Ezt olvasta már?


4 örökzöld játék, amit mindig szerettek a gyerekek

Játszani a gyerekkor egyik legfontosabb tevékenysége, ami elengedhetetlen a gyermekek fejlődése érdekében. Nem csupán szórakozást jelent: ennek segítségével fedezik fel az őket körülvevő világot, tanulnak, fejlődnek és kapcsolódnak másokhoz.


hirdetés


Kép forrása: Unsplash


Cikkünkben négy olyan örökzöld játékot szeretnénk megmutatni, amivel még régen is ugyanúgy szerettek játszani a gyerekek, mint ahogyan most is. Sose mennek ki a divatból és nagy a valószínűsége, hogy nem is fognak.

Miért fontos a játék?

A játék során a gyerekek nagyon fontos készségeket sajátítanak el. A fizikai játékok – amihez semmilyen eszközre nincs szükség – mint például a fogócskázás, ugróiskola, bújócskázás fejlesztik a társas kapcsolatokat, a motorikus készségeket, az egyensúlyérzéket és az állóképességet. Az építőkockák és a kirakósok nagy mértékben fejlesztik a problémamegoldó képességet, hiszen több „akadály” is felmerülhet egy építés során, amit meg kell ugrani és a kivitelezés érdekében meg kell szépen oldani. Vagy ott vannak a különböző szerepjátékok, ahol fejlődik az empátia és a kommunikációs készség is. Ez csak néhány példa, de bármit is sorolnánk ide, minden egyes játék tevékenységnél láthatnánk, hogy milyen fontos fejlesztő hatásai vannak.

A játék kreatív és érzelmi fejlődést biztosít. A gyerekek játék segítségével dolgozzák fel érzéseiket, és képzelőerejüket felhasználva saját birodalmat képesek felépíteni. Érdemes őket megfigyelni csendben, miközben játszanak mert csodálatos dolgoknak lehetünk szemtanúi!

A játék során szerzett tapasztalatok megalapozzák a későbbi iskolai tanulás eredményességét is. Olyan kognitív képességeket sajátíthatnak el, melyek alapjai annak, hogy magukba tudják szívni a tudást az iskolában. Sajnos nagyon élesen megkülönböztethető már a bölcsiben és az oviban is, hogy ki az, akinek nem volt sok lehetősége játékokkal találkozni és ki az, akivel nagyon sokat foglalkoztak és még annál is több mindent megtapasztalhatott.

Most pedig lássunk 4 olyan örökzöld játékot, amik sosem mennek ki a divatból!

Játékbaba

Ennél egyszerűbb és nagyszerűbb játékot talán keresve se lehetne találni. Generációk óta ível át mindenen, a kislányok legnagyobb kedvence. Hogy miért? Mert ugyanazt csinálhatják, amit édesanyjuk: látnak egy mintát, amit szeretnének utánozni, ők is olyanok akarnak lenni, mint anya. Gondoskodni, szeretetben nevelgetni egy babát, kielégíteni minden szükségletét. Ez alapvetően is genetikailag „kódolva” van bennünk, az előttünk látott minta csak felerősíti ezt. A játékbabák nagyon sokoldalúak és rengeteg élményt kínálnak a gyerekek számára. Érdemes körbenézni a Little Dutch játékok széles tárházában, ugyanis ott rengeteg féle-fajta lehetőség van a babák között is, ráadásul extrán magas minőségben.

A játékbabák nagyon erősen fejlesztik a szociális készségeket, hozzájárul a felelősségérzet kialakulásához is, valamint kulcsszerepet játszanak a kreativitás és a képzelőerő fejlesztésében is. A gyerekek saját történeteket építenek fel a baba köré, ez pedig serkenti a kreatív gondolkodást és a problémamegoldó képességet is.

Építőkockák

Kép forrása: Unsplash

 

Mondhatni ősi és az egyik legnépszerűbb játék az, ha a gyerekek építenek valamiből valamit. Kezdetben botokkal és kövekkel, később aztán fa, majd műanyag kockákból, ahogy a világ egyre modernebbé vált és egyre több mindent találtak fel az emberek. A divatból viszont soha nem fog kimenni, ez egészen biztos. A kockák egyszerűsége lehetővé teszi, hogy a gyermek fantáziája szárnyaljon és úgy ruházza fel a képzelőerejével, ahogy csak szeretné. Gyakorlatilag bármi készülhet belőle, miközben fejlődik a szem-kéz koordináció, a finommotorikus és a problémamegoldó képességek. A kockák különböző formájúak és színűek lehetnek, ez pedig segít a térbeli érzékelést és a színeket is megtanulni.

Mivel ugyanazokkal a kockákkal számtalan variáció megépíthető, soha nem tud unalmassá válni és mindig érdekes lesz a gyerekek számára. Mivel ma már hihetetlen jó minőségben készítik őket, bőven évtizedekig kiszolgálhatja a családokat, annál pedig nincs is szebb, mikor egy játék generációkon képes átívelni és kézről-kézre jár családon, ismertségi körön belül.

Labda

Ugye, mennyire egyszerű? Ez az egyetlen kerek, gumiból készült kis dolog képes arra, hogy a csecsemőket és a felnőtteket is boldoggá tegye és szórakoztassa. Fejleszti a mozgáskoordinációt, az egyensúlyt és a gyorsaságot. A gyerekek a labdajátékoknak köszönhetően megtanulják a csapatjáték fontosságát, a nyereség és a veszteség érzését, az együttműködést és a játék közbeni kommunikációt is. Különböző méretekben kaphatóak, így mindenki talál igényének megfelelőt és meg tudja lelni az örömét benne.

Időtálló és univerzális játék, bármilyen formában és méretben, de biztos, hogy kell otthonra belőle!

Pihe-puha plüssállatok

A plüssállatok azért igazi „klasszikus” játékok, mert a gyerekek képesek érzelmi kapcsolatot teremteni velük. Mivel puhák és jó ölelni őket, biztonságérzetet nyújtanak nekik, sok esetben ők az első „barátok”, akikhez aztán évekig képesek ragaszkodni. Stresszes helyzetekben csak magukhoz szorítják őket és a „mágikus erejük” máris nyugtató hatással van az idegrendszerükre. Fontos szerepük van az érzelmi fejlődésben.

A szerepjátékokat is folyamatosan gyakorolják velük, hiszen elképzelnek különböző szituációkat, amivel képesek feldolgozni a nap eseményeit és történéseit. Természetesen belőlük is rengeteg forma és figura kapható, gyakorlatilag elképzelni is nehéz, milyen sokat gyártottak már belőle a világon. A pici babáknál azért még vigyázni kell, hogy ne vegyék a kis szőrmókokat a szájukba, de jellemzően 1-1.5 éves kor körül már akad olyan állatka, akit megszeretnek és egy tartós, szép barátság veszi kezdetét.

Ez volt az a 4 játék, melyet abszolút örökzöldnek tartunk és egészen biztosak vagyunk benne, hogy mindig a játékidő részét képezik valamilyen módon és nem fognak feledésbe merülni soha!







0

hírek innen, onnan

Az F1-es sztár új sportágban próbálta ki magát, érdekes kijelentést tett

A Stake F1-es csapatának versenyzője, Valtteri Bottas célba ért első világbajnoki kerékpárversenyén.

Hódi Pamela megsérült, mégsem adja fel a Sztárbox-ot.

Hódi Pamela a Sztárbox egyik versenyzője a közösségi oldalán jelentette be, hogy egyik edzése során részleges izomszakadás történt a...

Ukrajna letérdelhetett a legújabb orosz támadások után

Egyre jobban durvul az orosz-ukrán háború. Oroszország jelentése szerit hatalmas ellentámadást vertek vissza, több ukrán katonai...

„Mondom, űristen. Ki ez a lény?” – Szombaton az X-faktorban, vasárnap a Megasztárban próbált szerencsét Dávid, mindkét válogatón a zsűriasztalon táncolt – videók

Szabolcsi Dávid szombaton az X-Faktorban, vasárnap a Megasztárban tűnt fel és okozott botrányt. A nem mindennapi előadó mindkét műsorban...

Félnek az AI-tól a kisvállalkozások, pedig látják benne a lehetőséget

A kisvállalkozások harmada nehezen tudja ösztönözni alkalmazottait a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára - derül ki egy...

Felsorakoztak az airbnb-párti erők

A hétfőn megjelent állásfoglalás szerint a rövid távú lakáskiadás egyfelől lakhatási, szociális, másfelől turisztikai kérdés. 26...

Történelem a javából, fiával együtt lépett pályára az NBA-legenda

Sosem volt erre példa korábban a világ legerősebb bajnokságában.

Egymillió forintot ad Eperjes az odaköltözőknek, hogy ne fogyjon tovább a falu

Aki támogatást vesz fel, annak tíz évig életvitelszerűen ott kell laknia.

Így tüntették el nyomtalanul Puskás Peti férfiasságát a Sztárban sztár élő adásában

Kiderült, hogyan rejtették el Puskás Peti férfiasságát a Sztárban sztár legutóbbi adásában.

Diákok, figyelem! Ezekben az intézményekben nem lesz őszi szünet 2024-ben

Sok egyetemen 4-5 hétköznapot is kapnak a hallgatók pihenésre, de egyes intézményekben csak az október 23-i és november 1-jei munkaszüneti...

Pata helyett lánctalp – jön az új huszáregység

Újraértelmezik és felfrissítik a dicső magyar múltat.

