Várkonyi Andrea szerint a tanulás a kulcsa mindennek
Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea elárulták, hogyan támogatják a diákokat egy olyan nemes cél érdekében, mint a kellő mennyiségű tudás megszerzése.
Várkonyi Andrea gondolatait csütörtökön, Balatonalmádiban fogalmazta meg egy konferencián a Mészáros Alapítvány kuratóriumának elnökeként.
Várkonyi Andrea köszöntőjében elmondta, hogy maga is oktatott a szegedi egyetemen, de még fontosabbnak tartja azt, hogy az egész életét végig tanulta. Három egyetemi diplomát szerzett – egészségügyi közgazdász, orvos, pszichológus -, három nyelvvizsgát tett, és a mai napig mindig tanul valamit.
Mint mondta, 17 éves lányának is azt próbálja átadni, hogy a legnagyobb szabadságot a tanulás adja az életben. Ugyanis ha az ember képzi magát, akkor sokkal nagyobb szabadsága lesz az életben és olyan dolgokat csinálhat, amelyet szeret. Annál nagyobb boldogság pedig nincs, ha valaki olyan dolgot csinál, amit szeret.
Várkonyi kiemelte, hogy időt mindig meg kell teremteni a tanulásra, ha pedig az embernek anyagi nehézségei lennének álmai elérésében, akkor azokban tud segíteni például alapítványuk is a fiataloknak.
A kuratóriumi elnök jelezte: a konferencia programjában igyekeztek olyan aktuális témákat válogatni, amelyek érdeklik a fiatalokat. Lesz szó kriptovalutákról, űrtechnológiáról, és a külföldi egyetemeken való tanulásról is – írta meg szavait a Blikk.
Mészáros Lőrinc, a Mészáros Csoport tulajdonosa kijelentette: Magyarország legnagyobb magánvállalatának kötelessége a társadalmi felelősségvállalásban részt venni. Eleinte a Vál-völgy térségében támogatták az egyetemre-főiskolára járó diákokat, majd középiskolai ösztöndíjat és általános iskolai ösztöndíjat is alapítottak.
Mint mondta, hogy a 2024/25-ös tanévre az alapítvány tavalyi ösztöndíjainak emelését kezdeményezi. A korábbi 4,5-ös átlag felett havi 150 ezer helyett 175 ezer forintot, 4-4,5-ös átlag között havi 120 ezer forint helyett 150 ezer forintot, és 4-es átlagig havi 100 ezer forint helyett 125 ezer forintot kaphatnak így a fiatalok – írta a lap.
Mindezek mellett az alapítvány által a fiataloknak adott támogatások mellett a High Tech Suli programban számos iskola digitális fejlesztéseihez járultak hozzá, a Pro Filii Alapítvány évente milliárdos nagyságrendben nyújt támogatást a rászorulóknak.
Az alapítvány az elmúlt négy évben hétmilliárd forintot fordított karitatív célokra – emelte ki.
hírek innen, onnan
Sorsoltak az Ötöslottón: több százmillió forintot értek ezek a számok
Megtartották az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolását. Mutatjuk, mely számokkal lehetett milliókat vagy akár a 450 milliós...
Ömlik ki az ablakon, már a gangot is eltorlaszolja a szemét a budai társasházban: szívszorító az oka – videó
Hosszú évek óta gyűjtöget egy fővárosi társasház idős lakója, a hulladéktól pedig már nem lehet közlekedni a folyosón sem. Nemrég...
December közepéig marad az üzemanyagárak szabályozása Szlovániában
Az autópályákon és gyorsforgalmi utakon működő töltőállomásokon a benzin és a gázolaj ára továbbra is szabadáras. A fűtőolaj...
Mi köti össze a muzsdéjt, a miccset és a marosvásárhelyi mustárt?
A válasz két alapanyagban rejlik: a fokhagymában és a mustárban. Ezek az egyszerűnek tűnő ízesítők évszázadok óta meghatározzák a...
A Széchenyi Egyetem reagált: a vitnyéd-csermajori ingatlant az ukrajnai menekültek után újították fel, most oktatási célokat szolgál
Az egyetem közölte, a vitnyédi ingatlanra kapott állami támogatás legnagyobb részét az állam által elvégzett munkák kifizetésére...
7 oka is van, amiért idén nyáron sok dinnyét kell enned
Nem véletlen, hogy a görögdinnye az egyik legkedveltebb nyári gyümölcs, hiszen a 92%-os víztartalmának köszönhetően kiválóan...
Melyik napon születtél? Ezzel a munkával érhetsz el hatalmas sikereket
Lássuk, mely napok szülöttei milyen területeken tündökölhetnek anyagilag a legjobban!
Elege lett a helyieknek: lebontották egy luxusberuházás kerítését Albániában
Nem egyedi eset az ügy.
Ötöslottó: közel félmilliárd forintért ment az ikszelgetés, valakinek nagyon jól indulhatott a nyár
A 24. heti nyerőszámok.
Fejes gólokkal nyerte meg a Vasas az Országos Kupát - videó
Az Illés Akadémia-Vasas Kubala Akadémia mérkőzés első perceiben egyik csapat sem vállalt komoly kockázatot, a játék inkább a mezőnyben...
Sokkoló húzással maradhat Alonso a Forma–1-ben
Előfordulhat, hogy 44 évesen a visszavonulás helyett még egyszer csapatot vált Fernando Alonso. A sajtóértesülésekre reagált az Aston...
Sport
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Bulvár
Az év szenzációja, a megfejtették a Nazca-vonalak rejtélyét, végig a sötétben tapogatóztunk
Más dolgokkal is kapcsolatban lehettek a Nazca-vonalak.
Nem vicc: akár a szomszéd is feljelenthet, ha ezt a növényt ülteted a kertedbe
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt ültetnek, amit csak szeretnének. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb. Vannak olyan növények, amelyek komoly konfliktusokat okozhatnak a környéken, és akár hat
A magyar énekes füzetben vezette, kikkel feküdt le: képeket is tartogatott a nőkről
Császár Előd az FLM megalakulásáig 32 hölgyet hódított meg, vélhetően ez a szám megsokszorozódott, miután befutott.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Először kóstolta meg a magyar kolbászt a külföldi youtuber, az arca mindent elárult
Egyre több külföldi youtuber látogatja meg Magyarországot, hogy kipróbálják a magyar ételeket.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
A hitvesi ágyban kapta rajta a párját a dühös apa: arra viszont nem számított, ami a leleplezés után várt rá
Sokkoló családi dráma rázta meg a közvéleményt, amikor egy gyanakvó férfi kamerával a kezében rontott be a hálószobájába. A bosszúja azonban olyannyira félresiklott, hogy végül ő került a vádlottak padjára.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


