Ezt olvasta már?


Továbbra sincsenek teljes biztonságban a személyes adatok

A hazai internetezők kétharmada aggódik a róla tárolt információk biztonsága miatt, az adatvédelmi tájékoztatókat mégis csak a megkérdezettek mintegy 20 százaléka olvassa el – hívták fel rá a figyelmet.

A szakértők egyetértettek abban, hogy a GDPR előrelépést jelent a tudatos fogyasztók megfelelő tájékoztatásában, de további lépésekre van szükség, hogy a személyes adatok felhasználásáról tudatosan rendelkezhessünk.

Az emberek csupán 25 százaléka érzi úgy, hogy teljes irányítással rendelkezik az online megadott adatai felett, kétharmaduk pedig nem is bízik azokban a cégekben, amelyek személyes információkat gyűjtenek a netes tevékenységéről. Dr. Tóth András, a GVH elnökhelyettese szerint az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR) önmagában még nem hoz jelentős változást. A hatóságok és a cégek összefogására van szükség ahhoz, hogy helyreállítsák a bizalmat a digitális gazdaságban.

Dr. Tóth András szerint ehhez fontos lépés, hogy az internetezők felismerjék, a cégek pedig elismerjék, hogy az információnak mérhető ára van. Ezért nem elég megfelelően tájékoztatni az embereket az információ felhasználásáról, kezükbe kell adni a döntést, hogy mikor, kinek és mennyiért adják át adataikat.

„A Facebook 68 kedvelés alapján meg tudja állapítani egy felhasználó politikai hovatartozását. Erre a regisztrációt megelőzően, egy részletes tájékoztató átolvasását követően sem lehetnek felkészülve az internetezők” – ezt már dr. Szabó Endre Győző, a NAIH elnökhelyettese mondta. Szerinte a GDPR épp ezen a területen hozhat jelentős változást, hiszen a rendelet legnagyobb előnye, hogy megköveteli a cégektől, hogy érthetően és transzparensen bemutassák, hogyan kezelik a felhasználókról begyűjtött információkat.

Dr. Füredi Orsolya, az EY versenyjogi szakértője szerint:

"A hatóságok elsődleges célja, hogy partnerséget alakítsanak ki a cégekkel és védelmet nyújtsanak a fogyasztóknak. Azok a szervezetek tehát, akik valóban odafigyelnek a vásárlóikra, megfelelően tájékoztatják őket a szolgáltatás lényeges körülményeiről, adatkezelés feltételeiről és a fogyasztóvédelmi megfelelőség biztosítása érdekében hatékony compliance rendszert üzemeltetnek, elkerülhetik az akár több tíz vagy száz millió forintos bírságokat, vagy érdemi, 10%-os bírságcsökkentést kaphatnak az eljárásban."

A GDPR egyértelműen a hatékony adatvédelmi és fogyasztóvédelmi compliance rendszerek üzemeltetésére ösztönzi a vállalkozásokat, amelynek fókuszában az érintettek jogainak biztosítása kell, hogy álljon. Az érintettek megfelelő tájékoztatása az adatkezelésről ugyanis nem csak adatvédelmi, hanem fogyasztóvédelmi és versenyjogi kérdés is, olyan lényeges információ, ami az ügyleti döntést megalapozhatja. A digitális szolgáltatásoknál kiemelten fontos a szolgáltatás valamennyi lényeges körülményéről, alapbeállításairól, a lehetséges felmerülő költségekről való értesítés. Erre adott példát az Apple Wi-Fi-asszisztens szolgáltatásának hiányos tájékoztatása miatt kiszabott 100 millió forintos bírság is.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Van pénz és ötlet, mégis külföldre mennek a magyar startupok: három ponton nyúlnának bele a rendszerbe

Gyorsabb tőkebevonás, valóban használható munkavállalói részesedési programok és több hazai első vásárló – három ponton...

Fegyveresek rabolták ki Gulácsi Pétert az otthonában

Az egész család otthon volt, a súlyos megrázkódtatás miatt a magyar kapus kihagyja a Villareal mérkőzését a Napoli ellen.

A legrosszabbon már túl lehet a Balaton

Újabb egy centiméterrel emelkedett a Balaton átlagos vízállása kedd reggelre, így elérte a 31 centimétert az Országos Vízügyi...

Hankó Balázs védője: továbbra is adós a törvényszék a letartóztatás részletes indoklásával

Az ügyvéd szerint Hankó az elmúlt négy hónapban is elszökhetett volna, ha akar, ahogyan a tanúkat is befolyásolhatta volna, így furcsa ez...

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter

Az 58-szoros korábbi válogatott kapus és családja nem sérültek meg.

Kiadták a riasztást: népszerű finomságot hívnak vissza a magyar boltokból, nehogy megedd!

Határérték feletti kén-dioxid-tartalom miatt több aszalt sárgabarackterméket is visszahívnak a magyarországi forgalomból.

