Ezt olvasta már?

0

A börtönből követett el telefonos csalásokat egy férfi

Vádat emeltek egy fogvatartott ellen, aki egy nyeremény ígéretével összességében mintegy 1,4 millió forintot csalt ki csaknem ötven embertől telefonon, a megszerzett pénzt pedig szerencsejátékokra fordította - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.


hirdetés

Szanka Ferenc közölte, a jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat 47 rendbeli, különös visszaesőként elkövetett csalással, őt segítő négy hozzátartozóját, ismerősét pedig folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a férfi fogvatartott társaitól eltanulta a módszert, miként lehet átalakítani a nekik kiosztott mobiltelefonokat úgy, hogy a számukra engedélyezetteken kívül más számokat is hívni lehessen. Ezt követően több SIM-kártyát is eljuttattak hozzá, ő pedig a kikódolt telefonokkal 2016 áprilisa és októbere között számára ismeretlen embereket hívott fel azért, hogy tőlük egy nemlétező nyeremény ígéretével pénzt csaljon ki.

A férfi egy mobilszolgáltató alkalmazottjának adta ki magát, és közölte a sértettekkel, hogy egy nyereményjátékon 150 ezer forintot nyertek. Azt mondta nekik, a nyereményhez úgy tudnak hozzájutni, ha a lehető legrövidebb időn belül egy bankautomatánál a bankkártyájukat használva beütik az általa megadott kódokat. A sértettek azonban a fogvatartott által használt mobiltelefonszám egyenlegét töltötték fel. A vádlott csaknem ötven sértettnek okozott 5 ezer és 270 ezer forint közötti kárt.

A férfi megtudta, hogy ha az általa használt hívószámokat regisztrálja egy szolgáltatónál, akkor a csalásból származó pénzt szerencsejátékra is fordíthatja. A folyamatos, kis összegű játékok esetén a nyerési esély jelentős volt, a megjátszott tételek 30-50 százalékát nyerhette vissza hosszú távon. A nyereményeket általa megadott bankszámlákra utaltatta, amelyeket ismerősei, hozzátartozói nyitottak meg. Ők segítettek a megszerzett mintegy 1,4 millió forint eredetét is eltitkolni.

 







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A folyóból halászták ki a 140 milliót érő Ferrarit

Lenulláztak egy Ferrari 488 Pistát, amit a sofőrrel együtt kellett kimenteni egy folyóból Svájcban.

Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi

Először repítette magasba Hexa nevű lebegő járművét Tokióban a SusHi Tech Tokyo startup cég a világ legmodernebb technológiáit...

F1-hírek: így térhetne vissza a mezőnybe Schumacher

Visszavágyik a Forma-1-be Mick Schumacher, aki jelenleg sportautókkal versenyzik. Az Alpine csapatfőnöke jegyezte meg, hogy elégedettek a...

Tópartok, ahová ne felejts el piknikpokrócot vinni

A hosszú hétvége tökéletes alkalmat nyújthat arra, hogy elmeneküljünk a nyüzsgő város zajától és pokrócot, na meg persze egy...

Kedd éjfélig lehet dönteni róla, kinek adja az adó egy százalékát 

Idén már hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel az adózók az SZJA 1+1 százalékukból, mint tavaly.

Ez történik a lomtalanításra kitett holmijaiddal

Ez lesz a hulladék sorsa azután, hogy a lomtalanítást végzők elszállították.

Ezzel az egyetlen trükkel mindig tökéletes lesz a tükörtojás

A tükörtojás nagyon egyszerűen elkészíthető, tulajdonképpen egyetlen hibát követhetünk csak el vele.

Új csodagyógyszer híre terjed a világban: megnéztük, mekkora az érdeklődés

A Novo Nordisk által végzett tanulmány szerint a Wegovy nevű gyógyszerét szedő betegek négy év elteltével átlagosan 10%-os...

Készülőben a rafahi pokol

Meglepő kijelentést tett Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő egy podcast műsorban, amelyben beismerte: a gázai háborúban eddig 14 ezer...

A Fidesz háborús kampánya

A kegyelmi botrány, majd Magyar Péter berobbanása durván keresztülhúzta a Fidesz számításait, a kormánypárt egészen április első...

A webhelyek fájlokat tárolnak a számítógépeden, de lehet, ki lehet törölni őket: erre az oldalra kattints hozzá

Némely webhely fájlokat tárol a számítógépeden, de lehet, ki lehet törölni őket!

