Új tűzoltólaktanyát adtak át Pécsen
Átadták csütörtökön Pécs második tűzoltólaktanyáját, amelyet a baranyai megyeszékhely két legsűrűbben lakott városrésze, Kertváros és Uránváros között, zöldmezős beruházás keretében, csaknem 1,3 milliárd forintból építettek fel.
hirdetés
A fejlesztés egy a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ingatlanfejlesztéseit célzó, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) hatmilliárd forintos támogatásával zajló projekt részeként valósult meg.
Ennek keretében a csütörtökön átadott laktanya megépítésén túl új épületet emelnek a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság keleti városrészben álló központi telephelyén - olvasható a beruházásról szóló összegzésben.
A két, tömbházas városrész között, a Tüzér utca és a Megyeri út csomópontjában megépült új, háromszintes, több mint 1600 négyzetméteres, négy szerállásos komplexumba a pécsi kirendeltség és a hivatásos tűzoltó-parancsnokság egy része költözött át a város keleti felén álló épületből.
A hírközpontot és technikai helyiségeket is magában foglaló új laktanyában két gépjárműfecskendő - egy erdőtüzes, egy műszaki mentőszer és egy magasból mentő - kapott helyet.
Góra Zoltán, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője az ünnepélyes átadón közölte: az új, közel nulla energiaigényű, napelemekkel borított laktanya létrehozása hozzájárul ahhoz, hogy a tűzoltók gyorsabban érhessenek ki a káresetekhez és erősödjön a sűrűn lakott városrészek biztonsága.
Magyarország egyik legmodernebb tűzoltólaktanyája jött létre a beruházással, amelynek segítségével Pécs mellett további 27 településen lehet gyorsabb és eredményesebb a katasztrófavédelmi munka, azzal 112 ezer ember biztonságát képesek erősíteni - mondta a főigazgató.
A Kehop-program részeként a jövőben a meglévő korábbi laktanyát részben visszabontják és átalakítják, továbbá új épületet emelnek; a létesítmény alapozási munkálatait már elvégezték.
hírek innen, onnan
Még számolják a szavazatokat Törökországban, de Orbán, Erdoğan és katari emír már biztosak az elnök győzelmében
A jelenlegi elnök vezet az eddig megszámlált szavazatok alapján.
Botrányos körülmények között lett ukrán bajnok a Sahtar Donyeck - videó
A Dnyipro elleni meccsen pofozkodtak és rugdosódtak egymással a játékosok.
Erdogan már bejelentette, hogy megnyerte a török elnökválasztást
Köszönetet mondott minden állampolgárnak, aki az elkövetkező öt évre is rá bízta az ország irányítását. (Külföld)
Tiltakoznak az állatvédők Dolly fellépése ellen
Állatkínzási botrányba keveredett az énekesnő.
Nehéz sorsú debrecenieket láttak vendégül a gyereknapon
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete 180 főt tudott megvendégelni. A gyerekeknek rendezett tombolán senki nem maradt...
Elkészült és megdöbbentő részleteket rejt a Deák téri késelés jegyzőkönyve
Martin halála másként zajlott, mint azt eddig az édesanyja tudta.
Erdoğan máris bejelentette győzelmét
Recep Tayyip Erdoğan török elnök vasárnap Isztambulban az elnökválasztás részeredményeire alapozva bejelentette győzelmét, és...
Elképesztően jó hatással van a szív egészségére ez az étel: és van valami, ami durván növeli az infarktus esélyét
Ha hetente többször is beiktatod az étrendedbe, a szíved biztosan meghálálja!
Ilyen bérekre számíthatnak nyáron a diákmunkások
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai alapján mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak a cégek....
Volt szíve elengedni a vk-döntőt a detektívjelölt szupersztárnak
Nem jelenthet gondot az olimpiai kvalifikáció.
Tiltakoznak Dolly fellépése ellen az állatvédők, nem csitul a botrány
Az énekesnő maga is megpróbált segíteni kilenc szerencsétlen kutyán, de az állatvédőkre bízza inkább a munkát.
Orosz külügyminiszter: a Nyugat a tűzzel játszik
Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nyugati országoknak azt a tervét, hogy...
Sport
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó
Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.
Kisgyerekek rémültek halálra a kudarcra ítélt Honvéd üvöltve tajtékzó edzőjétől
Nem magának köszönheti a Fehérvár, hogy megmenekült az NB II-től: a Vidi-szurkolók nem is fogták vissza magukat.
Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét
A család döntött így.
Bajnok lett a Bayern, majd azzal a lendülettel kirúgták a sportigazgatót és az ügyvezető igazgatót
A Bayern München két korábbi játékosát, mostani vezetőjét a bajnoki cím sem mentette meg.
Magyar csatárt igazol a Fradi?
Nem gyakori, hogy magyar játékost tud leigazolni a Fradi, pláne csatárt.
Messi a búcsúmeccsére is hagyott két rekordot
Megelőzte Ronaldót és utolérte Dani Alvest.
Messi megdöntötte Ronaldo gólrekordját, bajnok a PSG
A párizsi csapatnak csak egy kaput eltaláló lövése volt a Strasbourg elleni meccsen, de ez is elég volt.
Nem használhatja többé az „El Clasico” kifejezést a Barcelona és a Real Madrid
A Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal döntött.
Mégis van visszaút a sírból, hétfőn beteljesülhet a csoda
Már csak egyetlen lépésre a történelmi bravúr.
Bulvár
Végignéztük a férjemmel, ahogy mindketten mással kamatyolunk, ennél azonban többet akartunk - Swinger klub bes...
Ami a swinger klubban történik, az ott is marad. Azonban én most mégis szeretnék neked mesélni erről a titkos világról.
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Tudtad, hogy lehet rosszul pisilni? Inkontinenciát okoz, ha erre nem figyelsz oda
Nőként különösen fontos, hogy odafigyelj a helyes vizeletürítésre.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Melyik ország fővárosa Nicosia? 8 kérdés földrajzból, amire illik tudni a választ
A földrajzi kérdések sokakat zavarba ejtenek. Mérd fel a tudásod egy villámgyors teszttel!
Egy másodperc alatt lerendezte a fegyveres rablót az ex-tengerészgyalogos
Íme egy örökérvényű tanmese arról, miért nem érdemes kötekedni ismeretlenekkel.
Kivannak a magyarok a Madame Tussaud áraira, Orbán és Karácsony is előkerült
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílt a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával. A belépő ára sokaknak nem tetszik, a közösségi médiáb
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Indul a szezonja ennek az isteni gyümölcsnek, amely csökkenti a vércukorszintet és a gyulladást
Apró mérete ellenére ez a gyümölcs elképesztő tápanyagtartalommal bír, így meglepően sokat tehet az egészségedért.
Ősszel annyi gázunk lesz, hogy nem tudjuk majd hova tenni, az árak bezuhanhatnak
Ha ilyen ütemben folytatódik a betárolás, szeptember elejére elérhetjük a szinte teljes töltöttséget. Tavaly emiatt egy hónap alatt nyolcadára esett a gázár.
Menekültek az emberek éjszaka Győr-Moson-Sopron vármegyében, nagy baj történt
A tűzoltók megfékezték a lángokat.
Alig akar valaki Magyarországon maradni
A menekültek kevesebb mint egy százaléka kért tartózkodási engedélyt.
blogmorzsák
A megújult Lánchíd mint a közlekedés zöldítésének szimbóluma
A tömeges autózás napjai meg vannak számlálva.
Kémnő luxuskocsival
A szaringázzal lemészárolt szíriai polgári lakosság meg hallgat, hiszen halott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten