Túraautó-vb - Michelisz idén is gyári Hondával versenyez
Michelisz Norbert a 2017-es idényben is gyári Hondával versenyez a túraautó-világbajnokságon (WTCC). (Pécsi Napilap)
A csapat hétfői közleménye szerint a 32 esztendős magyar pilóta társai a 40 éves portugál Tiago Monteiro, illetve a 43 esztendős japán Micsigami Rjo lesznek, utóbbi a brit Rob Huffot váltja a Hondánál.
Michelisz tavaly, első gyári idényében negyedikként zárt az összetettben, épp Monteiro mögött.
hírek innen, onnan
10 év alatti kislányt fojtogatott és bántalmazott szexuálisan egy férfi a sárisápi temetőnél
Az ügyészség többszörösen minősülő emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat ellene.
Mutatjuk az elmúlt év legszebb természetfotóit
A londoni Természettudományi Múzeum nyilvánosságra hozta az elmúlt év természetfotóit tartalmazó, 24 képből álló szűkített listáját.
Elon Musk lett az első földi halandó 800 milliárd dolláros vagyonnal
Musk négy hónap alatt a negyedik vagyonrekordot dönti meg, most annak a cégnek hála lehetett 84 milliárd dollárral gazdagabb, amelyik a...
Nagy a riadalom, miután kiderült, miről diskurálnak a csevegőrobotok egy nekik szánt, kísérleti fórumon
Az online platformokon való kommentelés, véleménynyilvánítás sokak számára hétköznapi tevékenység. Kísérletként megjelent a...
Ha a haj nem nő, pedig mindent jól csinál: 5 egyszerű trükk, hogy gyorsabban nőjön
Ki ne álmodott volna már hosszú, egészséges hajkoronáról, amely szinte magától nő? A valóság azonban sokszor kiábrándító: a haj...
A Nagy Ő – Miért egymás háta mögött beszélik ki a másikat a nők? Áskálódás Stohl András megszerzése miatt
Bizonyára sok hölgy tapasztalta már, hogy egy női társaságban előbb vagy utóbb megjelenik a kritika, az irónia, sőt, a leértékelő...
Figyeljen erre az időpontra: ekkor lesz kötelező lecserélni a jogosítványt
Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának. Az Európai Unió döntése alapján valamennyi tagországban át kell...
A Magyar Hang által beadott panasz miatt interpellálták az EU versenyjogi biztosát
Felszólították az Európai Bizottságot, hogy a testület ne hallgasson tovább a magyar médiapiacon zajló illegális állami támogatásokkal...
Most érkezett a rendkívüli bejelentés: látogatási tilalom lépett életbe ezekben a kórházakban
A járványügyi helyzet súlyosbodása miatt Baranya vármegyében azonnali látogatási tilalmat vezettek be a kórházakban. A döntés célja a...
A januári rezsistop minden magyar háztartást érint
A januári rezsistop minden magyar háztartást érint, minden olyan energiahordozóra vonatkozik, amely csövön vagy vezetéken érkezik a...
Gyorsult a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban
Kínában gyorsult a szolgáltatóipar teljesítményének növekedése januárban és ezzel már a 37. egymást követő hónapban mértek...
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar énekesnő gyermekeinek édesapja: tűzeset okozta a halálát
Sebestyén Katja megrendülve adott hírt volt férjének haláláról.
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
El sem kezdődött a téli olimpia, de már teljesen levetkőzött két női sportoló
Az erőt és a nőiességet ünnepelve küldenek üzenetet.
Nehéz, de nem halsz bele – Itt a Hyrox, az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást
A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben
Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.
97 perc kellett ahhoz, hogy olyan bravúrt érjen el az Arsenal, amire hat éve hiába várt
Kai Havertz pecsételte meg a Chelsea sorsát.
Több mint 3 milliárd forintot is kifizettek egy 30 másodperces reklámért
Itt az év legnagyobb hirdetési őrülete.
A Fradi újabb félmilliárdot kaszálhat egy magyar játékos eladása után
A Fradinál is nagyon örülhetnek majd, ha létrejön Redzic Damir DAC-ból Salzburgba szerződése.
Bulvár
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Nagy Attila Tibor: A Fidesz olyan helyzetbe került, amely minden kampányfőnök rémálma
Az elemző szerint rosszul indult az év a kormányoldalnak.
Nagyon lebukott Szijjártó Péter, az irodájában furcsa nevet szúrtak ki, már nem tagadhatja le
Szijjártó Péter irodáját is megnézhettük.
Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.
Gyászba borult az ország: elhunyt a legendás műsorvezető
A hőn szeretett bemondó 75 éves volt.
Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok
A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.
Még mindig nem árulják el, hova tűnt a Fidesz balesetet szenvedett nyíregyházi jelöltje
Polgári András a kampány közepén, alig pár hónappal a választás előtt még mindig „a szabadságát tölti”. A nyilvánosságból teljesen eltűnt, a balesetéről pedig továbbra sem kommunikálnak.
Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme
A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.
Orbán Viktor döntött Kósa Lajos rokonának megrogyott agrárcégéről
Bár még nyoma sincs a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárásnak, a miniszterelnök stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette azt.
"Elsők között leszel Péter, a TEK jön ki érted" – Ez vár a választás másnapján Hajdú Péterre? – Alekosz szerint igen
Hajdú Péternek április 11-én van a születésnapja. Másnap választás. Utána jön érte a TEK. Legalábbis Alekosz szerint. A Frizbi tévén ugyanis jön a Beköltözve Hajdú Péterhez. Alekosz 2.0. Alekosz már költözö
Juhász Péter Pál, Fót, Debrecen: Súlyosabbnál súlyosabb hírek érkeznek a gyermekvédelmi rendszerből
Az úgynevezett kortársak közötti bántalmazás a leginkább elterjedt, legtöbb gyereket érintő bántalmazásfajta a gyermekvédelmi intézményekben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


