Ezt olvasta már?


Ügyvédjei szerint S. Ábel senkire sem veszélyes

Ügyvédjei szerint senkire sem veszélyes a korábban több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen elítélt és a múlt héten robbanóanyaggal visszaélés miatt előzetes letartóztatásba helyezett S. Ábel.

Ütő-Siklódi Zoltán és Kiss D. Csaba keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt állította, hogy ügyfelük soha nem ártott senkinek és ezúttal sem állt szándékában. A két védő a jelenlegi, robbanóanyaggal visszaélés miatt indult eljárásában képviseli S. Ábelt.

A fiatalembert korábban jogerősen elítélték azért, mert 2013-ban egy budapesti gyorsétterem bejáratánál, majd bent is fegyverével többször a levegőbe lőtt, és azért is büntetőeljárás indult ellene, mert joghallgatóként diáktársai megöléséről fantáziált. Utóbbi ügyben végül közveszéllyel fenyegetés miatt mondták ki bűnösnek. Legutóbb rablás előkészülete miatt indult ellene eljárás, mivel beszerzett egy működőképes muzeális pisztolyt, amelyet a rendőrség pár hete lefoglalt tőle.

Ütő-Siklódi Zoltán arról beszélt, bár ügyfeléről az agresszív, tömeggyilkos rabló képe alakult ki, az ügyiratok azt igazolják, hogy senkire sem veszélyes. Az iratokból rövid idézeteket felolvasva az ügyvéd közölte: bűncselekmény elkövetésére utaló eszközt nem találtak védencénél. A nyomozóhatóság szerinti robbanószerről a védő azt mondta: az egyik flakon poros volt, polc kitámasztására használták, és találtak a rendőrök bontatlan gyógyszeres üvegcsét is. Ügyfelüknek gyűjtőszenvedélye van, szereti a muzeális fegyvereket, a magyar történelmi ereklyéket, de például karórákat is gyűjt - tette hozzá.

Kiss D. Csaba arról beszélt, hogy ügyfelüket "konspiratív módon" figyelték, követték, lehallgatták, a szülei ingatlanját bekamerázták. Arról, hogy egy barátjával folytatott beszélgetésre hivatkozva azzal gyanúsítják, prostituáltak kirablására készült, a védő azt mondta, nevetve beszélgettek egy barátjával erről, csak viccelődtek.

A megfigyelésekkel kapcsolatban közölte: olyan falba épített titkosszolgálati eszközt használhattak, amelyet csak rendkívüli esetekben szoktak. Kérdésként vetette fel, hogy ha olyan veszélyes szerekkel kísérletezett védencük, akkor miért hagyták a városban közlekedni, miért nem fogták el két héttel korábban. Szerinte a magyarázat az lehet, hogy a szer - amelyet egyébként Kamaraerdőnél egy fa tövében kiöntött S. Ábel - valójában nem volt robbanószer. A vegyület bármely összetevője barkácsboltban, festékboltban beszerezhető, a kísérletezés velük nem ütközik törvénybe - állította.

Az MTI kérdésére, hogy mi volt a célja S. Ábelnek a vegyülettel, az ügyvéd azt mondta, egyelőre "taktikai okból" nem válaszol.

A Fővárosi Törvényszék múlt hétfői közleményében azt írta: a robbanóanyaggal visszaélés miatt indult büntetőügyben a gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra a Budai Központi Kerületi Bíróság. A végzés nem jogerős, mert S. Ábel ügyvédjei megtámadták.

A bíróság szerint a gyanúsított júliusban úgy döntött, hogy robbanószert állít elő. Folyamatosan kísérletezett, és július végére elkészített egy a "megbízhatatlansága és veszélyessége miatt még engedéllyel sem előállítható" robbanószert. Az anyag alkalmas emberi élet kioltására, ha felrobban, 3-5 méter sugarú körben okoz súlyos, maradandó sérüléseket, és a másodlagos repeszek is okozhatnak halálos sérüléseket. Titkos adatszerzéssel kiderítették, hogy a férfi egy barátjával arról beszélt, prostituáltakat kellene kirabolni. A bíróság szerint nem kizárt, hogy a rabláshoz vagy véletlenszerűen kiválasztott emberek ellen akarta felhasználni az anyagot.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Öt fontos ok: a fizikai hordozók még mindig sokkal jobbak a streamingnél

A streaming forradalmasította a médiafogyasztást, a hatalmas tartalomkínálat és a komfort miatt ez nem is lehet vitás. De vajon tényleg...

Elszámolták a pedagógusbéreket: több pénz járna a tanároknak, mint amit most kapnak

Központi számítási hiba miatt sok pedagógus az ígértnél kevesebb béremelést kapott idén. Maruzsa Zoltán államtitkár is elismerte a...

Benézel a lábai közé? Miniben hódít Ronaldo bombázó exe

A sportkocsit vagy a modellt választod? Daniella Chavez falatnyi ruhája sok mindent megmutat.

Újabb ponton nyesi vissza az ingyenes lehetőségeket a YouTube

Az újabb kiskapu bezárásával is a Premium csomagra való előfizetés felé szeretné terelni a platform a felhasználókat.

Kocsit nem érdemes mosni most – Időjárás

A latyak és víztócsák mellé még sáros eső is érkezhet. Vízhatlan cipőben érdemes útnak indulni.

Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana

Halász Ambrus, a MOL-csoport vállalati kommunikációs vezetője a MOL Talks podcastben arról beszélgetett Horváth Ágnessel, a vállalat...

Sírba vitte az örök fájdalmát a magyar foci legendája

Száz éve született az Aranycsapat kapusa, a Fekete Párduc.

Meghalt egy házaspár, miután tehervonat csapódott az autójukba

Egy Minnesota állambeli vasúti átjárónál történt súlyos baleset következtében életét vesztette egy házaspár, miután autójuk...

Budapest összeomlott a pár centis hóban, Karácsony csak mosakszik

Vitézy Dávid teljes joggal bírálta a fővárosi hóeltakarítást: szerinte a villamosmegállók takarítása a város közepén, sőt a...

Adóemelések elleni tüntetésnek indult, RMDSZ-ellenes tiltakozás lett belőle: mi zajlik Székelyföldön?

„Többet a polgárnak, kevesebbet az államnak” – ígérte a kampányban az RMDSZ, kormányon mégis adóemelések következtek. Az...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Bosszút állt a korábbi Real Madrid-aranylabdás, a legnagyobb riválishoz szerződött

Karim Benzema nem volt elégedett az al-Ittihad ajánlatával.

0
0

Bulvár

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt

A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető

Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

0