Kovács „Kokó” István verekedésbe keveredett egy híres rendező fiával

„Nem volt más lehetőségem, mint hogy harcképtelenné tegyem” – mondta a volt bokszoló.

0

Sport

Távozik az angol csapattól a magyar válogatott focista

A legutóbbi klubjánál továbbra is opcióval rendelkeznek a játékjogának megszerzésére.

Lemondott a BL-induló Fradiról a pénz miatt? – beleszállt Sztankovicsba a magyar edző édesapja

Derült égből villámcsapásként érte a Fradi-szurkolókat a hír, hogy a csapattal bajnoki címet nyert Dejan Sztankovics azonnali hatállyal távozik a […] A Lemondott a BL-induló Fradiról a pénz miatt? – beleszállt

Kiderítették, mennyit fizethettek Sztankovicsért a Fradinak

Ahogy arról beszámoltunk, az elveszített kupadöntő után, csütörtökön Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva vezetőedzője lesz. Az Oroszországban neves

Végleges döntést hozott Dárdai Pálról a Hertha - sajtóhír

Bár még nem erősítették meg a távozását, a Bild úgy tudja, Dárdai Pál otthagyja a klubot.

Újabb távozót jelentett be a Liverpool

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy távozik Thiago Alcantara.

Hajnal Tamás Sztankovicsról: „Volt egy projektünk, ő erről lemondott”

Az FTC sportigazgatója elmondta, a csapatot az Újpest elleni derbire felkészítő Leandro de Almeida az új vezetőedzőnél is a szakmai stáb tagja marad.

Marco Rossi: „Szoboszlai szenvedélyes szavait nem értem, de lefordíttatom”

A magyar válogatottat vezető olasz szakember úgy érzi, jó lóra tett, amikor a Liverpool magyar sztárját tette meg csapatkapitánynak.

Örökre eltiltották a játékvezetőt miután a bajnok csapattal ünnepelt

Az eset még vasárnap, a holland negyedosztályú St. George – SV De Valken mérkőzésen történt.

A Ferencváros BL-győztes edzővel is felvette a kapcsolatot - sajtóhír

Gőzerővel keresi Dejan Sztankovics utódját a labdarúgó NB I-ben bajnok Ferencváros: a zöld-fehérek állítólag Rafael Benítezzel is felvették a kapcsolatot három másik szakember mellett - számolt be róla a Csakfoci

A Liverpool és a Real Madrid korábbi BL-győztes sztáredzője ülhet le a Fradi kispadjára

Nagyon magas polcról választhat edzőt a magyar bajnokcsapat Dejan Sztankovics távozása után.

Hatalmas veszteség érte a sportvilágot: rövid betegség után meghalt a híres olimpikon

1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben vett részt az olimpián.

0

Bulvár

Megjöttek Müller Cecília adatai: ha rettenetesen köhög, akkor ön is elkapta a vírust

Valamelyest csökkent az orvoshoz forduló felső légúti panaszokkal küzdők száma a 19. héten, ez derül ki az Nngyk adataiból. A betegek többsége 35 év alatti.

Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn

A Media1 tudósítójának jelentése szerint Orbán Viktor elállt a 444 ellen a Fővárosi Törvényszéken indított sajtópertől egy nappal a mai, pénteki tárgyalás előtt, csakhogy ezt már túl későn tette és több sz

59 évesen elhunyt az Operettszínház sztárja

Hosszantartó betegség után elhunyt az Operettszínház művésze, Jantyik Csaba. Az 59 éves művész éjszaka hunyt el, hosszantartó betegség után. Jantyik 23 éve volt az Operett tagja és több tucat sikerdarabban láthat

Pár órára hazatért Fico merénylője, kiderült miért

Átkutatták a Ficót meglövő Juraj C. lévai házát a rendőrök – írja a parameter.sk. Úgy tudni, hogy a merénylőt is magukkal vitték.

Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!

„A Kúria talán legfontosabb lépése annak rögzítése volt, hogy a bíróságnak nem elég konkrétumok nélkül, általánosságban megfogalmazott okokból mérsékelni a perköltséget, mert ez sérti a felek tisztességes

Szijjártó megvétózta az ukrán béketervet

A magyar külügyminiszter „igazi béketárgyalásokat” szeretne.

Ez a 8 legjobb vérnyomáscsökkentő, vízhajtó ital: tele vannak káliummal

Ezek az italok a kálium egyik legjobb természetes forrásai, ami szabályozza a vérnyomást, és megszabadítja a testet a pangó víztől is.

0