Zalacsányban piknikezik Al Di Meola
Összművészeti fesztivál a zalai dombok között május 25. és 27. között.
Az Örvényeshegy Piknik koncertekkel, színházzal, irodalommal és finom borokkalvárja az érdeklődőket május 25. és 27. között Zalacsányban. Fellép a világ egyik legjobb gitárosa, Al Di Meola, Pély Barna, Szabó Balázs Bandája, a Jónás Vera Experiment, a Mongooz and the Magnet, a Momentán Társulat, Varró Dániel és Molnár György, Szalóki Ági és Bognár Szilvia.
Zalacsány örvényeshegyi településrésze idén először ad otthont egy háromnapos összművészeti hétvégének, az Örvényeshegy Pikniknek. A zalai dombok között megbújó, erdőszéli terület csodás helyszíne lesz koncerteknek, irodalmi- és színházi előadásoknak.
A fesztivált május 25-én, pénteken az Alaitner Band koncertje nyitja, este 8 órától Al Di Meola gitárjátékát élvezhetik a fesztiválozók. Európai turnéja után az Örvényeshegy Piknik színpadán lép fel Pély Barna, az első estét a Vagabond Trio zárja.
A szombat Szalóki Ági, majd Bognár Szilvia gyerekprogramjával indul. Király Levente és Cserna-Szabó András a sörről beszélget, a Momentán Társulat a közönséggel együtt improvizál. Varró Dániel és Molnár György duóját a Jónás Vera Experiment koncertje követi, Szarka Károly és Sallai László előadása után Szabó Balázs Bandája lép színpadra. Buday Mátyás Manó különleges játékával, majd a Mongooz and the Magnet bulijával ér véget a fesztivál második napja.
Vasárnap visszatér Varró Dániel és Molnár György, záró programként a Manna Produkció Két magas nő meg Ő című színdarabját élvezheti a közönség. A látogatók a programok mellett helyi borokat, helyi ételeket kóstolhatnak, kézműves termékekkel ismerkedhetnek.
A fesztivált a Pálos Vendégházzal, a Farm Inn Fogadóval és Zalacsány Község Önkormányzatával együttműködve a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány szervezi. Nagy Lászlóné, Zalacsány polgármestere: “Községünk számára nagyon fontos, hogy feltörekvő turisztikai desztinációként ismertebbé váljon, az Örvényeshegy Piknik mindehhez kiváló lehetőséget biztosít. Reméljük, hogy az első alkalmat sok-sok piknik követi még.
Oszkó-Jakab Natália a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke: “Örvényeshegy csodálatos kincs, szeretnénk, ha az összművészeti hétvége által sokan felfedeznék és megismernék. A helyiekkel együtt gondolkozva, közösen tervezve szeretnénk hosszú távú célokat is megvalósítani.” Badacsonyi Tamás és Nikoletta, a rendezvény fő helyszínének, a Pálos Vendégháznak a
tulajdonosai.: “Zalacsány az otthonunk. Azon dolgozunk, hogy megmutathassuk megannyi arcát és örömmel jöjjenek ide a látogatók az év minden napján. Rengeteg tervünk és ötletünk van, az Örvényeshegy Piknikkel máris egy álmunk válik valóra.”
Jegyvásárlás: tixa.hu/orvenyeshegypiknik2018
További információ: orvenyeshegypiknik.hu
hírek innen, onnan
Trump: "Nem akarok tűzszünetet kötni Iránnal."
Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Ház előtt nyilatkozott az újságíróknak, mielőtt floridai rezidenciájára indult....
Történelmi tiltás Jeruzsálemben: lezárták az Al-Aksza mecsetet az ünnepen
Izrael biztonsági okokra hivatkozva lezárta az Al-Aksza mecsetet az Eid al-Fitr idején, ami példátlan lépés 1967 óta.
Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
Chuck Norris 86 éves korában elhunyt, életpályája pedig a tatamitól a vietnámi dzsungelen keresztül a poros texasi kisvárosokig ívelt,...
Irán legfelsőbb vezetője győzelmet hirdetett az Egyesült Államok és Izrael felett
Az ellenállás évének nevezte a perzsa újévet.
