Ezt olvasta már?


Tragikus balesetben meghalt a 25 éves magyar focista

Huszonöt éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt a Zalaegerszeg és a Pécs korábbi futballistája, Fujsz Richárd – közölte a halálhírt a baranyai klub a hivatalos Facebook oldalán.


hirdetés

 

A hírek szerint a fiatal sportoló motorral ütközött egy traktorral hétfőn Hahóton, a balesetben a motoros, egy zalaegerszegi 25 éves férfi a helyszínen meghalt – írja a zaol. A tragédia körülményeit egyelőre vizsgálják, de egy szemtanú szerint a 74-es főút kereszteződésében történt a baleset, amikor a focista már előzött egy személygépkocsit, amikor a traktoros Hahót felé, balra szeretett volna bekanyarodni. Az ütközés erejétől a motor egy ház kerítésébe csapódott.

A zalaegerszegi akadémiáján nevelkedett csatár végigjárta a korosztályos lépcsőfokokat és egészen 2018-ig erősítette a zalaiakat. A 2018/2019-es idényt az akkor NB III-as PMFC-nél töltötte. Utána a nagykanizsai futsalcsapathoz szerződött, és haláláig az NB II-es klubot erősítette, amely a hétfő UTE elleni bajnoki mérkőzését is elhalasztotta a tragédia miatt.







0
0

hírek innen, onnan

Volt felesége engedélyével ismerkedik az RTL műsorvezetője

Peller Anna és Lukács Miki március végén jelentette be, hogy a válás mellett döntöttek, ami mindenkit meglepett.

Egy újabb furcsa Barbie baba a piacon

Segíthet-e egy kerekesszékes, vagy Down-szindrómás Barbie baba az azzal játszó gyermeket érzékenyíteni a társai iránt?...

Terminátor ikertornyok: Arnold Schwarzenegger ritkán látható unokaöccse pimaszul jóképű, és elképesztően hasonlít rá

Kevesen tudják, de a Terminátornak volt egy testvére, akinek született egy fia. A gének pedig nagyon erősek.

Opitz Barbi barátja kitálalt a megtámadásukról, a torkuk elvágásával fenyegették őket

Az ügyben nem indult rendőrségi eljárás. VV Greg erről is beszélt.

Kiderült, tényleg olyan rossz-e Magyarországon autósnak lenni

22 országot átfogó vizsgálat készült, nem lehetünk nagyon büszkék az eredményre.

Rémálom a társasházban: albérlők miatt él terrorban hatvan lakó egy budai házban

Ez aztán tényleg bicskanyitogató! Hogy fordulhat elő, hogy egy budai házban egy lakás bérlői terrorban tartják az egész épületet,...

Mellei megvillantásával ünnepel a pajkos kebelcsoda

Becky látványosan élvezte a napsütést.

Hamarosan beléphet a százmilliárdos vagyonú klubba Orbán Viktor családja

Egyre gyorsuló ütemben gazdagodik a miniszterelnök családja. Öt éve még a bányák hozták a nagy pénzt, most már a vagyonkezelés.

Ez a félelmetes videó megmutatja, mekkorát robbannak a világ legpusztítóbb bombái New York belvárosához viszonyítva

Mivel ép ésszel nehéz elképzelni, mekkora rombolásra képes valójában egy atombomba, egy csapat fogta magát, és a méretek...

Lecsap a vihar ma is: ezekre a vármegyékre adtak ki figyelmeztetést

Sok napsütés lesz pénteken, de csapadékból is kapunk a nyakunkba. 

Csökkent az amerikai feldolgozóipari szektor teljesítménye májusban

Az Egyesült Államok feldolgozóipari ágazatának májusi beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 46,9 pontra gyengült az áprilisi 47,1 pontról az...

Sport

A csalódott Mourinho a nézők közé dobta az ezüstérmét - videó

Nem kellett neki a medál. Arckifejezése mindent elmond.

Mourinho a Puskás-garázsban megmond-ta az őszintét: Te egy kib.szott szégyen vagy!

A brit bíró mellett kapott a portugál velős véleményéből az UEFA és a jb elnöke is.

A hisztiző Mourinho elmehetne busz-sofőrnek - íme a legjobb mémek a focit elcsaló portugál edzőről

Hiába védekezett megint egész meccsen az AS Roma, ezúttal nem jött be a taktika.

Két magyar válogatott focistát igazolt a Fradi

Gólerős csatár és középpályás érkezését jelentette be a klub.

Saját csapata büntetheti meg Szoboszlai Dominikot a kupadöntő előtt

Nincs jó hangulat a csapatnál a finálé előtt.

Hivatalos: Lionel Messi távozik a Paris Saint-Germaintől

Szombaton lesz az utolsó mérkőzése a francia fővárosban.

Megvan a Honvéd új edzője

Az NB II-be kiesett csapat kénytelen több fiatalt játszatni, mert nem lehetnek légiósok.

Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klubok helyett

Ahogy arról beszámoltunk, a mögöttünk hagyott NB I-es szezon gólkirálya Varga Barnabás a Paks együttesétől a Ferencvároshoz igazolt.   Varga […] A Kiderült, miért a Fradiba igazolt Varga Barnabás a külföldi klu

0

Bulvár

Azokat a megtakarítási formákat is megadóztatja a kormány, amikbe a lakosság az év elején menekült

Az állampapírokon és a ingatlanalapok befektetési jegyein kívül minden befektetési forma adóját csaknem duplázza a kormány júliustól.

Ne hibázz. Ezen a napon tilos dolgozni júniusban.

Termés- és szerelmi jóslás, babonák, és jeles napok. Ezek mind júniusban várnak ránk!

Felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön, édesapja is életét vesztette

A halottkém azt mondta, valószínűleg már nem élt a fiú, amikor a borzalom történt vele.

Na ez durva lesz: este új adó érkezett a megtakarításokra

Nem elég a meglévő 15 százalékos kamatadó, mellé 13 százalékos szociális hozzájárulást vezet be a kormány a megtakarításokra. Láthatólag az állampapírok felé terelnék a lakosságot.

Ő volt Benkő Gyula egyetlen igaz szerelme: a halál egy hónappal esküvőjük előtt ragadta el a színésztől imádot...

A Jászai Mari-díjas színművész odáig volt egy magyar színésznőért, ám szerelmüket egy váratlan, szörnyű tragédia árnyékolta be és törte derékba a közös jövőjükről szövögetett terveiket.

"Soha ilyen rosszul nem voltam" - alig ismert vírus terjed

A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV), sokan kórházba is kerültek a kórokozó miatt.

Jön az új adó, júliustól ennyivel kevesebb pénzünk lesz

Az új adót július 1-jétől kell megfizetni, de nem mindenkinek.

Nagy bejelentést tett az Orbán-kormány, rengeteg nyugdíjast érint

Magyarország Kormánya a közösségi oldalán osztotta meg a hírt a nyugdíjasokkal.

A Puskás Aréna mélygarázsában tombolt José Mourinho: „Egy kibaszott szégyen vagy!”

A portugál edző alaposan kiborult a szerdai döntő után, amelyet hosszabbítás után vesztett el a csapata.

Ő Reviczky Gábor felesége: a 20 év korkülönbség boldogságot hozott számukra

Reviczky Gábor negyedik felesége mellett találta meg a boldogságot.

blogmorzsák

A legkelendőbb autók Európában

Az elektromos autók eladásai 43%-kal nőttek. Itt vannak az első negyedév számai!

Álló ovációval ünnepelték az Asteroid Cityt

Az európai közönség is értékeli Wes Anderson stílusát.

Sportoljunk-e, ha fáj a derekunk?

Sokan óva intenek a testmozgástól derékfájás esetén, de mennyire van igazuk?

Warmounts CN-1000W – a dobozba zárt erőmű

270 000 mAh kapacitással néhány telefont fel lehet tölteni.

0