Ezt olvasta már?


A fotoszintézis biofizikáját vizsgálták szegedi kutatók

A fotoszintézis biofizikájának ultragyors, nanoszintű folyamatait vizsgálták a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az ELI-ALPS kutatói, eredményeikről a brit Royal Society Open Biology című folyóiratában számoltak be - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kö


hirdetés

A közlemény szerint a fotoszintézis alapfolyamatai mára már javarészt tisztázottak, e területen elért eredményeket eddig tíz kémiai Nobel-díjjal ismerték el. A kutatásokat azonban nem lehet még lezárni, a reakciók ugyanis egy mindössze 10 nanométer nagyságrendű molekula-komplexben játszódnak le, amely atomi szintű kristályszerkezetét csak a legújabb technológiák írták le.

A fényenergia-átalakítás összetett és ultragyors folyamatában nanométernyi távolságokon több mint száz különböző fehérje, több tucatnyi különböző lipid és sok-sok ezer pigment molekula vesz részt. Eközben akár több százezer Volt/centiméter erősségű, időben is változó elektromos erőterek alakulnak ki. Az egymást követő folyamatoknak ez a gyors és dinamikus jellege még feltáratlan területeket hagy nyitva a fotoszintézis biofizikájának kutatói számára.

A szegedi kutatócsoport a növények második fotokémiai rendszere (PSII) és az evolúciós elődjének számító bakteriális reakciócentrum működése közötti hasonlóságokra összpontosította figyelmét. Vizsgálataikban a növényi PSII magasan szervezett fehérjekomplexét tanulmányozták ismételt fényimpulzusok hatása alatt, és megállapították, hogy ennek során a fehérje szerkezete megváltozik, ami - meglepő módon - függött a fényimpulzusok követési idejétől. A vizsgálatok alapján a fehérje "emlékszik" a korábbi megvilágítási eseményekre. Ez a "memória" csak úgy "kódolható" a proteinben, ha a gerjesztések követési távolsága kellően nagy az ultragyors folyamatokhoz képest. A kutatók úgy gondolják, egy korábban ismeretlen folyamat befejezését kell megvárni a két esemény között.

A fotoszintézis ultragyors folyamatainak megismerését célzó - az SZBK-n és az SZTE-n folyó - kutatásba az ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet is bekapcsolódott.

A fotoszintézis során a napenergiából átalakított kémiai energia éves átlagos teljesítménye a Földön 120 TW, míg az emberiség éves energiafelhasználása jelenleg mintegy 16-17 TW. Ez a teljesítmény a fotoszintetikus energiaátalakítást a legnagyobb globális energiaátalakítási folyamattá teszi. Ugyanakkor a fotoszintézis energiaátalakító hatékonysága nem túl nagy, a termesztett növények a rájuk eső napenergiának mindössze 1 százalékát alakítják át biomasszává.

A kutatók szerint a természetes fotoszintézis újratervezése is valós tudományos célkitűzés lehet. Fotoszintézis 2.0 néven jelenleg is nemzetközi program épül arra, hogy a haszonnövények egyes tulajdonságait felerősítsék a fotoszintézis áttervezése révén. Ha a szántóföldi körülmények között mérhető 1 százalékos növényi fényenergia-átalakítási hatásfokot sikerülne 2 százalékra emelni, az akár az élelmiszer-termelés megduplázódását is jelenthetné - áll a közleményben.

 







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

A Tökalsó sztárjának 3 lánya és szupermodell neje van: évekig nem beszélt idősebb gyerekével Rob Schneider

A színész 25 évvel fiatalabb felesége modellként kezdte karrierjét, három lánya közül pedig egyik szintén híres Hollywoodban.

Kilenc hónapig a reptéren élt egy olasz férfi

Igen, Tom Hanksnek valóban van egy ilyen filmje, de ez most a valóság: a 83 éves bácsi Bologna repterén ütött tábort.

Szajkó Anita és Nagy Nándor nyerte az idei Versünnep fődíját

A megmérettetésen a tizenegy legjobb produkció versenyzett évfordulós magyar költők műveivel vers- és prózamondás, énekelt vers vagy...

Lassult a brit gazdaság növekedési üteme februárban

Februárban is nőtt a brit gazdaság teljesítménye, de számottevően lassabb ütemben, mint januárban.

Idén korábban indult a spárgaszezon

A hirtelen jött felmelegedés miatt idén tavasszal a megszokottnál három héttel korábban indult a spárga szedése a hazai kertészetekben, a...

A Wizz Air járatainak 10 százaléka repülhet zöld üzemanyaggal az évtized végére

A Wizz Air 2030-ra vonatkozó vállalásának teljesítésében a brit Firefly üzemanyagszállító vállalat a partnere.

A nemzetgazdasági miniszter a leggyorsabban fejlődő hazai cégekkel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta csütörtökön annak a 13 hazai cégnek a felsővezetőjét, amelyek a Financial...

Az Árpád híddal folytatódik a budapesti hidak tavaszi nagytakarítása

Az FKF kéri a hídon közlekedőket, figyeljenek a munkagépekre és vigyázzanak az ott dolgozókra.

Mitől viszket a bőr, és miért erősebb a viszketés éjszaka?

Gyakran lebecsüljük a tüneteket, pedig az állandó viszketés jelentősen befolyásolja az életminőséget.

Győzelemre vezette csapatát, majd bejelentette távozását a Lazio sztárja

Kérte szerződése felbontását, és a fizetésére sem tart igényt a továbbiakban.

Sport

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

A Nike kicsit elszabta a bikinivonalát az amerikai női atléták olimpiai mezének

A Nike bemutatta csütörtökön az Amerikai Egyesült Államok atlétikai csapatának mezeit, amelyekben majd a 2024-es párizsi olimpiai játékokon versenyeznek a futó-, ugró- és dobószámokban induló amerikai sportolók.

Az úszóelnök örökre eltiltaná a világbajnok sportolót

Ellenzi mindazt, amire felkérték őt.

Szoboszlai Dominik lett a bűnbak, de tényleg ő volt a legrosszabb a pályán?

Szokatlanul rossz értékeléseket kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.

Szalai Attila távozhat

Az egyik legjelentősebb német sportlap, a Kicker szerint a szezon végén távozhat Szalai Attila a Freiburgtól. A 26 éves magyar […] A Szalai Attila távozhat bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

A szövetségi kapitány elismerte tévedését Milákkal kapcsolatban: Ilyet még senki nem látott

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya az Infórádiónak beszélt a hosszú időt kihagyó, az országos bajnokságon mégis remeklő Milák Kristófról.

Fegyveres őrök és harci kutyák védik a börtönből szabadult olimpikont

Szinte rá sem lehet ismerni a korábbi atlétára.

Kiütötték a Liverpoolt a saját pályáján

A Liverpool 14 hónap után kapott ki az Anfielden, és ezzel alighanem ki is csekkolt az Európa-ligából.

Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool

A Liverpool az Európa-liga negyeddöntőjének első mérkőzésén hazai környezetben fogadta az Atalantát. Jürgen Klopp ezúttal a kispadra nevezte Szoboszlai Dominikot. […] A Óriási pofonba szaladt bele a Liverpool beje

Tiltakozó Liverpool szurkolók

Nemcsak a csapat veresége miatt voltak elégedetlenek a hazai szurkolók csütörtökön az Anfield Roadon

Erre ki számított? Bombaigazolás az NB I-ben

Az idény végén elhagyja az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát Dean Bombac, s a jelenleg még másodosztályú, de biztosan feljutó Győrnél folytatja a pályafutását - írja a klub közleménye.

Kizárták a magyarsága miatt megalázott 15 éves sportoló román bántalmazóit

A román szövetség először a szőnyeg alá akarta söpörni az ügyet.

0

Bulvár

20 beteg halt meg az intenzíven, mert csökkentették a gyógyszeradagjukat

A vádak szerint négy nap alatt húsz intubált beteg halt meg egy bukaresti kórház intenzív osztályán a gyógyszeradagjuk csökkentése miatt. Az intézmény vezetője szerint ez nehezen hihető.

Bejelentették: melegházasságot kötött a magyar válogatott focista

Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt házasságáról a magyar válogatott-labdarúgó, Sipos Lilla.

Alattomos hasnyálmirigyrák: íme, a legfőbb tünetei korai stádiumban

A hasnyálmirigyrák korai stádiumában általában nem jelentkeznek tünetek, ami nagymértékben megnehezíti a betegség felismerését.

Tovább dagad a botrány: Balog Zoltán miatt maradhat el a 15 év után először a református egységnap

Nem tett jót a református egyháznak a februárban kirobbant kegyelmi botrány, amiben Balog Zoltán is érintett.

Megnevezte korunk Hitlerét a német védelmi miniszter

Komoly történelmi összevetést Boris Pistorius, és ez alapján a német védelmi kiadások alapos megemelését szorgalmazza.

Három hónapon belül jön az összeomlás, és van, aki nagy tétben játszik rá

Nagy a kockázata annak, hogy az 1987-eshez hasonló tőzsdekrach következzen be három hónapon belül – véli az egyik jelentős vagyont kezelő brit alapkezelő. Sokan jósolnak világvégét, ő azonban nagy tételben hajla

Rendkívüli bejelentést tett a világ leggazdagabb magyarja

Óriási szám szerepel benne, érdemes figyelni.

Roham a patikákban: hiány is kialakulhat ezekből a gyógyszerekből, olyan durva időszak kezdődik

Lehet sokan örülnek neki, hogy hamarabb kopogtatott be a jó idő, de így az allergiások egy elég durva szezonra készülhetnek. Az sem kizárt, hogy sok új beteg fog megjelenni.

Ha itt helyezed el a routert háromszor gyorsabb lesz az internet a lakásodban

Mi kell ahhoz, hogy minél jobban hasítson az otthoni internetünk, és akadozás nélkül élvezhessük kedvenc sorozatunkat? Máris mutatjuk!

0