Helyenként havazással búcsúzik az óév
A következő napokban gyakori frontátvonulás jellemzi majd az időjárást, ezért továbbra is felhős, csapadékos jellegű időre van kilátás, helyenként havazhat is. Kevesebb felhővel, naposabb időszakokkal legfeljebb az év utolsó napján számolhatunk.
hírek innen, onnan
Egymás után fogadják be az európai országok a Tesla önvezetését
Két hónap alatt négy európai ország engedélyezte a Tesla önvezető rendszerét.
Azonos nemű párok házasságát lehetővé tevő törvénymódosításra sürgetik a Tisza-kormányt
Az Amnesty International szerint megnyílt erre a lehetőség.
Éjszakába nyúló meccsek a vb alatt? Íme, a szakértő tanácsai, hogyan vészelheti át a másnapot nagyobb fáradtság nélkül
A világbajnokság idején sok szurkoló vállalja a késői lefekvést egy-egy fontos mérkőzés kedvéért. Bár néhány átalvatlan éjszaka...
Léprepedés, májsérülés, kitört fogak – Súlyos sérülések fenyegetik a vakációzó gyerekeket az elektromos rolleren
Végre itt a nyári szünidő! A gyerekeknek ez a teljes szabadság, a szülőknek és a nagyszülőknek viszont kezdődik az idegőrlő időszak:...
Ukrán titkosszolgálat: valamire készül Putyin
Putyin belátható időn belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel.
Mi nem megmenteni akarjuk a gyereket, hanem a bizalmát visszaépíteni
Az állami gondozásba kerülő gyerekek többsége már oda súlyos traumákkal érkezik, a Világszép Alapítvány azonban azon dolgozik, hogy...
A régi babona szerint ezt kell tenni Szent Iván éjjelén, ha szerelemre vágysz
Június 23-ról 24-re virradó éjszaka következik a Szent Iván-éj, amihez évszázadok óta különleges hiedelmek és nyári szokások...
Itt az újabb nagy UFO-ügy – FBI-ügynökök is látták a megmagyarázhatatlan fényeket
Az FBI egy északkeleti tónál vizsgálja a rendszeresen feltűnő, azonosítatlan fénygömböket.
Durva balesetek az M1-esen – ezért sürgető az autópálya-bővítés, itt tartanak most
Péntek hajnalban két súlyos baleset is történt az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Győr közelében. A rendőrség...
Magyar kutya lett a világ legszebbje 2026-ban: rövid szőrű magyar vizsla nyerte el az első díjat a nívós versenyen
Mutatjuk, milyen ebről van szó pontosan.
HVG: Közel 200 embert rúghatnak ki a Mediaworkstől, hetilappá alakul a Magyar Nemzet
A lap értesülései szerint a Mediaworks a jövő hét elején azonnali hatállyal küldhet el közel 200 dolgozót. A lépést a cég 14...
Több tucat embert rúgtak ki Ruff Bálint minisztériumából
A 24.hu a Miniszterelnökségtől úgy értesült, hogy a kirúgott személyek Orbán Balázs egykori kabinetjének tagjai voltak.
Sport
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Kínosan kezdődött a foci vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
Madridba adja el a vb-n szereplő sztárját a Paris Saint-Germain
35 millió euró az ár.
Meghozta gyümölcsét a fölényes futball, Dél-Korea fordítani tudott a csehek ellen a világbajnokságon
Pont nélkül kezdett a húsz év után visszatérő európai nemzet.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait
Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.
Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon
Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.
Bulvár
Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött
Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél
Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.
Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el
Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Mindenkinek tudni kell erről, aki szokott ATM-nél pénzt kivenni vagy befizetni
Ha elnyeli a kártyát, azonnal telefonáljunk!
Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is
Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz
Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.
Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése
Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.
Hatalmas vagyon kerül vissza az államhoz Magyarországon: kastélyok, repülőtér és tőzsdei milliárdok sorsa dől el
A kormánynak több mint 1900 milliárd forintnyi, korábban alapítványi formába szervezett vagyon sorsáról kell döntenie a közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) tervezett megszüntetésével.

- Ezek az utolsó darabok - ne maradj le!
- Nemzeti gyásznap: mi lesz nyitva, mi lesz zárva?
- Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november
- Hétvégén meleg idő várható, záporokkal, zivatarokkal
- Katasztrófavédelem: kilenc vármegyében folytatódik a szúnyogirtás
- Húsvét - MÁV: érdemes időben megtervezni az utazást
- Agrometeorológia: nem múlt el a fagyveszély
- Változóan felhős idő várható, lehűléssel a jövő héten
- A Cukorbetegek Egészséges Életmódja: Az Egészséges Diéta Fontossága
- Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok


