Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét
Virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Az ünnepen Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékeznek a keresztények.
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap délelőtt az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét - közölte Tóth János Csaba, a főegyházmegye sajtóreferense.
A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, "ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében.
Hozzátették: a virágvasárnapi liturgia része a hívek által hozott barkák megáldása. A pap ilyenkor ezt mondja: "Mindenható, örök Isten, szenteld meg áldásoddal ezeket az ágakat, hogy mi, akik most örvendezve lépünk Krisztus Király nyomába, őáltala egykor az örök Jeruzsálembe is eljussunk."
Ez a vasárnap "az Úr szenvedésének vasárnapja" néven ismert a liturgiában, a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, "elhozva ezzel a megváltást, amely az örök élet reményét táplálja minden hívőben" - írták.
hírek innen, onnan
Ebben a pillanatban érkezett a bejelentés: nem várt látogatók lesznek a Nagy Ő-ben
Nem hiszed el, kik jelennek meg a ma esti Nagy Ő-ben!
Rácsok mögé került a rabló, aki betört a hollywoodi színésznő otthonába
A betörés során magát a színésznőt szemelték ki a bűnözők.
Nem semmi nevek: a Sziget újabb fellépőit jelentették be
Több mint negyven új fellépő nevét jelentették be.
Országszerte nehezíti a busz- és vonatközlekedést a havazás és az ónos eső
A kedd reggeli és délelőtti időjárás több helyen okozott nehézséget a közlekedésben. Nemcsak a vidéki, de a városi forgalomban is...
Autóbuszon élesztett újra egy idős férfit a szabadnapos mentőápoló
Drámai események játszódtak le a minap Csongrád-Csanád vármegyében, amikor egy 70 éves férfi minden előzmény nélkül összeesett egy...
Ettől lesz igazán boldog a kutyája – a vakargatás titkos ereje
Ha kutyát tart, bizonyára Ön is észrevette már, hogy egy jól irányzott vakargatás szinte varázsütésre megváltoztatja kedvence...
Most adta ki a rendőrség! Eltűnt egy 23 éves fiatal: az egész ország segítségét kérik
Itt vannak a részletek.
Értékpapírszámlája van? Agyafúrt csalás terjed, ha ilyen üzenetet kap, azonnal törölje
Kereste mostanában a Magyar Államkincstár adategyeztetés miatt, SMS-ben?
Rendkívüli bejelentést tett a Magyar Államkincstár, a februári nyugdíjakról van szó
A jövő héten folyósítják a februári nyugdíj mellett a 13. és 14. havi ellátást - jelentette be a Magyar Államkincstár.
Hihetetlen ötlettel állt elő egy cég: mikró méretű atomerőmű az ebédlőasztalon
Az Avalanche Energy nevű startup 29 millió dollárt vont be asztalnyi méretű fúziós reaktorok fejlesztésére, amelyek a jövőben...
Támad az ónos eső, újabb megyékre adták ki a riasztást
Ónos eső veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Tolna és Baranya vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd reggel,...
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Pintér Bence polgármester szerint az eset kimeríti a legmagasabb fokozatú sikkasztás és hűtlen kezelés gyanúját.
Sport
Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában
A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.
Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat
A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.
Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.
Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében
A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.
Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence
Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.
Németországból érkezhet a magyar válogatott labdarúgó új edzője
Korábban bravúros feljutásban volt része, most a kieséstől kellene megmentenie a háromszoros angol bajnokot.
Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron
Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.
Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el
A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?
Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések
Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Szívszorító gesztust tett Novak Djokovics az Australian Open elvesztett döntője után
Mintegy 500 millió forintos pénzjutalomról van szó.
Bulvár
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”
A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.
Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető
Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.
Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet
Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.
Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.
Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban
Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.
Laár András semmiből jött vallomása Fenyő Miklósról: "Így halt meg, nem volt igazán boldog"
Megtörte a csendet.
Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez
Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.
Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket
A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.
Ha 250 604 forintnál alacsonyabb a nyugdíjad, van egy rossz hírünk
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2025 decemberében az öregségi átlagnyugdíj 250 604 forint volt. Bár ez némi emelkedést mutat, a nyugdíjasok fele még mindig 200 ezer forint alatti összegből kényte
Budapesti ingatlan és az EU-s kripto-valuta-szabályozások kapcsán Orbán Viktor neve is előkerült az Epstein-aktákban
Az Epstein-akták hárommillió oldalát hozták nyilvánosságra pénteken, azóta sorra potyognak ki a csontvázak a szekrényből.
Ez a boltban kapható felvágott hizlal a legjobban
A szakértők szerint alapból kevesebb felvágottat kellene fogyasztanunk, de hát a magyarok imádják.
Tragédia a választási kampányban: holtan találták a jelölt 22 éves lányát
Épp a kampánya kellős közepén járt, amikor érkezett a lesútó hír: négy gyermeke közül az egytelen lányát egy félreeső út mellett találták meg, az életét már a gyorsan kiérkező segítség sem tudta megmente
blogmorzsák
Anasztázia - I. András felesége
András és Anasztázia 1046-ban tért vissza Magyarországra, ahol a trónharcok után András elfoglalta a magyar trónt.
Tisztelt One Úgyfelünk, fizess!
Itt az új átverés a One szolgáltató nevében

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