A terrorelhárítás lemondott igazgatója: Információs buborékot hoztak létre Trump körül, hogy rávegyék a háborúra
Netanjahu szövetségeseivel így meg tudta győzni az elnököt, hogy az akció gyorsan és könnyen lezajlik – állítja Joe Kent, az amerikai...
A mobiltelefonok már titkos felvételeket küldenek rólad. A színes pont a felső sávban azonnal felfedi a digitális kémet
A telefon képernyőjén falbukkanó halvány zöld vagy narancssárga pont fontos biztonsági jelzésként szolgál, amely figyelmeztet a mikrofon...
Molnár Attila fantasztikusan futott a világbajnokság elődöntőjében.
Szombaton lesz a szám fináléja.
Többet kokózik Európa
Az EU kábítószerügyi ügynöksége megvizsgálta a kontinens szennyvízét. Magyarországét is.
„Jó, de lehet rá alkoholt inni?” – Rendkívüli titok derült ki erről a gyógyszerről, azonnal dobd a kukába
Hazai slágergyógyszerek buktak le, óriási a kockázat a fogyasztásukkal.
Hiába a tiltás, még mindig rengetegen terjesztik illegálisan ezt a cuccot: brutális mennyiséget foglalt le belőle a NAV
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a két férfi közül az egyik svéd, a másik szíriai állampolgár, illetve mindkét jármű kulcsát a...
Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött
Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig...
Lekerült az amerikai szankciós listáról Laszlóczki Imre, a Nemzetközi Beruházási Bank volt alelnöke
Három éve annak, hogy az orosz kémbankként is emlegetett intézmény vezetőit szankcionálták.
Sport
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Nyolc csapat maradt a BL-ben, egyértelmű, hogy ki a favorit
A Football Meets Data legújabb erősorrendjében egy csapat kiemelkedik.
„Nem tudom, hányszor kell még elmon-danom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Csillaghullás Liverpoolban: Szoboszlai lett az új király, Szalah trónja odalett
A Sky Sports megszavaztatta az újságíróit, feladat a PL jelenlegi legjobb játékosainak kiválasztása volt.
Az idény végén visszavonul a 37-szeres magyar válogatott labdarúgó
Már az év elején meghozta döntését.
A Liverpool edzőjét Szoboszlairól kérdezték, dühösen válaszolt
A Brighton elleni meccs előtt Arne Slot elmondta, hogyan tekint a magyar válogatott játékosra.
Cristiano Ronaldo nem utazza át a fél világot, nem tagja a portugál válogatott keretének
A világbajnoki részvétele viszont nincs veszélyben.
Kilencgólos olasz dráma, ám a Fradinál senki sem bukott nagyobbat
Az Európa-liga egyik nyolcaddöntője egyoldalú tizenegyespárbajt hozott.
Bulvár
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Egyből hazajön a magyar híresség, ha nyer a Tisza Párt a választásokon, nagy bejelentést tett
Egyre több híresség nyilvánít politikai véleményt.
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Állásinterjúra ment a nő: azonnal kidobták, amikor meglátták, milyen ruha van rajta
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Andrej Babis Budapestre tartva a levegőben fordult vissza, miután kigyulladt egy izraeli fegyvergyár Csehországban
A CPAC vendége lett volna a cseh miniszterelnök, az esetet terrorcselekményként vizsgálják.
A városháza gyűlésén esett össze holtan a 47 éves polgármester
Szerdán váratlanul esett össze és hunyt el a 2025 novemberében megválasztott és az év elején beiktatott 47 éves polgármester.
Visszahívtak egy népszerű fűszert: 60 éve betiltott mérget találtak benne
DDT jelenléte miatt hívott vissza egy fűszert az NKFH. Ha vásároltál az érintett termékből, semmiképpen ne használd fel.
Győzike: „Lebombázzák Budapestet, ha nem a Fidesz nyer!”
Szokatlan gesztussal indult Gáspár Győző szereplése a Médiapiac podcastban. A showman a „Hajrá Partizán!” köszöntéssel üzent annak a csatornának, amelyet korábban még azzal vádolt, hogy megalázta. Győzike for

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


