WiliLeaks - életfogytiglant kaphat a szivárogtató
Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélhetik Bradley Manning amerikai közlegényt, akit hadbíróság elé állítanak, mert azzal vádolják, hogy több százezer titkos iratot szolgáltatott ki a WikiLeaks kiszivárogtató weboldalnak.
A 24 éves Manninget egyebek között az ellenség segítésével, hírszerzési információk internetes közlésének törvénytelen előidézésével, védelmi információ kiadásával, valamint számítógép segítségével elkövetett csalással és ezzel kapcsolatos tevékenységgel vádolják. Az ellenség segítése főbenjáró bűncselekmény, de a katonai ügyészség nem kéri a halálbüntetés kiszabását. Ha elítélik, Manning életfogytiglani szabadságvesztést kaphat, halmazati büntetésként pedig a fizetésének és juttatásainak elkobzására és megszégyenítő leszerelésre ítélhetik.
A hivatalos vád alá helyezés és a tárgyalás időpontját meg nem tűzték ki. Manninget, aki Irakban hírszerzési elemző volt, addig katonai őrizetben tartják majd.
Bradley Manninget az amerikai történelem legnagyobb szabású kiszivárogtatásával vádolják. Rábizonyították, hogy az interneten több alkalommal is kapcsolatba lépett Julian Assange WikiLeaks-alapítóval és a guantánamói bázis foglyainak mintegy 700 kihallgatásáról töltött fel anyagot a világhálóra. A katonai ügyészség azzal vádolja a katonát, hogy olyan szoftvert alkalmazott a biztonságos komputereken, amelyek segítségével CD-re tudta átmenteni a titkos adatokat.
A közlegény ügyvédje a meghallgatások során az ügy két aspektusára összpontosított: arra, hogy a katonai hírszerzés iraki elemzőközpontjában nem volt megfelelő a biztonság és arra, hogy a hadsereg nem reagált Manning érzelmi és viselkedési problémáira.
MTI

- Miket vesznek a lottónyertesek?
- Folytatódik a 2012 - a külhoni magyar óvodák éve program körútja
- Az SOS Gyermekfalu javára rendeznek árverést
- Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
- Csalóbandát fogott el a rendőrség
- Rablókra adtak le figyelmezető lövéseket a rendőrök
- Japánban jártak tanulmányúton a paksiak
- Szlovákul tanulnak a szigetközi vendéglátósok
- Tíz nappal tovább látható a Csontváry-tárlat Szegeden
- Kigyulladt egy raktárépület Szegeden
- „Megáll az AIDS, ha Te is úgy akarod”
- Szakpszichológus elemzi Csontváryt Szegeden
- Bőrre menő veszélyek a strandokon
- Hétfőn Budapesten tárgyal a szerb kormányfő
- Veszprém megyei csapat nyerte a XV. Országos Mesevetélkedőt
- Mesés programokkal várja a gyerekeket a hétvégi Magyar Mese Ünnepe
- Polt Péter: csak a törvény számít, a politikai elvárások nem
- Kinyithat a balatonfüredi Sundance Park
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Impresszum
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése

