Mától lehet felvenni az otthonfelújítási kölcsönt
Támogatja az állam, így alacsony a kamat, ráadásul a kölcsön felét, 3 millió forintot nem is kell visszafizetni, ha számlával igazoljuk a munkákat! Február 1-jétől lehet felvenni a maximum 6 milló forintos fix kamatozású otthonfelújítási kölcsönt.
Nagy segítség a családoknak: újabb otthonteremtési támogatást vezet be a kormány, amivel a családok sokmillió millió forintot megspórolhatnak. A január 1-től életbe lépett támogatások mellett mától elérhető az államilag támogatott, alacsony kamatozású otthonfelújítási kölcsön is. – A maximum 6 millió forintos, garantáltan 3%-os kamatozású kölcsönnel azok a családok is felújíthatják otthonukat, akiknek nincs elég önerejük ahhoz, hogy az otthonfelújítási támogatással élni tudjanak – mondta korábban Novák Katalin családügyi miniszter. Ráadásul a 6 milliós kölcsön fele, 3 millió forint utólag visszaigényelhető, vagyis aki számlákkal igazolja a munkákat és az anyagköltséget, 6 millió helyett csak 3 milliót kell törlesztenie.
A február 1-től életbe lépett támogatás részletei
Maximuma: 6 millió forint
Kamat: garantáltan 3%
Önerő nélkül is felvehető
Már egy gyermek után is igényelhető
6 millió forintos hitel felvétele esetén a havi törlesztőrészlet 58 ezer forint
A végén csak a felét, 3 milliót kell törleszteni, ha számlákkal igazoljuk a felújítást
A kölcsönt bankfiókban lehet igényelni
Jelzálog alapú
Otthonteremtési támogatások idén január 1-től
27-ről 5 százalékra csökkent az új építésű ingatlanok áfája
Csok igénybevétele esetén az 5 százaléknyi áfát sem kell megfizetni
Azok a családok, akik csokkal vásárolnak akár új, akár használt ingatlant, az illetéket sem kell megfizetniük
Az otthonfelújítás költségeit maximum 3 millió forintig visszaigényelhetik azok, akik legalább egy gyermeket nevelnek
Maximum 3 százalékos kamatozású ingatlanfedezetű jelzálogkölcsön 6 millió forintig, maximum 10 éves futamidőre vehető fel
A csok teljes összegét igénybe vehetik azok, akik tetőteret építenek be, többgenerációs otthonként
3 gyermek vállalása esetén 10 millió forintos, két gyermeknél 2,6 millió forintos, egy gyermeknél 600 ezer forintos vissza nem fizetendő segítség
hírek innen, onnan
Háromnegyed négytől tavasz van – Elmondjuk, miért pont most
Pénteken 15 óra 46 perckor beköszönt a csillagászati tavasz, pontosan ekkor következik be a nap-éj egyenlőség – közölte a HungaroMet...
Hatalmas razzia a dark weben: gyermekpornográfiával kereskedő hálózat bukott le, magyar érintettek is vannak
Összefogtak az országok. Dark weben razziáztak.
Az amerikai kardiológusok új vérnyomás-ajánlásokat adtak ki - intelmük az alkoholra is vonatkozik.
Új amerikai vérnyomás-ajánlások szerint a pohár tartalma is számít, ha a vérnyomásunkról van szó.
Ez már az utolsó utáni pillanat: tényleg visszatáncol a brexitből Nagy-Britannia?
A brit Munkáspárt egyre nyíltabban beszél a Brexit okozta gazdasági károkról, és szorosabb kapcsolatot keres az Európai Unióval.
Már ég a ház Donald Trump hátországában
A magas megélhetési költségek és a dráguló egészségbiztosítás egyre nagyobb nyugtalanságot okoznak az Egyesült Államokban.
Arcpirító tempót diktál a kínai gyártó
Egyre inkább érdemes komolyan venni a Xiaomit. Több újdonság van a csőben!
Két kis falu, amely gyógyfürdőivel simán veri a nagyvárosokat
Az egyik település fürdője hosszú évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai gyógyturizmusnak, míg a másik egészen rövid idő...
Nem fogja elhinni, mire költi most a pénzt a BKK
Röviden: a taxiállomások felújítása és bővítése most a legfrissebb BKK-s projekt.
Óriási gyógyszeripari beruházást jelentettek be hazánkban
A beruházáshoz a kormány 1,3 milliárd forint támogatást nyújt.
Sikkasztással vádolják a kungfu főpapját, kapkodhatnak a Saolin Templomban
A legendás intézmény apátja globális kereskedelmi márkává alakította a világhírű templomot.
Hűtés, ami milliárdokat ér: az MI-láz nemcsak a szoftvercégeknek hoz pénzt
Egyre összetettebb infrastruktúrára van szükség. Mi történt? A vízkezelési, higiéniai és fertőzésmegelőzési szolgáltatások terén...
Újabb nemzeti kincset loptak el tőlünk a szlovákok, gyalázatos, amit műveltek
Mindenkit felháborított, amit a magyar történelemmel tettek a szlovákok.
Sport
Nem elég a kiesés, az UEFA is lesújtott a Fradira, a következő idényre is vonatkozik szankció
Súlyos pénzbüntetést is kapott zöld-fehér klub.
„Nappal szexeltem, éjjel videojátékoztam” – vallotta be a Real Madrid korábbi játékosa
A Real Madridban megbukott, de később a Bundesligában szép karriert futott be.
Varga Barnabás ilyen fiaskót még nem élt meg az AEK Athén csapatával
A Konferencialigában az AEK Athén kényelmes helyzetben várhatta a szlovén Celje elleni visszavágót. Amely aztán nem úgy alakult, ahogy a görögök elképzelték.
Súlyos következményekkel zárult a Ferencváros Európa-liga-szereplése
A Braga után az UEFA sem bánt kesztyűs kézzel a népligetiekkel.
Varga Barnabás: Irány Madrid. Botrányos végjáték, sorsdöntő piros lapok a Konferencialigában
A Konferencialigában is kialakult a negyeddöntő mezőnye.
Kerkez Milos: Ilyet még nem éltem át a Bajnokok Ligájában.
A magyar válogatott játékosa egy nagy álmát is elárulta.
Szoboszlai Dominik megmutatta a legféltettebb kincsét, majd azonnal odaadta Szalahnak
Szoboszlai megajándékozta csapattársait.
Tiszteletlenség Marozsán Fábiánnal szemben, Andy Murray is a vereségét ünnepli
Carlos Alcaraz is kíváncsian figyelhette a magyar teniszező meccsét.
Kiderült, hogy melyik zenekart szereti a legjobban Szoboszlai Dominik – videó
Reméljük készül majd videófelvétel.
„Nem tudom, hányszor kell még elmondanom” – Slot kiakadt a Szoboszlait érintő kérdés miatt
A Liverpool edzője felkapta a vizet a pénteki sajtótájékoztatón.
Zseni vagy sintér a cseh kemény legény, aki gyors egymásután likvidálta Kanada kapitányt és Amerika kapitányt
Radko Gudas úgy bontotta le egy hónapon belül a sportág két csillagát, hogy azok hosszú időre kidőltek.
Hansi Flick padlót fogott, majd váratlan ajándékot adott a Barcelona játékosainak
Oktatófilmre kívánkozik a porrá zúzás.
Bulvár
Laponyi Zsolt: Hivatalosan nincs kimondva, de a rendőrségnél mindenki tudja, hogy van büntetési kvóta
A rendőr, aki nem akart a KDNP reklámarca lenni.
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
Amikor videón bekapcsolódott Zelenszkij az EU-csúcs ülésére, Orbán otthagyta a tárgyalóasztalt
Szemtanúk szerint a magyar miniszterelnök nyugtalanul járkált és időnként hangosan puffogott.
Fatális öngólt vétett a Fidesz csúcspolitikusa, a szakértő elárulta van-e innen visszaút
Nem fogják megdicsérni ezért a kijelentéséért.
Minden rendeződik? Ukrajna lerántotta a leplet a Barátság olajvezeték helyreállítási tervéről
Bemutatták az ukránok a Barátság kőolajvezeték helyreállítási tervét EU-s partnereinek
Óriási csapadék éri el az országot, már tudjuk a napját a változásnak a friss időjárás-előrejelzések szerint?
Így változhat az időjárás az elkövetkező napokban Magyarországon.
Molnár Áron: Kurvára elegem van abból, hogy Magyarországon ma ott tartunk, hogy mindig van ellenségkép
A színész emlékeztet, hogy van egy mondás, miszerint ha mutogatsz, három ujjad mindig visszamutat rád.
Kijöttek a legújabb felmérések: így áll most a Tisza és a Fidesz 3 héttel a választás előtt
Az ATV Híradóban az új pártfelmérésekkel foglalkoztunk.
3 szót súgott Magyar Péter a Fidesz vezető politikusának fülébe, ez mindenkit ledöbbentett
Lehullt a lepel a titokról.
395 eurós büntetést kapott, mert tankolás nélkül áthajtott a benzinkúton
A hatályos szabályok szerint a sofőrök kötelesek betartani a közlekedési előírásokat, és tudomásul kell venniük, hogy a magánterületre való behajtás korlátozható vagy tilos lehet. Ugyanakkor az is elvárás, hog
Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Amerika teljesen kiiktatta a flottát.
Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
Megszületett a jogerős ítélet az ügyben.
blogmorzsák
Nyikorgó ágykeret, süppedő matrac
Milyen jogok illetnek meg problémás termék esetén?
Német márkák uralják a magyar autópiacot
De szépen mennek a Trabantok és a Maseratik is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


