Tompaorrú krokodilok keltek ki a Szegedi Vadasparkban
Két tompaorrú krokodil kelt ki a tojásokból a Szegedi Vadasparkban, a szüleik által nevelt kicsinyeket már a látogatók is megfigyelhetik - közölte Veprik Róbert igazgató az MTI-vel.
A Szegedi Vadasparkban 2012 óta nevelik a szülőpárt a tompaorrú krokodilok (Osteolaemus tetraspis) európai törzskönyvi programjában, az idei volt az ötödik alkalom, hogy sikerült szaporítani a hüllőfajt.
Az első két alkalommal emberi segítséggel keltek ki a fiókák, majd a nemzetközi program vezetője javasolta, bízzák a tojásokat a nőstényre. A gondozók ezért úgy alakították ki a krokodilok bemutatóját, hogy megfelelő hőmérséklet és elegendő alomanyag álljon a nőstény rendelkezésére, hogy kialakítsa a fészkét, amelyben le is rakta a tojásokat.
A közelmúltban a szakemberek két krokodilfiókát vettek észre a medencében, ahol a szüleik hevesen védelmezik őket. A krokodilokra ugyanis - szemben minden más hüllővel - jellemző az utódok gondozása, védelme.
A kicsik egy-kétéves korukig élvezik a védelmet, amire szükségük is van, hiszen kis méretük miatt természetes élőhelyükön védtelenek több rájuk pályázó ragadozótól.
Szegeden az ideiek mellett a tavalyi három, már nem annyira kicsi krokodilfiókát is megtekinthetik a látogatók a bemutató üvegablakán keresztül.
A gondozók egy hét elteltével kezdik el etetni a kis krokodilokat rovarokkal, majd egy-két hónap után kapnak kis halakat is. A kifejlett tompaorrú krokodilok a természetben főleg halakkal, kisebb madarakkal és emlősökkel táplálkoznak.
A tompaorrú krokodil a legkisebb krokodilfajok egyike, a legnagyobb egyedek sem nőnek kétméteresnél nagyobbra, tömegük 22-30 kilogramm. A Nyugat- és Közép-Afrika trópusi területein élő hüllők azonban kifejezetten erőteljes testfelépítésűek.
A legtöbb krokodilt a bőréért vadásszák, jobb esetben tenyésztik. A tompaorrú krokodil e célra nem hasznosítható, azonban húsát szívesen fogyasztják, emiatt vadásszák is, veszélyeztetettségének ez az egyik fő oka. Számuk ma már a különböző becslések szerint csupán 25 és 100 ezer közé tehető. A világ állatkertjeiben a faj mintegy kétszáz egyede él.
hírek innen, onnan
Érik a spanyoloknál is a 16 év alattiak közösségi médiás tilalma
Elon Musk rögtön kikelt a terv ellen, Pedro Sánchez kormányfőt zsarnoknak nevezte.
A bíróságon is cáfolták a Tisza Párt politikusai az Index tanújának vallomását az állítólagos Tisza-adós dokumentumról
Újabb fordulójához érkezett a Tisza és az Index közötti sajtóper, amelynek középpontjában az a 600 oldalas dokumentum áll, amelyet az...
Jön Keanu Reeves és Cameron Diaz közös filmje – az év meglepetése lehet
Az Apple hivatalosan bemutatta a Outcome című új, egész estés film első fotóit, ami Jonah Hill visszatérését jelzi a reflektorfénybe.
A Barcelonának sikerült, ami a Real Madridnak nem
A Barcelona 2-1-re nyert a spanyol Király Kupa negyeddöntőjében a másodosztályban szereplő, januárban a Real Madridot kiejtő Albacete...
Meg fogsz lepődni! Ők a legjobb és a legrosszabb feleségek a horoszkóp szerint
Ezt kell róluk tudni!
Így oldd meg a kéményproblémát: a korom magától eltűnik, dörzsölés nélkül
Sokak számára ismerős lehet a helyzet, amikor a kandalló vagy a kályha lángja gyengül, és a füst visszafolyik a szobába. Ez gyakran a...
Drónnal és motorcsónakokkal provokálta Irán az amerikaiakat
Egy repülőgép-hordozót és egy tankert is vészesen megközelítettek az irániak.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Óriási védelmi hiba után tanári gólt lőtt a Barcelona a Király-kupában – videó
Másodosztályú ellenfele volt a katalánoknak.
Elképesztő lett az Xbox Game Pass februári felhozatala – nagy játékokat kapunk
A Microsoft újabb frissítést adott ki az Xbox Game Pass kínálatához, amelyben egy váratlanul megjelent játékról és kilenc közelgő...
40 évet dolgozott építőmunkásként – ilyen nyugdíjat kap majd: ez nem vicc
Egy lengyel férfi története rávilágít arra, hogyan működik a nyugdíjrendszer, ha valaki egész életét fizikai munkával tölti. Bár...
C. Ronaldónak elege van a klubjából, Benzema már váltott is - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött
Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.
A Liverpool és a City sem sajnálta a pénzt, de a magyarok örülhettek csak igazán a téli transzferpiacon
Körkép az elmúlt egy hónap futballügyleteiről.
Bulvár
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt
A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető
Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


