A Szobori búcsúra várják a vendégeket Ópusztaszerre
Vasárnap rendezik a Szobori búcsút az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, az ünnepen a monostor romjai között tartott szentmisén adják át a Szer Üzenete-díjat - tájékoztatta Kodácz Csengele, az intézmény marketing vezetője az MTI-t.
hirdetés
Az ünnep szorosan kapcsolódik az emlékpark történetéhez: a környékbeliek több mint száz évvel ezelőtt jöttek itt össze először, hogy megemlékezzenek Árpádról, a honszerző vezérről. Az 1896-os millenniumi évben megépített Árpád-emlékmű országos jelentőségű nemzeti búcsújáróhellyé vált. Az első világháború alatt a látványos ünnepségek szüneteltek, az 1919-es forradalom eseményei pedig gátolták a szobor körüli évenkénti búcsújárást. A rendezvény a harmincas években éledt újjá, s időpontja augusztusról szeptemberre került át. Az összejövetelekhez mindig kapcsolódott szentmise is, ezért a helyiek "szobori búcsú" néven kezdték emlegetni a Kisboldogasszony ünnepnapján tartott megemlékezéseket. A búcsújárásnak a második világháború vetett véget.
A Szobori búcsú eredeti üzenetével, több mint egy évtizede, Árpád halálának 1100. évfordulóján, 2007-ben éledt újjá. Ebben az évben Szer Üzenete néven az Emlékpark díjat alapított. A monostor romjai között bemutatott szentmisén adják át évről évre az elismerést, olyan magyar embereknek, akik életükkel, munkájukkal Szer üzenetét - hit, megmaradás, hűség, hazaszeretet - juttatják el az emberekhez.
Vasárnap a környékbeliek fogatokon, kordékon, lovas kocsikon érkeznek a búcsúra, a vendégeket a Nyenyere Egylet és a Por Zenekar muzsikája köszönti. Az ünnepi szentmisét követően honfoglalás-kori lovasbemutatót tartanak, majd a Barboncás Társulat bábelőadása szórakoztatja az egybegyűlteket, a skanzenben különböző kézműves-tevékenységek próbálhatók ki, autentikus dél-alföldi tekerő muzsika szól, a gyerekeket interaktív játszóház fogadja. Délután pedig látványos ügyességi versenyen mérik össze tudásukat a lovaskocsikkal érkezők a nagyréten.
hírek innen, onnan
Dobos Evelin kórházba került a Sztárbox szuperdöntője előtt
Azt mondja, benne van a pakliban, hogy vasárnap nem fog tudni ringbe szállni.
Julia Roberts elárulta, mi volt a legkeményebb drog, amit valaha kipróbált
Senkinek sem javasolta otthoni kipróbálásra.
Ilyen a helyzet az utakon: sok helyen még most sem lehet közlekedni
Akik péntek este úgy döntenek, hogy autóval veszik nyakukba az utakat, jobb, ha néhány dologra odafigyelnek.
Ez a híres bombázó is levette a lábáról Demcsák Zsuzsa vőlegényét
Nem a Farm VIP háziasszonya az első sztáranyuka, aki megtetszett a vállalkozónak.
Ukrán nyelvtörvény: már egy éve egyeztetnek a nemzetiségekkel
A magyar vétónak drámai következményei lennének mindenki számára – közölte az uniós ügyekért felelős ukrán...
Tovább használná a gépén a Windows 10-et? Akkor fizessen – üzeni a Microsoft
2025-ben vége a Windows 10 támogatásának, így kritikus frissítések sem fognak érkezni hozzá – hacsak nem fizet valaki értük.
Szaftos ügyek, visszajáró szellemek – sorozatajánló a hosszú téli estékre
Királynők a konyhából és a palotából, felemelkedések és bukások, és az örök tanulság: az interneten senki és semmi nincs...
Akár a kék agglomerációs buszok kétharmada is kieshet a forgalomból a Volán-sztrájk miatt
Szinte nem marad település, ahová nem lesz nehéz tömegközlekedéssel eljutni. (Belföld)
Nem indított vizsgálatot az Eurostat
Egyes médiumokban valótlan állítások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy az Eurostat vizsgálatot indíthatott a Központi Statisztikai...
Kétszer kosarazta ki Bódi Gusztit Margó - Azóta sem mondott igent a lánykérésre
Csak nehogy feladja a próbálkozást.
Ilyen lesz a 2024-es Dacia
A Dacia hivatalosan bemutatta az új Dacia Duster 2024-et. Ez az SUV harmadik generációja, amely az utóbbi években a nagyon magas minőség/ár...
Sport
Ilyen még nem volt: újra kell játszani a hatalmas hibát hozó angol focimeccset
A szövetség drasztikus döntést hozott.
Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is
Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.
Hosszú Katinka reagált a vádakra
A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.
A súlyosan megsérült magyar kapus állapotáról is beszélt a női kéziválogatott szövetségi kapitánya
Golovin Vlagyimir dicsérte csapatát a fölényes győzelem után.
Teljesen összeomlott a Tottenham
Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.
Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó
A három rendező közül először kapott ki valamelyik.
Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán
Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.
Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?
Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.
Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa
A pénteki ebédre mankóval érkezett.
Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról
A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.
Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke
Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.
Guardiola már a szezon végén visszavonulhat
A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.
Bulvár
Hatalmas baki a híradóban, kikerült a felvétel. Nézd, mit csinált élőben a műsorvezető
Így magyarázza a történteket.
Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget
A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.
Ilyen hatással van a férfiakra az ülve pisilés. Amióta ezt tudom, megkértem a férjem, hogy változtasson
Ezt kevesen tudják!
Van egy titkos gomb a mosógépen, most eláruljuk, mire jó.
A segítségével megelőzheted, hogy a ruháid egy idő után büdösek legyenek.
Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy
Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak
Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain
Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.
A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay
Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj
Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja
Hét évet kapott a minősített szexuális kényszerítéssel vádolt férfi.
Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár
A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is
Hatalmas havazásra kell számítani a hétvégén
Mutatjuk, Magyarország mely részeit lepi el a hó.
Lebuktatták Mikes Annát, eljegyzési gyűrű csillog az ujján, Krausz Gábor is tudott párja titkos vőlegényéről?
Mikes Anna kezén kiszúrtak egy eljegyzési gyűrűt, de ki a vőlegény?
Súlyos incidens: megtámadták Budapesten David Pressmant
Fotó is készült a támadásról.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten