Ezt olvasta már?


Újabb dzsihadistákat "ártalmatlanított" a török hadsereg

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 26 dzsihadistáját "ártalmatlanította" a török hadsereg az elmúlt 24 órában az észak-szíriai Báb város térségében - közölte a török haderő kedden. - Pécsi Napilap -

A beszámoló szerint a török hadsereg 178 célpontot támadott, parancsnoki állásokat, búvóhelyeket és egy pokolgéppel megrakott járművet is megsemmisítettek.

Ankara augusztus 24-én Eufráteszi Pajzs fedőnéven indított hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a lázadó Szabad Szíriai Hadsereget (SZSZH) támogatva megtisztítson egy 5 ezer négyzetkilométeres határ menti területet a terrorszervezetektől, köztük az Iszlám Államtól. A dzsihadisták második legfontosabb szíriai központjának, Bábnak az ostroma december 10. óta tart, mert a török csapatok az Iszlám Állam komoly ellenállásába ütköztek. Törökország másik nem titkolt célja a hadművelettel az, hogy megelőzze a kurd milíciák túlzott térnyerését a határrégióban.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) a hétvégén azt közölte, hogy a török hadsereg katonái és az SZSZH nyugatról behatoltak a város központjába, sikerült elfoglalniuk Báb kórházát, illetve sportlétesítményeket és silókat is megszereztek a dzsihadistáktól. A szárazföldi csapatokat a török légierő támogatja.

Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap kijelentette: Törökország szíriai katonai beavatkozásának végső célja, hogy Báb után a Rakkát is magában foglaló, határ menti régió is felszabaduljon az IÁ uralma alól.

A török haderő legutóbbi összesítése szerint az Eufráteszi Pajzs kezdete óta a török hadsereg több mint 2700 dzsihadistát tett ártalmatlanná, közülük legalább 2280-at megölt.

 







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem várt leállás történt az egyik hazai banknál

A K&H Bank mobilapplikációjában és netbankjában előzetes figyelmeztetés nélkül egyaránt leállt a számlaegyenleg és a számlatörténet...

Puritán irodaházat keresett az Iparkamara, végül Nagy Márton bátyjának érdekeltségi köréből vett egyet

Az MKIK azt nem közölte, mikor és mennyiért vették meg az irodaházat, de azt elmondta, hogy olyan helyet kerestek, ahol lehet parkolni.

20 százalékos hozamot villantott, most pedig újra megjátszaná az aranyat a sztárbefektető – Tud valamit, amit mások nem?

George Efstathopoulos, a Fidelity International alapkezelője néhány nappal azelőtt adta el aranyállománya jelentős részét, hogy a...

Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint központi számítási hiba miatt sok pedagógus az ígértnél kevesebb béremelést...

„Hozzám!” – Miért hagyja figyelmen kívül a kutyád a behívásodat, és mi a profik titkos trükkje?

A megbízható behívás nem csupán egy kényelmi funkció, hanem a kutyád életbiztosítása is egyben. Sok gazdi azonban elkövet egy alapvető...

Pénzt is lehet keresni a bankszámlával

A banki éves díjkimutatásokból kiderül, mennyibe került tavaly a bankolásunk, de azt is megtudhatjuk, hogyan csökkenthetnénk a...

Figyelmeztetnek a Semmelweis Egyetem kutatói: ezt teszi a szervezettel a túlzott fehérjefogyasztás

A Semmelweis Egyetem szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a túlzott fehérjefogyasztás tovább növelése táplálékkiegészítőkkel káros...

Kitálalt egy Grammy-n dolgozó, sztárok között ülő "székkitöltő": ez történik a reklámszünetek alatt, amikor nem forog a kamera

Hétvégén lement a Grammy-díjátadó, ami minden évben a csillogásról és a sztárparádéról szól. Most azonban egy "székkitöltő"...

Fogynak a magyar vonatok, újabb kínai járművek beszerzését tervezi a kormány

A kormány kínai motorvonatok gyors beszerzését tervezi a vasúti járműhiány enyhítésére. Lázár János bejelentése szerint száz új...

Csercsa Balázs: a Tisza Pártnak valójában két programja van

Magyar Péter egy 140 oldalas program nyilvánosságra hozataláról beszél, a korábban kiszivárgott, 600 oldalas program valódiságát...

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt a Hyrox, az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

El sem kezdődött a téli olimpia, de már teljesen levetkőzött két női sportoló

Az erőt és a nőiességet ünnepelve küldenek üzenetet.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Nagy Attila Tibor: A Fidesz olyan helyzetbe került, amely minden kampányfőnök rémálma

Az elemző szerint rosszul indult az év a kormányoldalnak.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Még mindig nem árulják el, hova tűnt a Fidesz balesetet szenvedett nyíregyházi jelöltje

Polgári András a kampány közepén, alig pár hónappal a választás előtt még mindig „a szabadságát tölti”. A nyilvánosságból teljesen eltűnt, a balesetéről pedig továbbra sem kommunikálnak.

Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme

A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

Gyászba borult az ország: elhunyt a legendás műsorvezető

A hőn szeretett bemondó 75 éves volt.

Juhász Péter Pál, Fót, Debrecen: Súlyosabbnál súlyosabb hírek érkeznek a gyermekvédelmi rendszerből

Az úgynevezett kortársak közötti bántalmazás a leginkább elterjedt, legtöbb gyereket érintő bántalmazásfajta a gyermekvédelmi intézményekben.

0