Vádemelés a botrányos pécsi buszeladás miatt
Hűtlen kezelés miatt javasol vádemelést a rendőrség a botrányos pécsi buszeladás miatt. A városnak több mint egymilliárdos kára keletkezett a zavaros jogügylet miatt - tudta meg az MR1.
A közlekedési társaság az önkormányzat tudta nélkül értékesítette a város autóbuszait, majd rögtön vissza is bérelte azokat a vevőtől, ezért Pécs fideszes polgármestere, Páva Zsolt tavaly nyáron feljelentést tett. Az egy évig tartó nyomozás során szakértők bevonásával megállapították, hogy a 170 busz ugyan valós áron kelt el, viszont az új tulajdonossal kötött bérleti-, illetve üzemeltetési szerződés már 1,2 milliárdos vagyoni hátrányt okozott Pécsnek, ezért a cég vezérigazgatója, Keczer László okolható a rendőrség szerint – értesült a Krónika. A baranyai főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya hűtlen kezelés miatt javasolja a vádemelést, és az ügy iratait szerda délután továbbították az ügyészséghez.
Forrás:MR1.hu/PNL

- Kikapcsolási moratóriumot hirdet az EDF Démász
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Művészek és tudósok állásfoglalása szerint a kormány továbbra is élvezi a többség bizalmát
- Az ízületi gyulladás depresszióssá és magányossá tesz sokakat
- Csökkent az üzemanyagok ára
- Vulkánkitörések indíthatták be a kis jégkorszakot
- Mai névnapok és eredetük
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért

