Ezt olvasta már?


További válságadókat vezet be Orbán - A Tesco aggódik

További válságadókat kíván bevezetni a kormány, amelyet a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek be a költségvetésbe - mondta Orbán Viktor miniszterelnök egy budapesti rendezvényen.

 

A miniszterelnök bejelentette: három éven keresztül fizetik be a válságadót a megnevezett szektorok, már 2010-ben is.

A távközlési, illetve telekommunikációs szektor 2010-2012 között évi 61 milliárd forintot, az energetikai szektor évente 70 milliárdot, a kereskedelmi áruházláncok 30 milliárdot fizetnek be.

A költségvetés helyzetét ebben az évben a most bejelentett válságadók 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz.

A miniszterelnöki beszéd arra utal, hogy a bankadó is három évre szól, azaz a pénzügyi szektor jövőre és 2012-ben is válságadót fizet be a költségvetésbe.

A kereskedők többsége még nem alakította ki álláspontját a válságadóról, mert nem ismerik a részleteket, míg a Tesco aggodalmát fejezte ki a tervezett "hipermarketadó" bevezetése miatt.

Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy a kormány a bankadó után további válságadókat fog bevezetni, egyebek között a kereskedelmi láncokra vonatkozót.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI érdeklődésére szerdán elmondta: a kereskedelmi láncokra vonatkozó válságadó részleteit nem ismerik, csak annyit tudnak, amennyit a miniszterelnök szerdán elmondott, írásos anyagot, tájékoztatót, előterjesztést nem láttak.

Hozzátette: a pontos részleteket valószínűleg akkor lehet majd megismerni, amikor az erre vonatkozó törvény javaslatot benyújtja a kormány a parlamentnek.

A főtitkár tájékoztatása szerint az OKSZ elnöksége pénteki ülésén elemzi a várható következményeket, és alakítja ki álláspontját. Bár lehet, hogy még akkor sem tudnak a részletekről sokkal többet - jegyezte meg a főtitkár.

Gillemot Katalin, az Auchan Magyarország Kft. kommunikációs vezetője külön nem kívánt nyilatkozni az ügyről, jelezve, hogy a kereskedelmi ágazatot az OKSZ képviseli az ügyben.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. aggodalmát fejezte ki a tervezett hipermarketadó bevezetése miatt, ami véleménye szerint a munkahelyteremtést és beruházásokat adóztatná meg.

A Tesco szerdai közleményében azt írta: megértik és elfogadják, hogy a kormány nehéz döntések előtt áll, ugyanakkor az ilyen adónemek bevezetése, ráadásul ilyen rövid határidővel, mindenféle egyeztetés nélkül komolyan fenyegeti a jó célok elérését.

"Az a piaci bizonytalanság, amit az ehhez hasonló lépések okoznak, kifejezetten hátrányos az ország megítélése szempontjából, különösen egy olyan időszakban, amikor Magyarországnak mindennél jobban szüksége van külföldi befektetésekre, és az ezek nyomán keletkező új munkahelyekre, gazdasági növekedésre" - mutat rá a Tesco állásfoglalásában.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Bajban a Google, az OpenAI, az Nvidia: egyre többen, egyre jobban tiltakoznak Amerikában az adatközpontok ellen

Míg egyfelől roppant kényelmes, hogy kérdéseinkkel azonnal a mesterséges intelligenciához fordulhatunk, azonban „ingyenebéd” ezúttal...

Varga Judit is megszólalt, miután Orbán vele példálózott

Magyar Péter volt felesége egy korábban már használt idézettel reagált.

Indul az Adria InterCity: idén is közlekedik a MÁV tengerparti járata

Idén nyáron is közlekedik a MÁV-csoport Adria InterCity járata, amely közvetlen vasúti összeköttetést biztosít Budapest és Split...

A sejtekre is hatással lehet a szaunázás: ezt teszi a testünkkel

A rendszeres szaunázás a sejtek egészségét is támogathatja, ám nem mindenkinek ajánlott: mutatjuk, mire figyelmeztet a szakértő. A A...

Jóga a nyári napfordulón: ingyenes közös gyakorlás Budapesten az indiai nagykövetség szervezésében

Jövő héten a 12. Nemzetközi Jóganapot ünneplik Budapesten. A szervezők mindenkit várnak (kezdőket és gyakorlott jógázókat is) egy...

Magyar: Orbánék úgy viselkednek, mint a lebukott bolti tolvaj

A Fidesz szerint csak trükköztek az unióval.

Lannert Judit bejelentette, hogy megszüntetik a kancellári rendszert a szakképzésben

A miniszter és a területért felelős államtitkára azt is közölte, hogy stabil lábakon áll a szakképzés.

Tisztújítás volt a Jobbiknál és a DK-nál is

A Jobbik elnöke továbbra is Adorján Béla, a DK-nál nagyobb változások vannak.

Újraválasztották Orbán Viktort

Orbán Viktort szombaton 729 szavazattal újraválasztották a Fidesz elnökének a párt 32. tisztújító kongresszusán, ahol a négy...

Orbán Viktor választotta elnöknek a Fidesz kongresszusa

Döntött a Fidesz tisztújító kongresszusa a párt új vezetőiről. Elnökké Orbán Viktor jelenlegi pártelnököt választották, míg...

0

Sport

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

Vb 2026: Kanada a hajrában szenvedte ki az egyenlítést a bosnyákok ellen - videó

A társházigazda Kanada a hajrában tudott pontot menteni Bosznia-Hercegovina ellen.

0
0

Bulvár

Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat

Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Vitézy nyilvánosságra hozta a Lázárék által titkolt iratokat a 451 milliárdos mohácsi hídról

A kormány oldalán tették közzé a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági és forgalmi tanulmányait. A dokumentumok szerint sem a 2x2 sávos híd, sem a csatlakozó utak bővítése nem volt szakmailag indokolt.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Vészjelzés: Putyin órákon belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel

Az ukrán légierő péntek délutáni riasztása szerint magas a valószínűsége annak, hogy Oroszország a következő 24 órában beveti az egyik, ritka alkalmakkor használt, közepes hatótávolságú ballisztikus r ...

Lezárják a temetőket Dunapatajon gyanús halálesetek miatt

Az érintettek egyedülálló, többnyire idős emberek voltak. A holttesteket reggel találták meg, és több esetben az áldozatnak előző este még nem volt látható baja.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

0