0

Sport

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Megszólalt a DVTK-mezes szurkoló, ezt tette volna a kezdőrúgás után

A Nyíregyházán kis híján botrányt okozó miskolci drukker bevallotta, az ünnepélyes kezdőrúgás elvégzését követően a szabolcsiak kapujára akarta vezetni a labdát. Az MLSZ közleményben jelezte, Bogár Gergő já

Az MLSZ megindokolta, ezért nem végezhette el a kezdőrúgást a Diósgyőr-mezes szurkoló Nyíregyházán

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a játékvezető helyesen járt el akkor, amikor nem engedte elvégezni az ünnepélyes kezdőrúgást annak a szurkolónak, aki Diósgyőr mezt viselt a Nyíregyháza elleni rangad

"Nem ér Szoboszlai nyomába" - a Liverpool-szurkolók magyar focista helyettesét szidják

A Liverpool-szurkolók a közösségi médiában fejezték ki a nemtetszésüket Curtis Jones teljesítményével kapcsolatban a Crystal Palace elleni 1-0-s Premier League-siker után, a drukkerek Szoboszlai Dominikot követeli a

Bognár György a gólt szerző és két gólpasszt adó játékosáról: A Győr ellen tizenöt beadása volt, egyik sem sikerült

A Paks vezetőedzője kiemelte a Ferencváros legyőzésénél a mezőny legjobbját nyújtó Osváth Attilát, de hozzátette, hogy mi vezetett ehhez a teljesítményhez.

Az év meccsét játszották Lisztesék a Bayern Münchennel

A Bundesliga első helye volt a tét a forduló rangadóján.

Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előtt elküldött szurkolónak

Korábban már írtunk a keleti rangadó egyik érdekes jelenetéről, hogy Bogár Gergő játékvezető nem engedélyezte a találkozó előtti kezdőrúgást. Fura […] A Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előt

A Fehérvár trénere ingerülten nyilat-kozott: Félek, nehogy olyat mondjak, amit megbánok...

Mint ismert, az ETO FC Győr 3-1-re legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában, így látták a vezetőedzők az eseményeket.

Fantasztikus gólt lőtt a Liverpool magyar focistája - videó

A 24 éves játékos rangadón szerzett gólját még sokáig fogják mutogatni.

Drámai sérülést szenvedett a Real Madrid védője, egy évre kidőlt

A Real Madrid 2–0-ra nyert a Villarreal ellen, de a három pontnál sokkal többet veszített: Dani Carvajalt az egész szezonra.

Közel a 150. NB I-es góljához Böde Dániel - a Paks újra legyőzte a Ferencvárost

A paksiak támadója 37 esztendősen is elnyűhetetlen, de Osváth Attila gólja és két gólpassza is kellett a bajnok elleni sikerhez.

Megszólalt az erőnléti edző Milák Kristóf felkészüléséről

Az olimpiai bronzérmes kenus, Zala György fél évtizede dolgozik az úszók mellett, Milák Kristóf szárazföldi felkészülését is ő vezényelte le. És nem érti, mi volt ez a „hol a Milák?” hiszti.

0

Bulvár

Végveszélyben a forint

Közel két év után először 400 forint fölött zárta a hetet az euró árfolyama, ami igen kedvezőtlen a hazai deviza stabilitása és az iránta megnyilvánuló bizalom szempontjából. Egy gyors erősödés még megmenthe

Falakon, járdákon és kábeleken rágja át magát ez a rovar, ami egyre jobban terjed Európában: szakértők figyelmeztetnek

Egy rovarfaj terjedése egyre nagyobb problémát okoz Európában, miközben a szakértők tehetetlenül állnak a jelenség előtt.

Rengetegen isszák naponta, pedig rákot és cukorbetegséget okozhat - Hetente csak ennyit lenne szabad

A diétás üdítők mesterséges édesítőszereket tartalmaznak, melyeknek túlzott fogyasztása egészségkárosító hatásokkal jár.

Reszkess Temu, szűkölj Aliexpress, tényleg letarolhatja a piacot az Allegro?

Messze nem jelent majd mindenkinek konkurenciát az eddig főként a lengyeleknél és a cseheknél futó online piactér. Megnéztük, mekkora szeletet haraphat ki a webshopos tortából.

Ingatlantulajdonosok figyelmébe: kié a közterületre ültetett fa?

Nem árt tudni a választ, ha nem akarsz büntetést kapni.

Félelmetes magyar átok a német tévében, megrázó erejű szöveg hangzott el az aradi vértanúk kapcsán egy német sorozatban

Az aradi vértanúk emléknapja van, az 1848-as szabadságharcra emlékezünk ezen a napon Magyarországon.

„Hogy tele a gatya, abban biztos vagyok” - ilyen volt Magyar Péter MTVA előtti tüntetése

A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.

Agyad eldobod: ennyibe kerül 5 nap Sárváron egy 4 fős családnak az októberi hosszú hétvégén

Ha belföldi pihenésre vágysz, Sárvár ideális úti cél lehet gyógyfürdőjével és környékbeli izgalmas látnivalóival.

Hurrikán süvít Magyarország felé, már biztos eléri hazánkat is

Markáns hurrikán tűnt fel a radaron, ami nemsokára Magyarországot is eléri majd.

blogmorzsák

Tito és a leopárdja

Az épülő Verrazzano Narrows-híd New Yorkban, orosz menekülttábor Luxemburgban és még számos, ritka fotó a múltból.

Sötét mintázatok

Így vesznek rá egyes weboldalak a rossz döntésekre.

0