Ezt olvasta már?


Veszély leselkedik sok lakáshitelesre

Ahogy arra az év közben megjelenő adatok alapján számítani lehetett, jelentős növekedést produkált 2017-ben az új lakáshitelek piaca:


hirdetés

Veszély leselkedik sok lakáshitelesre

Több mint 650 milliárd forint új lakáshitel került 2017-ben a piacra, ami 39 százalékos növekedést és többéves csúcsot jelent.

A jövőbeni kockázatokat tekintve kedvező, hogy tervezhető kiadást jelentő, 10 évnél hosszabb időre fixált törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél az átlagot meghaladó, 42 százalékos volt a növekedés.

Ugyanakkor az új lakáshitelek 46 százalékánál a törlesztőrészleteket maximum egy évig rögzítették, ezek pedig jóval kockázatosabbak a több évig fix kamatozású társaiknál.

12 hónap alatt 650 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a bankok, ez pedig 2016-hoz képest 39 százalékos emelkedésnek felel meg - derül ki a BankRáció.hu hivatalos jegybanki adatokon alapuló elemzéséből. A 650 milliárdos összeg nemcsak 2016-hoz képest jelent komoly bővülést, hanem több mint 10 éves távlatban nem volt erre példa, legutóbb 2003-ban került ennél több forintalapú lakáshitel a háztartásokhoz, akkor 800 milliárd forint felett volt a piac.

 

Óriási veszélyeket rejthet a változó kamatozás

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője elmondta, továbbra is az alacsony kamatok, a válságot követő években elhalasztott hitelfelvételek, a bérek növekedése és a lakáspiaci élénkülés jelenti a lakáshitelezés motorját. A részletes adatokból az is látható, hogy bár az átlagnál nagyobb mértékű, 42 százalékos volt a növekedés a több mint 10 évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshiteleknél, összesen 41 milliárd forintot értek el, ami a teljes 650 milliárd forintos összeg mindössze 6 százaléka.

A BankRáció.hu elemzése szerint a különböző típusú hiteleket vizsgálva kiderül, hogy jelentős kockázatok vannak a hitelek egy részénél. Mégpedig azért, mert a piac legnagyobb részét a változó kamatozású, azaz 3-12 hónapig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták: összesen 300 milliárd forintra kötöttek szerződést a bankok, ami 46 százalékos aránynak felel meg. Trencsán Erika szerint a változó kamatozású lakáshitelek magas aránya azzal magyarázható, hogy sokszor olcsóbbak, mint a több évig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek, ugyanakkor kevésbé kiszámíthatóak.

“Bár a változó kamatozású hitelek törlesztőrészletei első ránézésre alacsonyabbnak tűnnek, hosszú távon óriási veszélyeket rejthetnek. Ha ugyanis a futamidő során a gazdasági környezet megváltozik, és emelkednek a kamatok, akkor a változó kamatozású lakáshiteleknél a törlesztőrészlet is emelkedik. Egy 20 éves 10 milliós lakáshitelnél, amelynél az induló kamat 4 százalékos, a havi kiadás 60 ezer forint, de 6 százalékos kamatnál már 72 ezer forintra, 8 százalékos kamatnál pedig 84 ezer forintra ugrik a havi törlesztő. Ezzel szemben a több évig fix, főként a futamidő végéig fix törlesztőrészletet garantáló lakáshitelek teljesen kiszámíthatóak, biztonságosak, mert az adott időszakban nem változik a havi kiadás” - fogalmazott a szakember.

Hozzátette, hogy a fix törlesztésű lakáshitelek bár egyre népszerűbbek, viszonylag új konstrukciónak számítanak a piacon, ami hozzájárul ahhoz, hogy egyelőre alacsonyabb az arányuk a teljes kihelyezésen belül. A BankRáció.hu szakértői arra számítanak, hogy a jövőben a hosszú távon fix törlesztőrészletű lakáshitelek - részben a fogyasztóbarát lakáshitelekre kidolgozott minősítési rendszernek köszönhetően - egyre inkább átveszik majd a főszerepet a piacon.







