Ezt olvasta már?


idén is díjazzák a felelős munkáltatókat

Az idén is díjazzák a felelős munkáltatókat; immár hetedik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, amelyre szeptember 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat - jelentette be Kutnyánszky Zsolt.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM)iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint hozzátette: a rekordokat döntő hazai foglalkoztatási adatok is azt mutatják, hogy a vállalkozások érdekét is szolgálja, ha munkavállalóikat legfontosabb értékükként kezelik.

A díjra idén hat kategóriában pályázhatnak a vállalkozások: elismerés jár a felelős foglalkoztatás terén legjobban teljesítő kisvállalkozásoknak, középvállalkozásoknak, nagyvállalatoknak és a közszféra szervezeteinek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben is különdíjban részesíti a képzés, szakképzés területén leginkább kiemelkedő pályázatot. Idén első alkalommal van lehetőség "LOW - Budget" különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik alacsony költségvetésből olyan megvalósított innovatív megoldásokkal, felelős foglalkoztatói jó gyakorlatokkal pályáznak, melyek munkavállalói visszajelzések alapján sikeresek, népszerűek a szervezetnél. Idén szintén első alkalommal van lehetőség "FiatalokÉRT" különdíjra pályázni, azoknak a cégeknek, akik aktívan tesznek a fiatal, 30 év alatti munkavállalók foglalkoztatásának javításáért, megtartásáért. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2022-ben a "A Főváros Felelős Foglalkoztatója" különdíjat ajánlja fel a legjobb, budapesti székhellyel rendelkező pályázónak.

Kutnyánszky Zsolt a pályázattal kapcsolatban elmondta: "Hazánkban is egyre többen ismerik fel a felelős foglalkoztatás és a társadalmi szerepvállalás szükségességét és az abban rejlő lehetőségeket. Ma minden korábbinál többen, 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, a munkanélküliség szintje pedig a rendszerváltás óta az egyik legalacsonyabb. Az ismét keresletivé váló munkaerőpiac arra készteti a vállalkozásokat, hogy a versenyképes bérezésen túl egyéb módokon is biztosítsák a munkavállalóik hűségét, növeljék lojalitásukat."

A pályázati felhívás és a dokumentáció a https://ofa.hu/felelosfoglalkoztato oldalon érhető el - közölte a TIM.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ónos eső miatt adtak ki riasztást a fél országra, miközben havazásra is készülni kell

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken néhány...

Hamarosan érkezik a 13. és 14. havi nyugdíj – Ezt érdemes tudni róla

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint februárban a nyugdíjasok nemcsak a szokásos havi ellátásukat kapják meg, hanem a 13. és...

Nőtt a limit, erre figyelj, hogy ingyenes legyen a készpénzfelvét

Havonta két alkalommal összesen 300 ezer forint készpénz vehető fel ingyenesen ATM automatából és postai POS terminálról és még 40 ezer...

„El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák?” – kiakadt a bíróra a Vidi edzője

Most már nem csak az NB I-ben, de a másodosztályban is a játékvezetők kerültek főszerepbe.

Új felfedezést tettek a rák terjedésének megakadályozására

Kanadai kutatók 50 százalékos hatékonyságot értek el a fehérjék beágyazásában, de a 90 százalék elérése a céljuk hosszabb távon....

Vége az ingyen bámészkodásnak Róma ikonikus látványosságnál

Fizetőssé vált a Trevi-kút hétfőtől, az első órában ötszázan váltottak jegyet, további háromezren pedig a következő napokra...

Ennyi CT gépet vehettek volna a nemzeti konzultáció árából

7,3 milliárd forint többletforrást biztosít a kormány a költségvetésből CT és MRI gépek "beszerzésére", a cél a várólisták...

Ez a vitamin csodát tesz az aggyal, a legtöbben mégis hiányt szenvednek belőle

Ha fásultnak, lustának, feledékenynek érezzük magunkat vagy csupán rossz a közérzetünk, akkor azt feltételezhetjük, hogy többet kellene...

Ekkor jár a nyugdíjelőleg, bele kell számítani a végleges összegbe

Aki mostanában vonul nyugdíjba, annak jó tudni erről a lehetőségről.

Nem jól számolták ki a pedagógusok béremelését

Az emelés alapjául szolgáló bértömegből kimaradt az a 20 ezer forint, amit a teljesítményértékelés alapján kaphattak a tanárok.

Tartsd fiatalon a tested: 11 kulcs a hosszú élethez

A tudomány szerint bizonyos biológiai folyamatokra fókuszálva javíthatjuk életminőségünket és meghosszabbíthatjuk vitalitásunkat. Dr....

Vigyázat. Ónos eső, havazás – riasztást adtak ki

Kedden túlnyomóan borult idő várható, de főleg a déli és a keleti tájakon átmenetileg szakadozhat a felhőzet. A várható ónos eső,...

0

Sport

Bizonytalanná vált Szoboszlai Dominik helyzete a Liverpoolnál

A játékos úgy fogalmazott, jelenleg már nem rajta múlik, megy vagy marad.

Cristiano Ronaldo beintett a korona-hercegnek, hatalmas botrány készül Szaúd-Arábiában

A portugál klasszis nem hajlandó pályára lépni a „politikai okokból” hátráltatott klubjában.

Undorítónak nevezték az izlandiak az Eb-bronzérmes horvát kézilabda-válogatottat

A negyedik helyen végzett skandináv csapat nem tudta elviselni az újabb vereséget.

Sallai Roland a Liverpoolban? A játékos maga reagált az elhíresült pletykára

A Galatasaray magyarja a jövőjét firtató kérdésre is válaszolt.

Úgy igazol 70 millióért a Liverpool, hogy egyelőre nem kapja meg az új játékosát

Az egyik legnagyobb tehetség a Liverpoolban folytatja a karrierjét.

Szoboszlai Dominik drMáriás rajongója, vasárnap hazaugrott Liverpoolból megnézni a mester kiállítását.

Az semmi, de még dalt is komponáltak a Liverpool-szurkolók a magyar sztár tiszteletére.

Balhé a Real Madrid meccsén: a sportigazgató a bírókkal, Vinícius a szurkolókkal pörölt

Sérülés és füttykoncert árnyékolta be a vasárnapi mérkőzést.

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Ez hihetetlen: a kézilabda Eb-ről kitiltott csaló bírók dobogósok lettek az év játékvezetői versenyében

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

Vége a liverpooli karrierjének? Szoboszlai Dominik szavai felrobbantották a netet

A magyar válogatott sztárjának nem tetszik az új posztja, de az is kiderült, miért nem hosszabbított eddig szerződést.

0
0

Bulvár

„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter

Pistorius szerint életbevágó a támogatásokra Ukrajnának.

Félpucéran ment a Grammyre az énekesnő, mindenkit lesokkolt

Nos ha valaki, akkor Chappell Roan egyáltalán nem bízta a véletlenre a szenzációkeltést a 2026-os Grammy-gálán.

Magyar Péter Orbán Viktornak: Hallom az ön által okozott Európa-rekorder infláció miatt idén már 50 ezer forint egy szavazat „ára”

A Tisza Párt elnöke kijelentette, nem bíztak meg senkit azzal, hogy menjenek Gyöngyösre, és nem is fizettek senkinek semmit.

Eddig a határidőig mindenkinek le kell cserélnie a jogosítványát: így intézhető

Hamarosan mindenki búcsút inthet a régi formátumú jogosítványának.

Téged is hívnak most erről a gyanús telefonszámról? Fel ne vedd, másodpercek alatt lehúzzák a pénzed!

A telefonos átverések mellett egyébként drámaian megszaporodtak az SMS-ben érkező csalási kísérletek is.

Nézőpont Intézet: Magyar Péter hátránya behozhatatlan Orbán Viktorral szemben 70 nappal a választás előtt

A miniszterelnök támogatottsága különösen magas az idősebbek és a falvakban lakók körében a kormányközeli kutatóintézet szerint.

Soha ne vedd be reggel együtt ezt a két vitamint: súlyos következménye is lehet

Van két olyan étrend-kiegészítő, amit reggelente sokan együtt vesznek be, ám a szakértők szerint ez egyáltalán nem jó ötlet, most azt is eláruljuk, miért.

Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás.

Úgy néz ki, teljesen felesleges a magyarokat kérdezni az ügyes-bajos kérdésekről. Legalábbis az elmúlt 10 év alapján.

0