Ezt olvasta már?


Völner-ügy: vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem

Hivatásetikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel, ezért vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem, ahol a letartóztatásban lévő Schadl György, a végrehajtói kar elnöke is tanít – értesült a 24.hu.

 

Az intézményt azután kerestük meg, hogy a Völner Pál fideszes országgyűlési képviselőt és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét érintő nyomozás irataiból hétfőn kiderült, hogy Schadl György kapcsolatai révén számos joghallgatónak több egyetemen is megolajozta a vizsgák teljesítését. A Központi Nyomozó Főügyészség lehallgatási jegyzőkönyvei szerint az ügyben a 83 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsított Völner Pál egyik rokona is így vizsgázott le. Továbbá Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kabinetfőnöke is több alkalommal így vizsgázhatott.

 

Nagy Ádám a főügyészség szerint olyan vizsgát is sikeresen letett, amire nem is tudott elmenni.

Rogán Antal kabinetfőnöke a nyomozati adatok szerint az egyik jogi vizsgáján például úgy ment át, hogy ott sem volt.

 

A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint a Pécsi Tudományegyetemről érintett Mészáros Pál Emil tanársegéd, valamint az egyetem dékáni hivatalának vezetője, Kovács Béla is.

 

Az egyetem azt írta megkeresésünkre, hogy a belső vizsgálat lezárását követően tájékoztatják a közvéleményt.

 

A nyomozati iratok szerint a Szegedi Tudományegyetem egyik tanára is érintett, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, ahova az államtitkári posztjáról már lemondott Völner Pál rokona járt és tett sikeres vizsgákat, amiben Schadl is közbenjárt. A két másik érintett egyetemet szintén megkerestük, ám egyelőre nem válaszoltak kérdéseinkre.

 

Emlékezetes, Völner Pál mentelmi jogát hivatali vesztegetés elfogadása miatt kérte ki Polt Péter legfőbb ügyész. Polt a beadványában azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint Völner hosszú időn keresztül, rendszeresen, lényegében fizetésként, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar elnökétől, Schadl Györgytől, akit már november elején letartóztattak. A Legfőbb Ügyészség gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke összesen 83 millió forintot adott át az államtitkárnak a többi között azért, hogy azokat a személyeket nevezzék ki végrehajtónak, akiket a kar elnöke támogatott, valamint hogy az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Schadl által megjelölt személy vagy cég.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

7 DIY húsvéti dekoráció, amit könnyen elkészíthetsz gyerekekkel is

A húsvéti készülődés egyik legjobb része a kreatív alkotás, különösen, ha gyerekekkel együtt készül. Íme 7 egyszerű és vidám DIY...

Gulyás Gergely feljelentést tett választási csalás miatt

Jogsértőnek találta az interneten terjedő felhívást. 

A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt

A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.

Megölték az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét

Az izraeli hadsereg támadása során életét vesztette Ali Mohammad Naini, az iráni Forradalmi Gárda szóvivője. A csoportot nemrég hat...

Sokkoló adatok: a liftek kétharmada hibás ebben a nagyvárosban

Ez nemcsak kényelmetlen, veszélyes is lehet!

Végleges a döntés: Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián a szakításról vallott

Immár tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Glamour Women of The Year díjátadó gálát, amelyen olyan hölgyeket díjaznak, akik...

Tömegével költöztek be a panelekbe ezek az ijesztő állatok, szabályt sértesz, ha bántod őket

A debreceni panellakások tulajdonosai furcsa hangokra lettek figyelmesek, kiderült, hogy a házak falában és padlásain téli pihenőt tartó...

Leépítik a fejlesztőket, van, ahol egyik napról a másikra a teljes csapatot elküldték

A hazai feldolgozóiparban újabban a fehérgalléros, a mérnöki munkát végző dolgozók létszámát csökkentik.

A nagy magyar mobilszolgáltatónál iPhone 17-et nyert, de átverésnek hitte és nem vette át

A digitális világban egyre nagyobb figyelmet kap az adatbiztonság, és nem véletlenül, az online csalások és adathalász kísérletek mára...

0

Sport

„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa

A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.

Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával

A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.

Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése

A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.

Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.

A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.

Rossz hírt kaptak a Real Madrid-szurkolók, többhetes kihagyás vár a kulcsjátékosra

Nehéz helyzetbe kerülhet a királyi gárda a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli

Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.

Gyalázkodó üzenetet küldtek a Bayern szurkolói a Real Madrid csapatának, terjed a videó

Münchenben az üzengetés már akkor elkezdődött, amikor az Atalanta elleni továbbjutást ünnepelték.

0
0

Bulvár

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története

A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.

Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt

Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.

Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép

A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.

Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről

Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek

395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton

A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog

blogmorzsák

"Mindent együtt tanultunk a szakmáról és mindent együtt éltünk át"

„Az, hogy a P. Mobilban találkozott Bencsik és Vikidál, a magyar rockzene kuriózuma és hatalmas szerencséje."

Német márkák uralják a magyar autópiacot

De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

0