Ezt olvasta már?


Varga-Bajusz Veronika: megújult a felsőoktatási felvételi rendszer

A megújult felsőoktatási felvételi rendszerben az intézmények maguk döntik el, milyen megszerzett képességeket, tudást honorálnak plusz pontokkal a korábbi centralizált rendszerrel szemben - jelentette ki a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Varga-Bajusz Veronika közlése szerint a legtöbb intézmény az emelt szintű érettségit, illetve a nyelvismeretet honorálja plusz pontokkal, de vannak olyanok is, amelyek az önkéntes munkát vagy a szakképzésben szerzett képesítést.

A felsőoktatási jelentkezési határidő február 15-e, egy-egy pályázó a felvi.hu online felületen keresztül hat helyre adhatja be jelentkezési kérelmét - tette hozzá.

Mint elmondta: a diákok tájékozódását segíti a felvi.hu weboldalon található pontszámító kalkulátor is. Vagyis mindenki utánajárhat, hogy mely képzésekre tud eséllyel pályázni. Szakösszehasonlító felület, illetve az is megtalálható rajta, hogy egy-egy intézmény melyik képzéséhez kér emelt szintű vagy középszintű érettségit.

Közlése szerint, az elmúlt évben csaknem 127 ezren nyújtották be felvételi igényüket és mintegy 107 ezren kezdhették meg a felsőfokú tanulmányokat. Ők már a diplomantul.hu honlapon keresztül tájékozódhatnak arról, hogy az oklevél megszerzése után milyen jövőképpel, milyen bérrel, munkalehetőséggel számolhatnak.

Ugyanakkor az is látható, hogy egyre többen szeretnének diplomát szerezni; az elmúlt évben az azt megelőző esztendőhöz képest 30 százalékkal nőtt a jelentkezők száma - jegyezte meg a helyettes államtitkár, példaként említve, hogy megduplázódott a 30 évesnél idősebb jelentkezők száma.

Abban bíznak, hogy az idén is szaporodik a jelentkezők száma, hiszen a diploma a statisztikák szerint 1,7-es bérszorzót jelent a középfokú végzettséghez képest - fűzte hozzá.

Arról is szólt: a kormányzat célja, hogy 2030-ra legalább egy Magyarországi egyetem bekerüljön a világ száz legjobb egyeteme közé, illetve három egyetem Európa legjobb száz egyeteme közé.

Ebben segít, hogy legutóbb két olyan kutató, Krausz Ferenc és Karikó Katalin is Nobel-díjat kapott, akik magyarországi alma materből indulva váltak világhírű kutatókká - mondta Varga-Bajusz Veronika.

MTI







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A NOB szakított a hagyományokkal, a bukott elnökjelölt nem boldog

Indulnak orosz sportolók az idei téli olimpián, de kevesen, semleges színekben.

Szolgálat alatt vesztette életét egy fiatal rendőr – egy másik súlyosan megsérült

Egy vasárnap reggeli, minden előzmény nélküli támadás során halálos lövöldözés történt a Gwinnett megyei Holiday Inn Express egyik...

Megduplázódhat a halálos balesetek száma, ha 140-nel lehet majd menni az autópályákon

Közlekedésbiztonsági szempontból egyértelműen rossz ötlet a sebességhatár emelése, a modellek alapján 30-50-nel nőhet a halálos...

Kisemmizhetnek a saját rokonaid? Sokan nem tudják, de így működik a törvényes öröklés, ha nincs végrendelet

A törvényes öröklés nem mérlegel: nem számít, ki volt a kedvenc unoka, vagy ki ápolta az elhunytat. A jogszabály egy kötött sorrendet...

Ketyegő bomba a nappaliban? – A kutyatámadások megelőzése szakértői szemmel

A nemrég Vácon történt kutyatámadás ismét ráirányította a figyelmet egy rendkívül érzékeny, mégis gyakran félreértett témára:...

Mi áll az egyre gyakoribb extrém időjárási jelenségek mögött?

Hőhullámok, villámárvizek, aszályok – a szélsőségek már a mindennapjaink részei. Vajon bosszú ez vagy segélykiáltás?

Ennyi napot kell még dolgoznod a nyugdíjig, így nézheted meg azonnal

Így lehet lekérdezni a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt.

A Trump-kormányzat fű alatt lazított az atomerőművek szabályozásán

Az intézkedések a biztonsági és környezetvédelmi szabályokat is érintik, de lehetővé teszik azt is, hogy gyorsabban és olcsóbban...

Érzéki póz a kanapén, átlátszó fehérneműben pózolt a csábító Alexa

Alexa Collins csipkeszettben mutatta meg formás melleit.

Piroson ment át? Van, ahol levelet kap az autós, nem csekket

Szokatlan közlekedési kamerákat tesztelnének az Egyesült Államokban.

0

Sport

Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó

Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.

Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál

A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára

A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát

Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Vége a liverpooli karrierjének? Szoboszlai Dominik szavai felrobbantották a netet

A magyar válogatott sztárjának nem tetszik az új posztja, de az is kiderült, miért nem hosszabbított eddig szerződést.

0
0

Bulvár

„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter

Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.

Félpucéran ment a Grammyre az énekesnő, mindenkit lesokkolt

Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.

Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”

A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.

Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt

A miniszterelnök támogatottsága különösen magas az idősebbek és a falvakban lakók körében a kormányközeli kutatóintézet szerint.

Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!

A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.

Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető

Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.

Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet

Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.

Hátborzongató, ami Varga Barnabással történt a gólja után, az AEK edzője undort érez + videó

Görögországban forrnak az indulatok az AEK–Olimpiakosz futballrangadó után. Marko Nikolics, az AEK trénere nagyon kiakadt.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

0