Vádemelési javaslat lopás kísérlete miatt
A Szegedi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy szegedi férfival szemben, aki egy forráskúti lakóházba betört, majd több helyiséget átkutatott 2016 októberében.
A 41 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. október 7-én 23 óra 30 perckor egy forráskúti lakóház udvarába bemászott, betörte a bejárati ajtó ablakát, majd bement a házba, és a szobákban kutatást végzett. A sértett a gyanúsítottat megzavarta, aki elmenekült a helyszínről. A feltételezett elkövetőt a szegedi rendőrök rövid időn belül a közelben elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Vele szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérlete miatt indult eljárás.
A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségnek.
hírek innen, onnan
Egyre kevesebben lelkesek az EU-s tagság miatt Magyarországon
Megjelent a legfrissebb Eurobarométer-felmérés.
Ezt a rezsiszámlát be ne fizesd, a csalók újabb trükkje, hogy kifosszanak
Minden pénzed elveszítheted, ha ezt a számlát befizeted.
Élesedett Donald Trump mesterterve: megtörtént a fordulat, amire mindenki várt - Hatalmas összeg mozdult meg
Az Egyesült Államok átutalta Venezuelának az egész, 500 millió dolláros összeget, amely az előző hónapban Caracas és Washington...
Dermesztő az egész – Karácsony Gergely a kormánydöntésről
Szerinte ilyen mélypont még nem volt.
97 perc kellett ahhoz, hogy olyan bravúrt érjen el az Arsenal, amire hat éve hiába várt
Kai Havertz pecsételte meg a Chelsea sorsát.
Varga Miklós nagyon büszke ikergyerekeire: „A család mindenek felett”
A művész számára minden elismerésnél többet ér, hogy az ikergyermekei a nyomdokaiba léptek. Varga Miklós gyermekeiből profi színész lesz.
3 csillagjegy, akinek ez a Valentin-nap többet hoz, mint gondolná
Három csillagjegy számára ez a Valentin-nap olyan különleges meglepetéseket tartogat, amelyeket talán soha nem gondoltak volna.
A kórházba került Bangó Margit állapotáról közleményt adott ki a család: a 75 éves énekesnő így van most
Bangó Margit állapotáról Emilio és Tina szólaltak meg.
Kiszivárgott a klubvezér privát mobilszáma, bajban a fenyegetőző focidrukkerek
A csapat csak második, talán emiatt akadtak ki a fanatikusok?
Stohl András lánya megmondta, melyik nő illene legjobban az apjához A Nagy Ő-ből: Őt valóban megismerném
Stohl Rebeka szerint van olyan a hölgyek között, aki teljesen a színész zsánere. Az egyik párjelölt kapcsán viszont arról beszélt,...
Krasznahorkai László megköszönte a Nobel Bizottságnak, hogy Angela Merkellel vacsorázhatott
Az irodalmi Nobel-díjas írót lenyűgözte Angela Merkel.
Több mint 17 éve nem történt ilyen az arannyal
Az arany árfolyama szerdán tovább emelkedett, miután ismét fellángoltak a geopolitikai feszültségek az Egyesült Államok és Irán...
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást
A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben
Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.
Bulvár
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
Nagyon lebukott Szijjártó Péter, az irodájában furcsa nevet szúrtak ki, már nem tagadhatja le
Szijjártó Péter irodáját is megnézhettük.
Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre
A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.
3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe
Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.
Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok
A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.
Liptai Klaudia porig alázta Kiara Lordot egyetlen megjegyzéssel, ezen mindenkinek kikerekedett a szeme
A Nagy Ő legutóbbi adása nem várt fordulatot tartogatott, amikor Stohl András úgy döntött: elviszi Kiara Lordot a munkahelyére, a Sztárban Sztár stúdiójába.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


