Ezt olvasta már?


Vádat emeltek a szellemileg visszamaradott fiatalembert megkínzó chicagóiak ellen

Vádat emeltek csütörtökön azok ellen az amerikai fiatalok ellen, akik Chicagóban megkínoztak és megsebesítettek egy mentális problémákkal küszködő fiatalembert, és az egészet élőben "közvetítették" a Facebook közösségi oldalon.

A bűncselekmény megdöbbenést és hatalmas felháborodást váltott ki az amerikai sajtóban.

A rendőrség csütörtökön letartóztatta a négy fiatalt, délután pedig "gyűlöletből elkövetett bűncselekmény" miatt már vádat is emeltek ellenük.

A tizennyolc éves elkövetők - két fiú és két lány - szerdán egy szoba sarkában megkötözték a szellemileg visszamaradott fiatalembert, a száját ragasztószalaggal letapasztották, mintegy fél órán keresztül verték és kínozták, a koponyáján pedig óriási vágást ejtettek. Közben nevetve Donald Trump leendő elnököt és általában a fehéreket gyalázták. Az egészet élőben mutatták a Facebook közösségi oldalon.

A chicagói rendőrség a videó alapján azonosította be és tartóztatta le a négy elkövetőt, akiknek egyike az iskolából ismerte az áldozatot.

Az elkövetők nevét a rendőrség nem hozta nyilvánosságra, és a szóvivő elhárította a választ arra az újságírói kérdésre is, amely az elkövetők és az áldozat bőrszínét firtatta.

A videón ugyanakkor jól látszik, hogy az áldozat fehér bőrű, négy nevető megkínzója pedig fekete.

A megrázó bűncselekmény pontos körülményeit a rendőrség egyelőre vizsgálja. Az áldozatra éjjel találtak rá, amint az utcán bolyongott, és olyan sokkos állapotban volt, hogy kórházba szállítása után is órákba telt, mire megszólalt.

A kínzásról készült videót a Facebook időközben eltávolította, de több amerikai tévécsatorna is bemutatta, és némelyikük honlapján is megtalálható volt.







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megnőtt és hadat üzent a gomboknak az új Mazda CX-5

Az új Mazda meglepően tágas, elég nagy a csomagtartója, és várhatóan nagyon tartós lesz, de nem ártott volna eleve hibátlan fedélzeti...

Nem is a kegyelmi botrány roppantotta meg a Fideszt?

Mire Magyar Péter feltűnt, már elvesztettek sok szavazót.

Peter Pellegrini sérelmezte Magyar Péter kijelentését, miszerint Magyarország saját magával szomszédos

A szlovák államfő szerint ez a retorika nem olyan, ami jószomszédi kapcsolatokhoz vezetne.

A Budapestre visszatérő Esterházy-kincsek miatt új kiállítóteret kaphat az Iparművészeti Múzeum, a Karmelitáról egyelőre csak álmodni mernek

Visszatérhetnek a fővárosba az Esterházy-kincsek – többek között erről beszélt a Népszavának az intézmény főigazgatója, Cselovszki...

Izrael a libanoni főváros déli külvárosát támadta, válaszul a Hezbollah csapásaira

Irán szerint nem maradhatnak válasz nélkül a csapások.

Részletes elemzés mutatja: már 2023-ra elvesztett 800 ezer szavazót a Fidesz

Koltai Mihály kutató a Medián adataira építve kimutatta, hogy a Fidesz bázisa már a Tisza Párt megjelenése előtt megroppant. A...

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető...

A szlovák államfő is bírálta Magyar Péter kijelentését

A magyar miniszterelnök korábban arról beszélt ugyanis, hogy Magyarország saját magával szomszédos.

Jászberényi Sándor: A béke pénzbe kerül

A Nincs tanulság legfrissebb epizódjában szerzőnk arról ír, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió a humanitárius segélyt, a...

Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben

Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...

Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból

Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

0