Ezt olvasta már?


Új online társkereső indult romáknak

Kevés magyar társkereső oldalt találunk a palettán, ahol egy kisebbség tagjai is egymásra találhatnak. Már csak ezért is hiánypótló a frissen indult romaszerelem.hu. Az ingyenes oldal kifejezetten támogatja a vegyes párok létrejöttét, így szeretettel várják a nem romákat is.

 

Az oldal itt található!

Mindannyian tudjuk: ma már teljességgel bevett dolog a neten ismerkedni. A jól ismert appok hátulütője viszont, hogy csupán a kor, nem és távolság alapján ajánlanak partnert. Ez komoly hátrány azoknak, akik egy szűkebb körön belül keresik a szerelmet.

Ilyenek lehetnek a romák is, akik eddig nem használtak kifejezetten nekik készült, őket célzó társkereső oldalt. Pedig nem elhanyagolható a roma szinglik száma Magyarországon, hiszen a lakosság közel egytizede, 900 ezer ember vallja magát cigánynak.

De vajon van-e valódi igény egy ilyen szolgáltatásra? A számok beszédesek: egy friss kutatásból kiderült, a cigányság közel fele ismerkedik az interneten. Arra a kérdésre pedig, hogy szintén roma társat keresnek-e maguk mellé, a megkérdezettek közel fele válaszolt igennel.

 

“Megérett a helyzet arra, hogy akárcsak a legtöbb nyugati országban, Magyarországon is külön társkereső oldalt kapjon a legnagyobb velünk élő kisebbség” - fogalmazott Györfi András, a romaszerelem.hu alapítója. Mostantól bárki regisztrálhat az ingyenes, könnyen használható felületre, ahol az országhatáron kívül és belül is ismerkedhetünk.

 

Egymásra találhatnak a romák és nem romák is

 

Mennyiben más a kapcsolat egy romával? - merül fel a kérdés a kívülállókban, hiszen az évszázadok óta velünk élő cigány kultúra sok titkot rejt az átlagember számára. A cigányok mindig is úgy éltek a köztudatban, mint különös csáberővel bíró férfiak és nők. Hogy ez valóban így van-e, azt most magunk is megtapasztalhatjuk: a kutatásból világosan látszik, hogy a romák részéről óriási a nyitottság a vegyes kapcsolatok iránt.

 

A cigányok 20 százaléka nem tartja kizártnak, 37 százaléka pedig kifejezetten vágyik rá, hogy kapcsolatra lépjen egy nem romával. Több, mint felük arról számolt be, hogy már volt ilyen szerelem az életében. Sőt: az igennel válaszolók többsége éveket töltött nem roma párjával.

 

A kutatásból kiderült: maguk a romák is úgy vélik, a velük való kapcsolatban sokkal több a szenvedély! A válaszadók közel fele válaszolt így a kérdésre, de azok sem sokkal maradtak el mögöttük, akik szerint az ilyen szerelmek jóval viharosabbak, mint az átlag. Aki tehát szereti és meri is megélni a nagy érzelmeket, az egy cigány partner mellett garantáltan nem fog unatkozni.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Méhek nélkül rendesen pofára eshet az emberiség

Az összes élelmiszer harmadát a méhek közreműködésével állítjuk elő, ha eltűnnének ezek a beporzók, nem csak a méznek inthetnénk...

Jöhet a nagy változás az autóknál: új féklámpát tehet kötelezővé az Európai Unió

Jelentős közlekedésbiztonsági újítás előtt állhat Európa.

Az Univerzum közbelép: ennek a 3 csillagjegynek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

Most júniusban számos erőteljes bolygómozgás – köztük a Jupiter és a Vénusz Rákba lépése, valamint a Mars Ikrekbeli tranzitja –...

Rekord USDC-utalás: 4,4 milliárd dollár mozdult meg a HyperEVM-en

Történelmi méretű stabilcoin-tranzakció rázta fel a kriptopiacot: a Circle közel 4,4 milliárd dollárnyi USDC-t mozgatott át egyetlen...

Ráfizettek a lusta svájciak, Katar a 95. percben egyenlített, az 1-1-es döntetlen a foci-vb eddigi legnagyobb meglepetése

Az olajválogatott megszerezte története első világbajnoki pontját, a B csoportban mind a négy csapat teljesen egyformán áll.

Vb 2026: Drámai végjátékban mentett pontot Katar az egykapuzó Svájc ellen - videó

A katari válogatott a 95. percben szerzett góllal 1-1-es döntetlent játszott Svájccal szombaton a tengerentúli világbajnokság B csoportjában.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Hihetetlen menőség: Minden szem erre a vb-csapatra szegeződik, már az első meccsük előtt az év bevonulását produkálták.

A 2026-os világbajnokságra érkező kongói válogatott olyan elképesztő stílussal és eleganciával lépett az Egyesült Államok földjére,...

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

Távozik Mohammed Abu Fani a Ferencváros labdarúgócsapatától

Új klubjával hároméves szerződést kötött.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

0