0

hírek innen, onnan

Land Rover a zsebünkbe - strapabíró okostelefon az angoloktól

Nem szokatlan, hogy az autógyártók néha más termékek felé is elkalandoznak. Ezt tette most a Land Rover is, ugyanis a Bullit Group...

Hegedűs Zoltánt támogatja a hódmezővásárhelyi közgyűlés többsége

A városnak nyugodt fejlődésre van szüksége.

A tervek szerint halad a Szabolcs utcai múzeumszakmai központ építése

Az előzetes tervek szerint halad a Szabolcs utcai Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (Omrrk) építése - mondta Balog...

Százezres károkat is okozhatnak a kátyúk

Defekt, sérült felni, rossz egyenesfutás: problémák, amelyek akár egyetlen kátyú után is jelentkezhetnek. Mindez nem csoda: egy-egy...

Putyin: a fejlett hadsereg teremti meg az ország fejlődésének feltételeit

A fejlett fegyveres erők teremtik meg annak feltételeit, hogy az ország fejlődjön, a világban pedig stabil viszonyok alakuljanak ki -...

Aranyos magyar hősök, szépséges orosz szurkolók - a 15. nap képei

Schmitt Pál átadta az aranyérmeket a férfi gyorskorcsolya váltó tagjainak.

Visszatért Magyarországra, és drágább is lett az orosz gáz

Miután lejárt a húszéves szerződésünk az oroszokkal, kevesebb gázt vettünk tőlük, tavaly mégis megfordult a korábbi trend.

Két Bayern-játékos biztosan kihagyja a Dárdaiék elleni derbit

Jupp Heynckes a keret mellett Lewandowskiról és Robbenről is beszélt.

Így hangzott volna Dua Lipa slágere a 20-as években

Az albán származású angol énekesnő dala száz évvel ezelőtt is ütősen szólt volna.

Nyilvántartásba vették az első országos listát, az MSZP-Párbeszédét

Nyilvántartásba vette az első országos listát az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság...

A 4 gyerekes anyuka az ország legjobb cukrászdái közé került, pedig nincs is cukrászdája

Hatalmas elismerés egy cukrászda életében, ha bekerül az ország legjobbjai közé. Az pedig még nagyobb dolog, ha úgy válogatják be, hogy...

Életfogytiglan lett a 16 évből másodfokon

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. 

Sport

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

Önkívületben közvetítette a köztévé kommentátora a magyar aranyat

Az M4 Sport operatőre megörökítette a tévéstábot a történelmi pillanatban.

Usain Bolt így gratulált a magyar hősöknek - fotó.

Mindenki üdvözölte a csodatevő olimpiai bajnokokat.

Usain Bolt üzent, küldi a pezsgőt az olimpiai bajnok magyar váltónak

A jamaicai sprinter az Instagramon reagált az aranyérmes csapat tagjának, Liu Shaoangnak.

"Sanyi levadászta a kanadait" - a négy magyar, aki ma legenda lett

A két Liu-testvér szeme nem bírja a klórt. Emiatt most van egy olimpiai bajnok váltónk.

Usain Bolt is gratulált a magyar olimpiai bajnokoknak

A világcsúcstartó sprinternek tetszett, hogy a srácok a legendás kézmozdulatával ünnepeltek a dobogón.

AC/DC nélkül most nem ment Tóth Ivettnek

A magyar műkorcsolyázó 23. lett a téli olimpián.

Kézilabda: meglepő edzőváltás a magyar élcsapatnál

A nyáron új edző érkezik a gárdához.

Mókás: a rendőrség ezt üzente a magyar olimpiai bajnokoknak - kép

Frappáns üzenetet kaptak Liu Shaolin Sándorék.

Kiderült, mennyit keresnek a téli olimpia magyar hősei

A történelmet író férfi rövidpályás gyorskorcsolyaváltó tagjain kívül a lányok is szép összeggel gazdagodtak.

0

Bulvár

Ilyenkor növekszik a leggyorsabban a testsúlyunk

A második trimeszter ideje alatt rohamosan nő a magzat. A 13-14. hét között több mint 60%-kal növeli meg testsúlyát a korábbiakhoz képest. A l...

Miklós Edit: ami történt, számomra felháborító

Az olimpiai hetedik síző akár a versenyzést is abbahagyhatja, ha a mostani elnök marad.

Elios-ügy: Megszólalt Polt Péter

Költségvetési csalás és kapcsolódó bűncselekmények miatt javasolt nyomozást az OLAF az Elios-ügyben ezt Polt Péter közölte Harangozó Tamás szocialista képviselővel számolt be róla a hvg.hu.

Rettenetes baleset történt a luxusfeleséges valóságshow forgatásán

Kigyulladt a hajójuk, süllyedni kezdtek, ketten még hánytak is.

Most kaptuk a hírt: tragédia történt a budapesti bevásárlóközpontban

Mentősök és rendőrök lepték el a Mammut bevásárlóközpontot.

Egy gyakori rossz szokás, ami elbutulást okoz: háromszorosára növeli a kockázatot

Nemcsak örökletes lehet a demencia, olyan tényezők is előidézhetik, mint a túlzott alkoholfogyasztás.

Gyógyulás a rákból: Katalinnak 3 hónapot adott az orvos, akire rácsapta az ajtót

Tüdőrákkal, csont-, nyirokcsomó- és agyi áttéttel került kórházba a gyöngyöspatai patikusnő, aki történetével mindenkinek erőt adhat.

Hajléktalan drogosként talált rá régi barátjára a nő: így átváltoztatta

Egy drogfüggő leszoktatása nem könnyű feladat, ez a nő mégis vállalta a nehézségeket, és megmentett vele egy életet.

Szijjártót hajnalban egy hölggyel látták a Margitszigeten. Fotók

Akik kora reggel éppen a Margit sziget felé vették útjukat, nem hittek a szemüknek. Már aki felismerte a szokásos futófelszerelésben és fejre simuló sapkában kocogó külügyminisztert. No és a hölgy?

blogmorzsák

Az Árpád-házi királyok genetikája

III. Béla Mátyás templomban talál­ható földi maradványai sok érdekes­séget rejtenek. A kérdés, hogy valóban bebizonyíthatják finnugor vagy belső-ázsiai eredetünket?

Kunhalmi Ágnes mennyivel maradt alul 2014-ben?

Az MSZP budapesti szervezetének elnöke elgon­dolkoztató kijelentéssel lepett meg mindenkit.

Zseniális Kraftwerk volt az Arénában

„Összefoglaljuk miért is volt tökéletes a németek budapesti fellépése.“

Csak női szerzők könyveit árulja egy londoni könyvesbolt

A Lázadó lányoktól a klasszikusokig közel 200 női szerző köteteit árulja majd egy pop-up bolt.

Miről szólna a politika, ha nem a bullshit lenne a nyerő stratégia?

Mivel szembesítené egy őszinteségi rohamban szenvedő politikus a választóit?

Egy vidéki panzió szomorú története

Avagy requiem egy szakácsért.

"Szeretem őt, mégis elhagynám"

„Fél éve még az volt az álláspontja, hogy nem szeretne gyereket, de most felvetette, hogy mi lenne, ha...”

Csodálatos és félelmetes dolgokat tud a HomePod

„Kipróbáltuk: a legvonzóbb képessége a legijesztőbb.“

Erdő Péter pápa szeretne lenni?

A Facebook oldala szerint igen, de a titkára szerint semmi köze hozzá a bíborosnak.

Kilakoltatások Kőbányán

Elmenekült a polgármester a Bihari utcai lakók elől.

Enyedi nem kap Oscart?

Vagy mégis? A zaklatási ügyek után esélyt kapnak a nők is.

Őrült az, aki a fájdalomra izgul?

Beteg az, akit a BDSM érdekel? És mi a baj a Szürke ötven árnyalatával?

0