Testnevelésórán lett rosszul egy diáklány, mentőhelikopterrel szállították kórházba

Váratlanul rosszul lett, majd összeesett a Soproni SZC Fáy András Technikum egyik lánytanulója a keddi testnevelésóra közepén.

Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek az oroszok egy japán újságírót

Az újságírót egy nappal azelőtt vették őrizetbe, hogy elutazott volna Oroszországból.

Csalóka a nagy építőipari fellendülés

A közel 22 százalékos éves növekedés ellenére a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében...

Zacskó az ablaktörlőn? Nem mindegy, hogyan használod. Segíthet, de árthat is.

Elsőre szokatlannak tűnhet a műanyag zacskó az autó hátsó ablaktörlőjén, mégis lehet gyakorlati oka. Autómosóban és fagyos reggeleken...

0

Sport

Emberségből elégtelen? Néhány órával édesanyja halála után rángatták el doppingvizsgálatra

A gyász pillanataiban egyáltalán nem a sporttal kívánt foglalkozni.

A szerény Cristiano Ronaldo nem fogta vissza magát: Én vagyok minden idők legjobb játékosa. Pont

Cristiano Ronaldo elmondta, hogy kire teszi a voksát a goat-vitában.

Bajnokok Ligája: ezek a meccsek jönnek ma, akár 3 magyar válogatott játékosnak is szurkolhatsz

Kedden kilenc mérkőzést rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.

Eszelős hajrá, három gól a 92. és a 100. perc között

Futballthriller a La Liga 8. fordulójának zárómeccsén.

Változott a magyar labdarúgó-válogatott Georgia elleni mérkőzésének helyszíne

Az eredetileg megjelölt aréna helyett körülbelül feleakkorában rendezik meg a találkozót.

Szoboszlai újabb vizsgálatokon esett át, kiderült, mennyire súlyos a sérülése

Újabb fejlemények érkeztek Szoboszlai Dominik állapotáról, miután sérülés miatt kérdésessé vált a szereplése. A magyar középpályás helyzete most tisztább lett, de a visszatérésének pontos időpontja továbbr

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City! Súlyos rigmusok kísérték a rangadót a 114 vádpont miatti botrány árnyékában.

Lecsapott az UEFA: súlyos büntetést szabott ki a magyar válogatottra

Nem maradt következmények nélkül a magyar szurkolók cselekedetei.

„Rossi csapágyasra járatta Szoboszlait” – Kirobbant az MLSZ-Liverpool vita, a szurkolók őrjöngenek

"A csapatkapitány ugyan komoly terhelést követően, ám sérülés nélkül tért vissza klubcsapatához." - üzente az MLSZ.

0
0

Bulvár

Újabb orvosi vizsgálat kötelező szeptember 1-től: tízezreket érint évente

Szeptember óta újabb kötelező szűrővizsgálattal bővült a várandósgondozás. A veleszületett szifiliszbetegséget előznék meg vele.

Elképesztő képet rakott ki magáról Schmidt Mária, hogy beszóljon Magyar Péternek és Tarr Zoltánnak – Indul a „Napi Mari”

Új szerepben jelentkezik Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum korábbi főigazgatója, akit szeptemberben mentett fel tisztségéből Tarr Zoltán kulturális miniszter. A történész Facebook-bejegyzésében élesen bírálta

Ennyien nézték Orbán Viktort tegnap a Bayer Showban

Több mint 214 ezren követték átlagosan a HírTV Bayer Show című műsorának hétfő esti adását, amelyben Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke volt a vendég. A Nielsen Közönségmérés adatai szerint az

Óriási spórolás jöhet: 1350 milliárd forintot nyerhet a kormány a 14. havi nyugdíjtételek befagyasztásával

Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája

Nagy bajban Orbán Viktorék: teljesen illegális a Fidesz feketelistája! A NAIH közleményben szögezte le, hogy a politikai célú listázás súlyosan sérti a GDPR-t.

Felér egy gyomrossal a Tisza-kormány számára, amit most kimondtak a szakértők

Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők, amikor mérlegre tették az uniós forrásokat.

„Több mint visszataszító.” – Bárándy Péter kitálalt a Magyar Péter elleni ügyészségi akcióról

Bárándy Péter szerint az ügyészség méltatlanul mosta össze Magyar Péter ügyét súlyos bűncselekményekkel, de a Seszták-ügyről is kitálalt.

Ez lehet a 14. havi nyugdíj sorsa: bizonytalan helyzet állt elő, amit nem árt tisztázni

A következő időszak legfontosabb kérdése az lesz, hogy milyenek lesznek a költségvetési lehetőségek.

Két perc után megszakadt a hívás: kivégzés is fenyegetheti a Dubajban fogva tartott 23 éves influenszert

Éjjel-nappal égő lámpákról, alváshiányról és megszakított telefonhívásokról számolt be a gyilkossággal vádolt fiatal nő édesanyja. A család attól tart, hogy a további hetekig tartó fogva tartás egyre jobban

0