Ezt olvasta már?


További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját

További juttatásokkal és illetményemeléssel ismerik el a katonák és honvédelmi alkalmazottak munkáját - mondta a honvédelmi miniszter a tárca közösségi oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.

 

Benkő Tibor köszönetét fejezte ki a katonáknak és a tárca dolgozóinak áldozatos munkájukért, mondván: 2021-ben "általuk és a kormány támogatásával tovább erősödött a Magyar Honvédség és ezáltal Magyarország biztonsága".

Hozzátette: új haditechnikai eszközök és felszerelések beszerzésével bővítették Magyarország védelmi képességeit, növelték a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos állomány létszámát, így 2010-hez képest ma már 13 ezerrel több katona áll a magyar emberek szolgálatában.

A katonák nemcsak az illegális migráció és a koronavírus-járvány elleni küzdelemben álltak helyt, hanem példát mutattak a közösségért, a társadalomért érzett felelősségvállalásból is, hiszen 99 százalékuk már felvette a védőoltást - jegyezte meg.

Benkő Tibor beszélt arról is, hogy kiépítették a katonai pályára irányítás új rendszerét, hamarosan a századik középiskola is csatlakozik a hazafias honvédelmi nevelés kadétprogramjához. Ezzel együtt megemelték a katonai pályára készülő fiatalok ösztöndíját.

Jól vizsgázott az életpályamodell, amelynek egyik eleme a katonai hivatás anyagi megbecsülése - mondta a miniszter.

Benkő Tibor emlékeztetett: tavaly teljesítményjuttatással ismerték el minden katona és honvédelmi alkalmazott áldozatos munkáját. Idén januártól újabb tíz százalékkal emelték a katonák bérét, és februárban a hathavi fegyverpénz is érkezik - sorolta.

Hozzátette: a fegyveres békefenntartó műveletekben részt vevők ellátmányát a tavalyi 15 százalékos emelés után idén további tíz százalékkal növelik, a tisztjelöltek pedig a korábbi szimbolikus ösztöndíj helyett ez év szeptemberétől már illetményben részesülnek. A honvédelmi alkalmazottaknál folytatják a 2019-ben megkezdett béremelést.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: Magyarország megbízható szövetségesként "kivívta" a NATO vezetésének elismerését, hiszen az atlanti szervezet magyar tábornokot bízott meg a legnagyobb létszámú békefenntartói kontingens vezetésével Koszovóban.

Szólt arról is, hogy újjáépítik az egykor erős magyar hadiipart, ami nemcsak a haderőfejlesztést, de az ország további gazdasági növekedését is szolgálja.

Nem történhet meg, hogy Magyarország védelmi képességeit ismét leépítsék. "Ezért folytatnunk kell a honvédelmi és haderőfejlesztési program minden elemének megvalósítását, kiemelt figyelmet fordítva nemcsak a pályakezdő fiatal katonákra és katonacsaládokra, de a honvédelem ügyét évtizedeken át szolgáló, nyugállományú bajtársainkra egyaránt" - mondta a miniszter.

Videóüzenete zárásaként fontosnak nevezte a továbbhaladást a megkezdett úton, az erős, ütőképes Magyar Honvédség építését, "amely kész és képes nemzetünk védelmére, az ország békéjének és a magyar emberek biztoságának szolgálatára".

 

 

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Félelmetes tudományos felfedezés: egyenes utat jelenthetnek a szívrohamhoz ezek a népszerű ételek

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek nagy mennyiségű fogyasztása durván növelheti a súlyos szív- és érrendszeri problémák kockázatát, ez...

Levadászta Amerika legendás F-35-ös vadászgépét az iráni légvédelem – Megfejtették az oroszok, milyen fegyvert használtak

Az iráni haderő valószínűleg egy nyugaton SA-67 néven ismert légvédelmi rakétarendszerrel találta el azt az F-35-ös vadászbombázót,...

Izrael lépett: leszámoltak az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjével

Izrael légicsapással megölte az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét.

Ezen a gázmezőn áll vagy bukik a rezsivédelem? Tiszta vizet öntött a pohárba a kormány

A szaktárca friss közlése szerint idén "biztos lábakon áll" a rezsi védelme. Nem közel-keleti, hanem egy azeri gázmezőtől függ a...

Átfogó autópiaci jelentést adott ki az AutoWallis

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott...

Gyorsan elfogyott a lendület a tőzsdéken, megint emelkedik az olajár

A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák,...

Lehet, hogy nő volt Hasfelmetsző Jack, minden idők leghírhedtebb sorozatgyilkosa

Hasfelmetsző Jacknek, a viktoriánus Anglia legrettegettebb és legrejtélyesebb sorozatgyilkosának kiléte a mai napig nem ismert; habár abban...

Orbán Viktor tartós energiaválságra készül

De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar...

Videón, ahogy egy elszabadult lámát kergetnek a Havanna-lakótelepen

Az állat több helyszínen is megfordult, még az úttestre is kiszaladt. A nyomába eredők az eddig megjelent kép és videó alapján hiába...

Energiaszakértő: durva rezsiemelésre készül a Fidesz, mivel az orosz gázt jövőre ki fogják vezetni

Szerinte világosak a propagandasulykolás mögötti tényleges mozgatórugók.

29-re emelkedett a halálos fertőzéssel küzdők száma! Rohamosan terjed a járvány

Szakértők attól tartanak, hogy a baktérium mutálódhatott, miközben egy gyászoló apa szívszorító vallomásban figyelmeztet: lányát...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

0
0

Bulvár

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

blogmorzsák

"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"

„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0