Újabb óvodaépületet újítanak föl Szegeden
Uniós támogatással, több mint 400 millió forintból korszerűsítik Szegeden a Vedres utcai óvoda épületét, a beruházásnak köszönhetően mintegy 60 százalékkal csökkenhet az intézmény energiafelhasználása - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
hirdetés
A közlemény szerint a jövő év harmadik negyedévére befejeződő felújítás költségeiből 323 millió forintot európai uniós támogatás, 101 millió forintot pedig az önkormányzat saját forrása fedez.
A vasbeton technológiával készült, két részből álló, 753 négyzetméter alapterületű épületet 1978-ban adták át. A lakótelepi környezetben működő, jól felszerelt, tágas tornateremmel, színpaddal rendelkező, nyolccsoportos óvodában kétszáz kisgyermeknek jut hely.
A következő nyolc hónapban az épület homlokzata, lábazata és a padlásfödém hőszigetelést kap. A magastetőre napelemeket telepítenek, így az üzemeltetéshez megújuló energiát is fel tudnak használni majd. A külső nyílászárókat hőszigetelt műanyag ablakokra és alumíniumajtókra cserélik, egy részük árnyékolót is kap.
A jelenleg nyitott átriumot az első emeleten hőszigetelt üvegtetővel fedik be, amely fölé a tető síkjában átlátszó műanyag lemezfedés készül. Korszerűsítik az épület elektromos hálózatát, 444 régi lámpatest helyére modern LED-világítás kerül. Modernizálják a hőközpontot és az épület fűtési rendszerét, 63 fűtőtestet cserélnek le korszerű lapradiátorokra.
A részben akadálymentesített épület belső falait lefestik. A földszinti padlót mindenhol cserélik, hőszigeteléssel látják el. A gazdasági épületrészben a tálalókonyhát átalakítják, új válaszfalak építésével egy teakonyha és egy szertár jön létre. Az épület új tűzjelző rendszert és villámvédelmet is kap, valamint légtechnikai berendezéseket is telepítenek.
A beruházás kivitelezője a szegedi Meridian Technic Kft.
A szegedi önkormányzat 2017 óta már a tizennegyedik óvodáját újítja fel, erre 4,588 milliárd forintot fordít, melyből 3,795 milliárd forint uniós támogatás, 763 millió forint pedig önerő - áll a közleményben.
hírek innen, onnan
Zölden fluoreszkált a velencei Canal Grande vize, vizsgálat indult
A rendőrség azután nyomoz, hogy környezetvédelmi aktivisták érintettek-e a történtekben.
Nagyon megugrottak az árak a Balatonnál: egyszerűen minden drágult
Jelentősen drágultak a balatoni szállások, a szállásadók ezt a rezsidíjak növekedésével indokolják – számol be az RTL friss...
Most már biztos, hogy Erdoğan nyerte a török elnökválasztást
Ezt már nem hozza vissza az ellenzék.
Kétéves kisgyermeket ítéltek életfogytiglanra Észak-Koreában, mert Bibliát találtak a szüleinél
Édesanyjára és édesapjára könnyen lehet, hogy halál vár. (Külföld)
Ennyi volt a nyár? Elképesztő idő lesz jövő héten, erre készülj
A jövő héten is kora nyárias idő várható sok napsütéssel, gomolyfelhőkkel és 25 Celsius-fok körüli maximumokkal. Kedden
Majdnem tökéletes díjak, egy francia-magyar elismerés és művészi aktivizmus zárta a cannes-i fesztivált
A filmipari szabályok szerint úgy pontos a sikerünk, hogy egy többségi francia film magyar rendezője kapott Arany Pálmát, aki immár...
„Putyint már rég meg kellett volna állítani, csak senki nem figyelt ránk”
Ha Oroszországban egy idő után a dolgok rosszul mennek, ott forradalmak törnek ki a diplomata szerint.
Lehet, hogy házat vesz az Egyesült Királyságban Harry herceg
A király egykori komornyikja boldognak látja a férfit.
Kozma atya elárulta, mi pünkösd nagy titka
Arról is beszélt, mit üzen pünkösd ünnepe minden embernek.
Több mint hatmillió dollárt adtak az utolsó kínai császár karórájáért egy árverésen
Egy telefonon licitáló hongkongi gyűjtő vásárolta meg.
Élő adásban szólalt meg Gálvölgyi János: először, mióta kiengedték a kórházból – Így van most
Először szólalt meg élő adásban betegsége óta Gálvölgyi János. Mint megírtuk, a legendás színművészt a családja vitte kórházba,...
Ha így alszol éjszakánként, fogyni is képes leszel
Egészségesen étkezel, sokat mozogsz, és mégsem olvadnak le rólad úgy a kilók, ahogyan szeretnéd? Könnyen lehet, hogy az alvási...
