egymást az amerikai–ukrán tárgyalások előtt
Orosz és ukrán halálos áldozatokat is követeltek a csapások.
Kerékpár a vonaton: két jegy kell a biciklinek, ha így utazol
A tavasz beköszöntével egyre többen pattannak biciklire, és sokan nem csak a lakóhelyük környékén szeretnek tekerni. A vonat remek...
Kórházi ellátása alatt próbált szökni egy fogvatartott Veszprémben
Ezért lenne indokolt a mozgáskorlátozó eszközök alkalmazása a fogvatartottak egészségügyi célú kiszállítása és ellátása alatt.
Orbán Viktor terrorszervezetté nyilvánította a csehországi támadásért felelős nemzetközi csoportot
Ha a csoport bármely tagja Magyarország területére lép, azonnal elfogják.
Sport
Borzalmas körülmények Zalaegerszegen, elbántak az Újpesttel
A ZTE feljött a tabellán a negyedik helyre, két pontra megközelítette a Debrecent.
Aljas támadás indult Szoboszlai Dominik ellen egy szombati mozdulata miatt + videó
A Liverpool magyar középpályása a Brighton ellen nem tudott csapata vezére lenni.
Kerkez Milos látványos gólja, Szoboszlai Dominik pazar játéka ment a levesbe
Két magyar fecske nem csinál nyarat.
Elek Gáborék ellenállhatatlan játéka kiütéses győzelmet ért Győrben
Gyakorlatilag eldőlt, melyik magyar csapat jut az Európa-liga négyes döntőjébe.
A Liverpool edzője Marco Rossinak is üzent Szoboszlaival kapcsolatban
Arne Slot komoly kéréssel fordult a szövetségi kapitányokhoz.
Molnár Attila második lett a vb-döntős futamában, mégsem kaphatott érmet
Európa-bajnokunk majdnem ugyanazon a helyen végzett, mint a tavalyi világbajnokságon.
Összevetették a világ két legjobb 8-asát, tippeljen, ki a jobb: Szoboszlai Dominik vagy Federico Valverde
Műfajt teremtettek sokoldalúságukkal.
Horror a bringaversenyen: az olasz lány belezuhant a szakadékba, csoda, hogy túlélte
Azonnal kórházba szállították az olasz kerékpárost.
Hiába Kerkez egyenlítő gólja, a Liverpool ismét hátrányba került a Brighton otthonában
Hamar vezetést szereztek a hazaiak.
Megint Szoboszlai a „jolly joker”? Íme, a Liverpool kezdőcsapata a Brighton elleni PL-meccsre
Nem lesz könnyű dolga a címvédőnek.
Ősi riválisa tett hatalmas szívességet a Liverpoolnak, pont nélkül távozik a Chelsea a Mersey-partról
A londoni kékek nem tudták kihasználni Szoboszlaiék botlását.
Szoboszlai Dominik a Liverpool legjobbja, Kerkez Milosnak a futballintelligenciáját dicsérték
A Liverpool újabb veresége ellenére remek értékeléseket kaptak a csapat magyar futballistái.
Bulvár
Véletlenül a feleségét pillantotta meg a Google Maps műholdképén: elborzadt a látványtól, majd be is adta a válópert
A mit sem sejtő férj hosszú autóútra indult, melynek megtervezéséhez a Google Maps segítségét is igénybe akarta venni. Ekkor még nem is gyanította, hogy vészesen közeleg élete legdrámaibb pillanata.
Magyar Péter: „Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút”
Nem engedi el az újabb fideszes hibát a Tisza Párt elnöke.
Orbán Viktor szövetségese söpörheti el a botrányról botrányra bukdácsoló kormányt
Az ellenzék, ha ügyes, akkor kihasználhatja a szlovén Szabadság Mozgalom gyengülését.
Iráni rakéta csapódott be az izraeli Arad városába
Sokan megsebesültek – többen életveszélyesen – Izraelben egy Arad városában becsapódott újabb iráni ballisztikus rakéta miatt szombat este – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
Chuck Norris halála után megszólalt a testőre, végre valaki elárulta az igazságot
Barátja és védelmezője kimondta azt, amit mások nem mertek a Hawaiin történtekről.
„Örülök, hogy halott” – reagálta Donald Trump arra, hogy meghalt az ügyész, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
Robert Mueller 81 éves volt.
Putyin meglepő alkuajánlata: Ukrajnáért Iránt
Moszkva lepaktálna Washingtonnal, Putyin szándékáról a már bejáratott csatornákon, összekötője útján értesítette Trumpot. Különös ajánlatot tett Oroszország az Egyesült Államoknak: Moszkva felvetette, hogy le
Magyar Péter mögé beszálltak az oroszok, a neves szakértő elárulta az igazságot Szoboszlairól és a Liverpoolról is
A Tisza vezéréről és miniszterelnökéről azt állítják, hogy az oroszok támogatását élvezte, ezért tudta lenyomni még Donald Trumpot is.
Magyar Péter és Varga Judit ismét egy oldalra került, sötét titokra derült fény
Komoly vádakkal kell szembenéznie a korábbi házaspárnak.
Kihúzták az ötöslottó nyerőszámait: 5,899 milliárd forint volt a tét
Mutatjuk, hogy mely számokkal lehetett megnyerni az xxx forintot.
Versenyfutás az idővel: Azonnali gázfeltöltésre szólította fel a tagállamokat az Európai Unió
Brüsszel szerint még azelőtt kell cselekedni, hogy a nyári árverseny padlóra küldi a gazdaságot.
Milyen egy intim együttlét 70 felett? Erről szinte senki nem beszél
Sokan hajlamosak azt hinni, hogy egy bizonyos életkor után az ember „kilép” az élet bizonyos területeiről. Mintha létezne egy láthatatlan határ, ahol már nem illik vágyakról, közelségről vagy kapcsolódásról b

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


