Ezt olvasta már?


Visszakapják a pénzüket a devizahitelesek?

Az Európai Unió Bírósága (EUB) friss ítéletében érvénytelennek nyilvánított egy 2007-ben kötött svájci frank alapú autólízing-szerződést, a döntés értelmében a megfizetett törlesztőrészletek és egyéb költségek visszajárnak az adósoknak. Vonatkozhat ez a többi devizahitelesre is?

Marczingós László ügyvéd A 7 híre című podcastműsorban úgy fogalmazott, hogy a devizahitelesek ügyében a magyar uniós csatlakozás előttre kell visszanyúlni.

Mint mondta, az osztrák „Lombard-kartel” ügy szereplői a csatlakozás után átnyúltak Magyarországra. A magyarok pedig nem forinthitelt vettek fel, így kitalálták a devizahitelt. „2004 és 2006 között az autóhitelek, majd 2006 után a magyar lakáshitelek nagy része is devizahitel volt”. A szakember kiemelte, hogy nem egy törvényes kockázatról nem tájékoztatták a fogyasztókat, ehelyett egy „csiki-csuki” játékba vitték bele őket.

Mint elhangzott az adásban, a 2010-es évektől sorra születtek az ügyfeleknek kedvező ítéleteket, majd az Európai Bíróság is kedvező ítéletet és uniós irányelvet hozott a devizahitelesek ügyében.

Ám a „Kásler-ügyben” a Kúria megfordította a helyzetet és kivonták a kormánnyal és a bankokkal együtt az ügyet. „Az aktuális forint árfolyam bevonásával megoldották az ügyet” – állítja az ügyvéd.

A jelen ügyben, amit az EUB ítélete hozott, azt át kell ültetni szerinte. Ez azt jelenti, hogy az ügyfélnek csak a tőkét kellene visszafizetni és nem a kamatokat.

„A fogyasztóvédelem kapcsán a bank nem hivatkozhat a jogos profitjára – Lengyelországban már egyértelmű a bankok kötelezettsége, ezért már kezdik magukat szétszedni a bankok, hogy ne kelljen fizetni. Ezt nem szabadna hagyni” – közölte az ügyvéd.

„A mostani ítélet minden fogyasztóra alkalmazható kellene, hogy legyen. Az OTP elnöke a Kúria álláspontjára hivatkozva mondta azt, hogy ők tisztességesen tájékoztattak, nincs gond. De a Kúria nem a valóságos uniós döntést továbbította feléjük” – tette hozzá Marczingós László, aki egyben fel is szólította a Magyar Nemzeti Bank új elnökét, hogy hajtsák végre az EUB ítéletét.

„A bankoknak kellene kártérítést adniuk az embereknek. Hatályon kívül kell helyezni a devizahiteles ítéleteket, az embereknek az egyedi tragédiájukat kell megoldani. Az érintettek várjanak, most a nyomásgyakorlás ideje van” – hangsúlyozta.

Az ügyvéd arra számít, hogy lesz megoldás.

naphire.hu







0
0
0
0

hírek innen, onnan

A boldog párok nem a tévé előtt töltik az estéiket – 5 közös szokás, ami erősíti a kapcsolatot

A közös sorozatnézés kényelmes esti program lehet, de egy párkapcsolati szakértő szerint a legerősebb kapcsolatokban élő párok...

Pártot alapított az emigráns orosz ellenzék, azt szeretnék, hogy a Nyugat velük tárgyaljon

Ilja Jasin Németországban bontott zászlót. Oroszországban korábban nyolc évre ítélték.

Trump: egy amerikai műveletben megölték egy venezuelai bűnszervezet fejét

Az amerikai elnök szerint az Egyesült Államok és Venezuela közös katonai akciójában életét vesztette Héctor Rusthenford Guerrero Flores,...

Trump egyeztetett a brit miniszterelnökkel

A Downing Street tájékoztatása szerint Keir Starmer brit miniszterelnök szombaton telefonon egyeztetett Donald Trump amerikai elnökkel az...

A kajakos Kőhalmi Emese aranyérmet szerzett 1000 méteren a Portugáliában zajló Európa-bajnokságon

A magyar versenyzőnek a mostani már az ötödik Eb-címe, de ebben az egyébként nem olimpiai számban ez az első. A magyarok további két...

A Széchenyi Egyetem: a vitnyédi ingatlant oktatási célra újították fel

Reagált a miniszterelnök sajtótájékoztatójára az egyetem

„Vége, van kicsi” – Kocsis Paulina nem finomkodik az új dalában

Egy szarkasztikus szerzeménnyel rukkolt elő az X-Faktor egykori felfedezettje. A dalhoz készült klipben Lengyel Tamás is szerepel.

Van egy hely, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúg labdába a kínálat mellett

A 97. Ünnepi Könyvhét az, ahol még Orbán Viktor nőügyei vagy a filozófus Gyurcsány Ferenc is nehezen rúgnak labdába a kínálat mellett.

Sorsoltak az Ötöslottón: több százmillió forintot értek ezek a számok

Megtartották az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolását. Mutatjuk, mely számokkal lehetett milliókat vagy akár a 450 milliós...

Ömlik ki az ablakon, már a gangot is eltorlaszolja a szemét a budai társasházban: szívszorító az oka – videó

Hosszú évek óta gyűjtöget egy fővárosi társasház idős lakója, a hulladéktól pedig már nem lehet közlekedni a folyosón sem. Nemrég...

December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovániában

Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben

Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.

0
0

Bulvár

Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe

Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat

A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről

Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult

Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá

Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

0