Sport
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Így küzdött haláláig Suhajda Szilárd szervezete a Mount Everesten az orvos szerint - videó
Dr. Kulja András részletesen beszélt arról a TikTokon, min mehetett keresztül az eltűnt hegymászó.
Kisgyerekek rémültek halálra a kudarcra ítélt Honvéd üvöltve tajtékzó edzőjétől
Nem magának köszönheti a Fehérvár, hogy megmenekült az NB II-től: a Vidi-szurkolók nem is fogták vissza magukat.
Az Everesten hagyják Suhajda Szilárd holttestét
A család döntött így.
Bajnok lett a Bayern, majd azzal a lendülettel kirúgták a sportigazgatót és az ügyvezető igazgatót
A Bayern München két korábbi játékosát, mostani vezetőjét a bajnoki cím sem mentette meg.
Magyar csatárt igazol a Fradi?
Nem gyakori, hogy magyar játékost tud leigazolni a Fradi, pláne csatárt.
Messi a búcsúmeccsére is hagyott két rekordot
Megelőzte Ronaldót és utolérte Dani Alvest.
Messi megdöntötte Ronaldo gólrekordját, bajnok a PSG
A párizsi csapatnak csak egy kaput eltaláló lövése volt a Strasbourg elleni meccsen, de ez is elég volt.
Nem használhatja többé az „El Clasico” kifejezést a Barcelona és a Real Madrid
A Spanyol Szabadalmi és Védjegyhivatal döntött.
Mégis van visszaút a sírból, hétfőn beteljesülhet a csoda
Már csak egyetlen lépésre a történelmi bravúr.
Bulvár
Végignéztük a férjemmel, ahogy mindketten mással kamatyolunk, ennél azonban többet akartunk - Swinger klub bes...
Ami a swinger klubban történik, az ott is marad. Azonban én most mégis szeretnék neked mesélni erről a titkos világról.
Döbbenetes nyilatkozatot tett a Suhajda Szilárdot kutató serpa
Drámai szavakkal mondta el, mi történt velük 8000 méter felett.
Tudtad, hogy lehet rosszul pisilni? Inkontinenciát okoz, ha erre nem figyelsz oda
Nőként különösen fontos, hogy odafigyelj a helyes vizeletürítésre.
Szívszorító részletek: ezért kellett feladniuk a serpáknak Suhajda Szilárd keresését
A Mount Everesten eltűnt magyar hegymászó megtalálása reménytelen volt. Ma helikopterrel újra megpróbálják megkeresni Suhajdát.
Melyik ország fővárosa Nicosia? 8 kérdés földrajzból, amire illik tudni a választ
A földrajzi kérdések sokakat zavarba ejtenek. Mérd fel a tudásod egy villámgyors teszttel!
Egy másodperc alatt lerendezte a fegyveres rablót az ex-tengerészgyalogos
Íme egy örökérvényű tanmese arról, miért nem érdemes kötekedni ismeretlenekkel.
Kivannak a magyarok a Madame Tussaud áraira, Orbán és Karácsony is előkerült
Több világváros után május 25-én Budapesten, a Palazzo Dorottyában is megnyílt a Madame Tussauds-kiállítás 51 élethű magyar és külföldi viaszfigurával. A belépő ára sokaknak nem tetszik, a közösségi médiáb
Óriási lehúzás az Algopyrin: már fillérekért megkaphatod ugyanazt a fájdalomcsillapítót a gyógyszertárakban
Az Algopyrin valóban az elsőszámú fájdalom- és lázcsillapító a gyógyszertárakban, de van ennél olcsóbb megoldás is.
Suhajda Szilárdot abban az állapotában mindenki magára hagyta volna
Drámai részletek!
Indul a szezonja ennek az isteni gyümölcsnek, amely csökkenti a vércukorszintet és a gyulladást
Apró mérete ellenére ez a gyümölcs elképesztő tápanyagtartalommal bír, így meglepően sokat tehet az egészségedért.
Alig akar valaki Magyarországon maradni
A menekültek kevesebb mint egy százaléka kért tartózkodási engedélyt.
Milliárdos lett a lottózás miatt, de nem mondta el a családjának: így tudta eltitkolni előlük
Nyert a lottón, mégis eltitkolta a családja elől a nyereményét, pedig milliárdos lett.
blogmorzsák
A megújult Lánchíd mint a közlekedés zöldítésének szimbóluma
A tömeges autózás napjai meg vannak számlálva.
Kémnő luxuskocsival
A szaringázzal lemészárolt szíriai polgári lakosság meg hallgat, hiszen halott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten