Ezt olvasta már?


Vettel nyerte az idénynyitó futamot Ausztráliában

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte az idénynyitó Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat vasárnap. - Pécsi Napilap -

A 29 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 43. futamgyőzelme, Melbourne-ben karrierje második diadalát aratta, És először nyert a 2015. szeptember 20-án rendezett Szingapúri Nagydíj óta.

Vettel mögött a háromszoros vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára csapattársa, a finn Valtteri Bottas állhatott fel.

A rajtnál Hamilton gond nélkül megtartotta az első helyet, a második kockából induló Vettel pedig - kis küzdelem után - elfordult az első kanyarban Bottas előtt. Egy kör után Hamilton, Vettel és Bottas mögött Kimi Raikkönen (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull), Felipe Massa (Williams) volt a sorrend az első hat helyen.

Az élen Hamilton és Vettel között zajlott a csata, hol az egyikük, hol a másikuk körideje volt valamivel jobb, majd a 17. körben Hamilton autóján kerekeket cseréltek. Vettel hét körrel később állt ki új abroncsokért, és Hamilton elé tért vissza a pályára.

A Ferrari német pilótája körről körre növelte az előnyét az élen, Hamiltonnak pedig idővel már arra kellett figyelnie, hogy mögötte csapattársa, Bottas egyre inkább közelített hozzá.

A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull), aki műszaki problémák miatt két kör hátránnyal, a boxutcából vágott neki a futamnak, feladta a versenyt.

A hajrá kezdetére állandósult a különbség az első három helyezett között, Vettel hét másodperccel vezetett Hamilton előtt, akit valamivel több mint két másodperces lemaradással követett Bottas.

Az utolsó körökben az élmezőnyben már nem történt jelentős változás, Vettel másfél év szünet után nyert újra versenyt a Forma-1-ben, ezzel azt is bizonyította, hogy a Ferrari ebben az évben sokkal esélyesebb kihívója lesz az elmúlt három évben világbajnok és egyeduralkodónak számító Mercedesnek.

A világbajnokság két hét múlva, a Kínai Nagydíjjal folytatódik Sanghajban.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Döntő lépésre szánta el magát a Putyin-barát veterán tábornok, beláthatatlan lavinát indíthat el

Hivatalosan is megalapította új pártját Robert Vannacci, ezzel szakadást idézve elő a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes vezette...

Hihetetlen, milyen sokat nőtt az utóbbi időben Stohl András unokája - szívmelengető fotók

Az 58 éves Stohl András most épp a TV2 párkereső reality-jében szerepel, és bár a produkcióban a szerelmet hajszoló agglegényként...

2025-ben a „most” kultúra és a home office-háború állította válaszút elé a cégeket

A 2025-ös év a végletek éve volt a magyar munkaerőpiacon: miközben az autóipar megtorpanása óvatosságra intette a szereplőket, a...

Megszületett Ekanem Bálint második gyermeke, szép nevet kapott a pici

Ekanem Bálint és felesége 2023-ban házasodtak össze, a minap pedig négy tagúra bővült a családjuk.

10 februári utazási baki, amelyet jobb elkerülni

Február ideális hónap az utazásra, de könnyű rosszul tervezni. Összegyűjtöttük a leggyakoribb hibákat, melyeket jobb elkerülni.

Rágyorsított, amikor előzték, majd megállt és kiszállt hepajkodni

Nem tetszett neki, hogy más gyorsabban halad nála.

Károly király öccse és Jeffrey Epstein édeshármasoztak a sztriptíztáncosnővel egy partin: durva, mit tapasztalt ott a nő

Andrew Mountbatten-Windsor és Jeffrey Epstein az édeshármas után csak a töredékét fizették ki a sztriptíztáncosnőnek.

Kipróbált trükk: helyezd ezt a tárgyat a radiátor alá, és pillanatok alatt megoldódik a fűtési szezon legnagyobb problémája

Az idei téli szezonban különösen nagy megterhelés éri a fűtési rendszereket, mely megannyi hátrányos következménnyel is járhat.

Hová folyt el 4000 milliárd forint? Sosem volt még ilyen drága Magyarország finanszírozása

A magyar költségvetés kamatkiadásai tavaly történelmi csúcsra emelkedtek, meghaladták a 4000 milliárd forintot.

0

Sport

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Nehéz, de nem halsz bele – Itt a Hyrox, az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást

A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben

Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.

0
0

Bulvár

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés

Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges

A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.

Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát

Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Lecsapott a NAV egy budapesti használtautó-kereskedésre

A NAV huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél.

3 csillagjegy, akiknek csoda érkezik az életébe

Vannak időszakok, amikor nem a nagy áttörés számít, hanem az a csendes fordulat, amely végre megnyugvást hoz. Most három csillagjegy életében olyan változás körvonalazódik, amely nem felforgat, hanem összeilleszt.

Szakad a hó, teljesen megbénult az ország: ezek a kritikus közlekedési pontok

A tömegközlekedésben és az autópályán is akadnak gondok.

Nagy Attila Tibor: A Fidesz olyan helyzetbe került, amely minden kampányfőnök rémálma

Az elemző szerint rosszul indult az év a kormányoldalnak.

0